A dopping rövid története a kokalevelektől az EPO-ig

(MTI-Press) – Akkoriban még szó sem volt tablettában könnyen lenyelhet? anabolikus szteroidokról, sem a tiszta fecskend?be felszívott, a vörösvértest-képz?dést ellen?rz? hormonról, az EPO-ról – az ókori olimpiák doppingolói nyers állati herét rágcsálva szerezték meg a jobb eredmény elérését segít? hormonlöketüket. A gond, hogy egyes versenyz?k különböz? gyógyszerek, táplálékkiegészít?k, más szerek fogyasztásával próbálják növelni a teljesítményüket, olyan régi, mint maguk a játékok.

A XIX. századi atléták kokalevelekkel, kokainnal és alkohollal er?sítették magukat, Thomas Hicks pedig úgy nyerte meg 1904-ben az olimpiai maratoni versenyt, hogy gondos edz?je nyers tojást, sztrichnint és rendszeres id?közönként brandyt adott neki.
„A dopping mindig hozzátartozott az olimpiához, de a teljesítményfokozó szereket nem tekintették mindig problémának, id?vel váltak csupán azzá” – mondta a Reutersnek Martin Polley, a Southamptoni Egyetem olimpiatörténésze.
Szakért?k szerint ami régen széls?séges cselekedetekre ösztönzött egyeseket, valószín?leg hasonló ahhoz, ami doppingolásra készteti a mai sportolókat.

1896-ban még minden szabad volt

Végül is a mindenáron nyerni akarás er?s kell legyen ahhoz, hogy miatta nyers állati herét fogyasszon valaki, bár mint Polley rámutatott, az ókorban ezt a férfiasság megnyilvánulásának is tekinthették.
A különbség az, hogy a drogok biztosabbak és kifinomultabbak. A csalás megítélésében is változás történt.
Az 1896-ban Athénban elkezdett modern olimpiák els? napjain versenyz?k úgy érezték, hogy teljesen szabadon fogyaszthatnak gyógyszereket, stimulánsokat és „pezsdít?szereket” – mondta Vanessa Heggie, a Cambridge-i Egyetem sportorvoslás-történésze.
A sztrichnininjekciót, a kokaintinktúrát és a kis adagokban fogyasztott alkoholt mind használták a normális orvosi gyakorlatban fájdalmak és kimerültség kezelésére – mesélte egy interjúban Vanessa Heggie. Általános volt a vélemény, hogy a sportolók ugyanúgy szedhetnek betegség ellen gyógyszereket, mint bárki.
„A sportolók alapvet?en mindazokat a gyógyszereket és szereket fogyasztották, amelyeket a hétköznapi emberek, beleértve a sztrichnint, az amfetaminokat és a kokaint – mondta Heggie. – Abban az id?ben ugyanis normális, csak az átlagnál egy kicsivel jobb emberekként tekintettek rájuk.”
Ahogy a sportolókról alkotott kép változni kezdett, úgy módosult a vélemény arról, hogy milyen gyógyszereket, táplálékkiegészít?ket és stimulálószereket szabad használniuk.
„Hogy mit tekintünk kábítószernek, az az id?k folyamán változik – mondta Vanessa Heggie. – Néha gyógyszert, máskor élelmiszert, és van, hogy olyan dolgokat, amelyeket még tiltottabb szereknek tekintünk, mint amilyenek a szórakozásból szedett drogok.”
„Vannak anyagok, amelyek mindhárom kategóriába beleillenek – tette hozzá – Az alkoholt például a viktoriánus korban gyógyszernek tartották, ugyanakkor egyfajta élelmiszer is, és teljesen egyértelm?en pihenési drog.”

Egy lépéssel mindig az ellen?rök el?tt

Martin Polley szerint a drogok sportbeli szerepének megítélésében bekövetkezett változást az váltotta ki, hogy sokan aggódni kezdtek a drogok sportolók egészségére gyakorolt hatása miatt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppinggal kapcsolatos álláspontjában a fordulópont 1960-ban, a római olimpián következett be, ahol Knud Enemark Jensen dán biciklista – állítólag amfetaminfogyasztás miatt – meghalt.
„Sokszor mondják, hogy az volt az a pillanat, amikor a NOB rádöbbent, hogy baj van” – mondta.
Attól kezdve a dopping elleni harc egyre er?teljesebb lett. Gyakran úgy tekintenek rá, mint versenyfutásra az el?írások kijátszóival, akik egy lépéssel mindig el?rébb járnak.
Mihelyt a stimulánsok és szteroidok elleni küzdelem eredményeket kezdett hozni, a potenciális csalók az 1970-es és 1980-as években átváltottak a vérdoppingra.
A NOB 1986-ban betiltotta a vérdoppingot, de az EPO nev? hormon kimutatására alkalmas megbízható tesztre várni kellett egészen 2000-ig, a sydney-i olimpiai játékokig.
Jelenleg több száz szer szerepel a nemzetközi doppingellenes szervezet, a WADA tilalmi listáján. A londoni olimpia doppingvizsgálati laboratóriumában m?köd? folyadékkromatográfok és tömegspektrométerek naponta 400 mintát tudnak elemezni, és 240 tiltott szert képesek kimutatni.
Az olimpiatörténészek ennek ellenére biztosak abban, hogy a doppingolók mindig az ellen?rök el?tt fognak járni.
„Nem hiszem, hogy valaha is megnyerhetjük ezt a versenyt” – fogalmazott Vanessa Heggie.