Magyarországon védett!!!

Egyéb elnevezései: napharmat, veritékfű

Húsevő növényfaj, amely rendszerint mocsarakban, tőzeglápokon él. A harmatfűfélék (Droseraceae) legelterjedtebb faja, szinte az egész északi féltekén megtalálható – Észak-Európában, Szibéria nagy részén, Észak-Amerika nagyobb területein, Japánban és Új-Guineában is.

5 – 15 cm magas évelő növény tőlevélrózsával és füzéres forgó virágzattal. 4 – 10 mm hosszú levelei kerekdedek vagy haránt elliptikusak, épek, szétterülők, felszínük vörhenyes mirigyszőrökkel fedett, melyek ragadós anyagot választanak ki. A levélnyél keskeny, szőrös, 1,3 – 5 cm hosszú.
Egy tipikus növény átmérője 3 – 5 cm, virágzata 5 – 25 cm magas. A virágok egyetlen vékony, szőrtelen szár egyik oldalán nőnek, ami a levélrózsa közepéből nő ki. Fehér virágai négyesével csoportosulva ún. tetrádokat alkotnak. A füzéres forgóban lévő, ötszirmú, sűrűn álló virágok kicsinyek, a növény méretéhez képest jelentéktelenek, rózsaszínek vagy fehérek. A virágok 1 – 1,5 mm-es vékony, kicsúcsosodó végű világosbarna magvakat növesztenek. Toktermése van.
A tőkocsány többszörösen hosszabb a leveleknél. A tenyészidő végén csúcsrügyet fejleszt, s ezt allevélszerű takarólevelek borítják. Júniustól augusztusig virágzik. A növény télen hibernákulumot (védőburkot) növeszt, hogy túlélje a hideget. Ez földhöz közeli, szorosan összepöndörödött levelekből áll.

Táplálkozása: A növény rovarokkal táplálkozik, melyeket élénkvörös színe és a levelein csillogó, cukortartalmú ragadós anyag vonz oda. Ez a táplálkozásmód a tápanyagokban szegény vagy túl savas élőhely hatására alakult ki. A növény enzimekkel bontja le a leveleire ragadt rovarokat és testükből nitrátokat és más tápanyagokat von ki.

„Használata: Az egész növényt virágzáskor, júniusban kell szedni. Szaga nincs, levelei kesernyések és erősen sós ízűek. A friss levelek kipréselt nedűje maró, égető, hólyagot húzó. Már a legrégibb időben, mint nyálkaoldó szer, tüdőbajoknál, hurutoknál, vízkórnál, váltóláznál és különösen nyavalyatörésnél volt alkalmazva. Külsőleg tyúkszemre és sebekre rakják az összezúzott friss leveleket, a melyeket legjobb tejben főzni, mert mint magam is tapasztaltam, mérgesek.
Az alchymistáknál Arnold de Villanova óta, becsben állott ez a virág, mert az egykor híres aranyvíznek egyik alkatrészét képezte. Borszeszben áztatva más fűszerrel együtt, az olasz Rozoglio likőrnek első alkatrésze. Sőt sokan az ú. n. Magyar vízben is keresik. (Dr. Zelenyák János, 1908 ) „

Mellékhatása: A növény néha bőrkiütést és nyálkahártya-irritációt, de hányingert és véres hasmenést is okozhat. Belső használatnál gyomor-vagy nyombélfekély esetén kerülje az éhgyomorra való fogyasztást, inkább a hígított formában használja.

Forrás: Dr. Zelenyák János: A gyógynövények hatása és használata

Wikipedia,