A vidrafű latin neve (Menyanthes trifoliata) a görög menýein, azaz kitárulkozik és az anthos, azaz virág szavakból ered. Egyéb ismert elnevezései: vidraelecke, vízi elecke, keserű háromlevelűfű, keserű lóhere, bolyhosvirág, keserű vidrafű. A növény hófehér, csodálatos virágai magukra vonják a figyelmet. Napjaink kutatásai alátámasztják a középkori tapasztalatokat: a vidrafű valóban jótékonyan hat az emésztésre, segíti és szabályozza a gyomornedvek kiválasztását, javítja a bélmozgást, mérsékli a felfújódást és megszünteti a székrekedést, valamint javítja az étvágyat. Szabályozza az epetermelést, ezzel segítséget nyújt a máj- és epebetegségek kezelésében.

A középkorig úgy vélték, hogy a vidrafű mérgező. A láz, hidegrázás, étvágytalanság megszüntetésében betöltött szerepéről, valamint az akkoriban igencsak elterjedt fogínysorvadás vidrafűvel történő gyógyításáról szóló első feljegyzések a XVII. századból származnak. Nálunk a füvesasszonyok az ízében és a leveleinek formájában a lóherére hasonlító növényt keserű, háromlevelű lóherének nevezték.

Egyedülálló és veszélyeztetett

Évelő vízi növény. A világos, nedves, enyhén savas talajú helyeket – a tőzegmezőket, a források környékét, a halastavak partjait, a mocsarakat és a lápokat – kedveli. Az északi földteke mérsékelt és szubarktikus területein terjedt el, azaz Észak-Európában, Szibériában, Kanadában és Japánban, főleg a hűvösebb, magasabban fekvő vidékeken, egészen 1200 m tengerszint feletti magasságig megtalálható. Helyenként a csehországi hegyekben és fennsíkokon is előfordul (Krušné és Železné hegyek, Šumava hegycsúcsok).

Sajnos egyre ritkábban bukkanhatunk rá, mert a talajjavítás, a vizek lecsapolása és a tőzegkitermelés mindinkább megfosztja a vidrafüvet természetes élőhelyétől. Nagy kár érte, hiszen igazi, természetes bájt képvisel a sártenger közepén…

A gyógynövénykalauzok a tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába sorolják, de gyakran olvashatunk arról is, hogy egyetlen fajtaként a saját családjába, azaz a vidrafűfélék (Menyanthaceae) közé tartozik. Fejlődéstörténeti szempontból a vidrafüvet földünk legrégebbi növényfajai között tarthatjuk számon, ezért alakja a különböző kontinenseken szinte mindenhol ugyanolyan; például az észak-amerikai vidrafű csak annyiban különbözik tibeti társaitól, hogy valamivel kisebbek a levelei.

A növény 15-30 cm magasra nő, évelő. Erős, virágzó növényszára és levelei közvetlenül a vízszintesen kúszó gyökértörzséből fejlődnek ki. Hármas leveleinek nyele akár 25 cm hosszú is lehet, alapját hártyás szélű hüvely alkotja. A növényszár csúcsán május-júniusban nyílik a kocsányokon lógó, 10-20 gyönyörű hófehér virágból álló fürt. A virágok kétneműek és rojtos cimpájúak. A megporzás után alakulnak ki az ellipszis formájú tok termései, ezeknek magjai a vízzel és a rovarokkal szemben is ellenállóak.

Erősít, életkedvet hoz

A gyógyászatban leveleit használják. A növény virágzásának időszakában vágják le (nem tépik) őket, és egy rétegben szárítják. A levelek kivonata flavonoidokat, szaponinokat, cserzőanyagokat, rutint, szerves savakat, C-vitamint és jódot tartalmaz.

Szárítása közben jön létre az egyik legfontosabb hatóanyaga, az illatos, ám rendkívül keserű meniantol. Napjaink kutatásai alátámasztják a középkori tapasztalatokat: a vidrafű valóban jótékonyan hat az emésztésre, segíti és szabályozza a gyomornedvek kiválasztását, javítja a bélmozgást, mérsékli a felfújódást és megszünteti a székrekedést, valamint javítja az étvágyat. Szabályozza az epetermelést, ezzel segítséget nyújt a máj- és epebetegségek kezelésében, serkenti a vérképzést. Mindezek miatt a daganatos megbetegedések gyógyításában is felhasználható. Összességében erősíti a szervezetet, növeli az étvágyat és az életkedvet.

Por és tea formájában egyaránt használatos (macskagyökérrel és mentával keverve nyugtatja az idegeket és csillapítja a migrént). Reuma, köszvény és a háromosztatú arcideg (trigeminus) gyulladása esetén a belőle készített tinktúra (a növény alkoholos kivonata) bizonyítottan hatásos.

A vidrafüvet a természetben nem gyűjthetjük ugyan, hiszen védett növény, ám “tisztán” vagy különböző készítményekben (korábban likőrökben is) szinte bárhol megvásárolhatjuk. A főétkezések előtti használata remekül javítja az étvágyat.

Kis mennyiségben alkaloidákat (monoterpén alkaloidokat) is tartalmaz, ezért állapotos és szoptató kismamáknak használata nem ajánlott. Hosszú távú, folyamatos alkalmazása ellenjavallott.

Hatásait már több évszázada az állatgyógyászat is nagyra értékeli, mert a gyógynövény a házi kedvencek felfújódási, “gázosodási” problémáit is megoldja. A homeopátia ugyancsak használja a vidrafüvet lázrohamok, izom- és fejfájás csillapítására.

Írta: VLADIMÍR VONÁSEK
Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta, természetgyógyász,