A családi körben étkező gyerekek között kevesebb lesz túlsúlyos

A rendezett körülmények között él? és rendszeresen családi körben étkez? 10 év alatti gyerekeknek 50 százalékkal kisebb az esélyük az elhízásra egy magyar részvétellel végzett nemzetközi kutatás közelmúltban összesített eredményei szerint.

Molnár Dénes orvosprofesszor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gyermekklinikájának igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: az Európai Közösség által támogatott I Family elnevezés? kutatási program ezen legfontosabb megállapítása 8 európai országban él? 16 ezer, köztük 3600 magyar gyermek vizsgálatán alapul.
„Az elhízás összefügg a stresszel. Azon családok tagjai, amelyek közös étkezésekkel, programokkal, beszélgetésekkel több id?t töltenek együtt, sokkal jobban kezelik a stresszt, és ez a gyermekek testi, lelki fejl?désére is kedvez? hatással van” – jegyezte meg.
Molnár Dénes szerint a családi körben nem, vagy csak ritkán étkez? gyermekekre jellemz?, hogy gyakran esznek gyorséttermekben, sok szénsavas, cukros üdít?t isznak, jelent?s id?t töltenek tévénézéssel, illetve video- és számítógépes játékokkal.
  „Ma az óvodáskorúak 10, a kisiskolások 20 százaléka tekinthet? túlsúlyosnak. Az elhízáshoz vezet? problémák köre rendkívül széles, az egész társadalmi életünket átszövi. A megel?zés érdekében azonban fontos lenne, hogy a gyerekek rendszeresen fogyasszanak zöldséget, gyümölcsöt, sok vizet igyanak, fizikailag aktívak legyenek, és elegend? id?t töltsenek alvással. Utóbbi az óvodásoknál napi 12, a kisiskolásoknál 10 óra” – mutatott rá.
Az orvosprofesszor megjegyezte: a témában indult nemzetközi kutatás folytatódik. Egyebek mellett arra is keresik a választ, hogy az elhízás megel?zésében kiskamasz korban is érvényesül-e a családi háttér támogató szerepe, a gyerekeket mennyire befolyásolják kortársaik szokásai, valamint a környezeti tényez?k.