Rutafű-gyógyszer és talizmán

Gyógyító hatásait Hippokratész is nagyra tartotta, Arisztotelész az elme megnyugtatására használta. Michelangelónak és Leonardo da Vincinek erősítette a látását és az alkotókészségét. A boszorkányok által is kedvelt gyógynövényt a középkorban nemcsak gyógyításra használták, hanem rovarok távoltartására is.

Talizmánként baziliszkuszok (mesebeli lény, amely kakas, sárkány és gyík keveréke, tekintete halálos, lehelete mérgező – Wikipédia), szellemek és a fekete mágia elleni védekezésként alkalmazták. Annak idején a templomokban, közintézményekben és az otthonokban is ott illatozott egy-egy csokor kerti ruta. A rutafűről említést tesz a Biblia és Shakespeare, elmondások szerint levélkéiről mintázták a treff kártya jelét is. Ősi felhasználók jegyzeteiből tudjuk, hogy a rutafű a Földközi-tenger vidékéről származik. A közeli területek meghódítása után (Észak-Afrika és Balkán), hírnevének köszönhetően eljutott Európa északabbra fekvő területeire, sőt a tengeren túlra is. Nemcsak a mi kertjeinkben, de India, Mexikó, Dél-Amerika veteményeseiben is meghonosodott.

NEKÜNK ILLATOS, A MACSKÁKNAK BŰZLIK

A kerti ruta (Ruta graveolens L.) a rutafélék családjába tartozó, aromás illatú, örökzöld félcserje. Szétágazó növényszára alul fás és barna, hajtásai hengeresek, ritkásak, feljebb szürkészöldek, sűrűn elágaznak. A szárak mirigyesen pontozott, kékes leveleket tartanak. A növény májustól szeptemberig virágzik, ernyőkben álló, sárgászöld színű virágokkal. Toktermésében háromélű, sötétbarna magokat találunk. Napos, meleg helyet, vízáteresztő talajt kedvel. A rutafű nemesített változatai illatosabbak és díszesebbek gyógynövény változatuknál. Az illatát a macskák nem kedvelik.

A rutafű föld feletti részében flavonoidokat találhatunk (rutin 1-2%), 0,5-0,7% illóolajat, emellett kumarin, limonoid, alkaloid, cserzőanyag és keserűanyag flavonoid jellegű származékot. Egész virágzó szárát vagy csak leveleit gyűjtjük, akár kétszer is egy szezon alatt. Az első „szüretelés” (május-június) jobb minőséget biztosít. A növény begyűjtését akkor kell elkezdeni, amikor már feljött a nap és felszáradt a harmat. A munkát mindenképpen kesztyűben és hosszú ujjú öltözékben végezzük. A rutafűben található furokumarinok fényérzékenységet okoznak, ami az arra érzékenyeknél bőrirritációt, bőrgyulladást válthat ki. A szárított ruta ezt a tulajdonságát elveszíti

KIVÁLÓ GYÓGYÍTÓ

A rutafű már az ókorban előkelő helyet vívott ki magának az orvoslásban. Az antik Rómában kígyómarás ellen és epilepsziás rohamok csillapítására használták. A kerti ruta támogatja a simaizmok vérellátását, ezáltal segítséget nyújt fájdalom, görcsök, emésztési, kiválasztási és menstruációs panaszok esetén. Serkenti a bélrendszer, a gyomor, az epehólyag, a vese működését és a méh összehúzódását. Remekül alkalmazható magas vérnyomásban, erős szívdobogásban, rosszullétekben, hőhullámokban és fejfájásban. A benne található rutin
megerősíti az érfalakat, csökkenti a hajszálerek töredezését és csillapítja a vérzést. A kerti ruta használata ezért érgyulladások, szembetegségek és szemsérülések (retina- és szemfehérjevérzés), érszűkület, agyvérzés megelőzésében, kezelésében kiváló lehet.

Főzet, tinktúra vagy por formájában alkalmazzuk

CSAK MÉRTÉKKEL

A rutafű erős hatású gyógynövény. Segítséget nyújthat, ám ha túl sokat használunk belőle, árthat is. Adagolását és alkalmazását bízzuk szakemberre, nem tartozik a háziszerek közé. Hosszú távú használata sem ajánlott, túladagolása rosszullétet, fájdalmat, hányást, máj- és vesekárosodást, akár halált is okozhat. A rutafű fokozza a medence vérellátását, ezért várandós kismamák ne is gondoljanak a használatára.
A kerti rutát sokszor keverik különböző gyógynövényes készítményekbe (pl. gingko bilobával és galagonyával az erek egészségéért, ürömfűvel és ezerjófűvel a megfelelő emésztésért).   A ruta leveleiből kinyert illóolajat a kozmetikai ipar is felhasználja parfümök, szappanok és krémek előállításához.

ÍZ ÉS ILLAT

A rutafű jellegzetes aromájának és érdekes kesernyés ízének köszönhetően a gasztronómiában is utat tört magának. Régóta használják fűszerként sajtok, húsok, halak, szendvicskrémek, saláták, levesek, különböző szeszes italok ízesítésére. Friss vagy szárított rutafűből kiváló
potpourri készíthető. Természetes rovarűző, távol tartja a legyeket, szúnyogokat, molylepkéket, tetveket, bolhákat – és a macskákat…

Írta:
VLADIMÍR VONÁSEK
Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta, természetgyógyász,