Örök áldott ajándék

Tömjénfa – Boswellia

boswelliasarata14A tömjénfa, latinul boswellia, kicsi, lombos, rendkívül szívós fafajta. A talaj minőségét tekintve tulajdonképpen teljesen igénytelen, és szükség esetén akár csupasz sziklán is képes megélni, amelyhez olyan hihetetlenül szilárd szubsztanciával tapad hozzá, mint a cement. A tömjénfának több fajtája is van, élőhelyei szerint kategorizálhatjuk őket. Legismertebb fajtái a Boswellia sarrata és a Boswellia thurifera. A tömjénfa elsősorban Indiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, főleg Szomáliában fordul elő nagy számban.

Ennek a nem feltűnő, páratlanul szárnyalt levelű, világos rózsaszín virágú fa törzsének bemetszésével rendkívül értékes aranysárgás gyanta nyerhető, amely a levegőn néhány hónap alatt az ismert tömjénné, azaz olibanummá szilárdul. Hagyományos füstölőként már 5000 éve használatos a különböző vallási és mágikus szertartásokon.

A tömjén használatáról szóló legrégebbi feljegyzések az ókori Egyiptomból származnak, ahol a templomokban napfelkelte idején a Nap, azaz Rá isten tiszteletére, valamint a holttestek bebalzsamozásának előkészületeikor használták. De használtak tömjént Babilonban, Perzsiában, valamint zsidó áldozati szertartások alkalmával. Rómában is minden közkedvelt volt egyes állami ünnepségek idején.

A tömjén szimbolikusan a naphoz, a legnagyobb istenséghez, a megtisztuláshoz és az áldáshoz kötődött. A régi időkben rendkívül drága és nagyra értékelt szubsztancia volt, amit a Bibliában található utalások is alátámasztanak. Hiszen pont tömjén volt az egyik ajándék, amit a Három Királyok egyike vitt a kis Jézusnak a bölcsőhöz. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a tömjén ilyen szorosan összefonódott a kereszténység fogalmával, de több feljegyzés és kutatás is bizonyítja, hogy az emberek az elmúlt évezredekben nem csak vallási célokra használták a tömjént, hanem gazdagabb családokban például tömjénnel kezelték a megfázást, a hörghurutot és a felső légúti gyulladásokat. A tömjén mindemellett Egyiptomban, az ókori Görögországban és Rómában elismert kozmetikai készítménynek számított. A tömjén ugyanis hathatós segítséget nyújt több bőrbetegség esetében, beleértve a sömört is, ráadásul gyulladásellenes hatású, kisimítja és fiatalítja a bőrt.

A tömjén illatáról sokan azt állítják, hogy segít elűzni a negatív gondolatokat, a melankóliát, segít a koncentrálásban meditáció során, és jótékonyan hatdry-boswellia-serrata-993174 azokra, akik túlságosan ragaszkodnak a múlthoz. A minőségi tömjén égetése valóban rendkívül hatékonyan képes megszüntetni a stresszt és a feszültséget, nyugodt, békés hangulatot teremt, és egyúttal az egyik legerősebb szer, ami képes semlegesíteni a levegőben levő kellemetlen szagokat és mikrobákat. Nyilvánvaló tehát, hogy a minőségi tömjén égetésének a templomokban megvan a maga lelki és gyakorlati haszna is, mert egészen biztosan képes megakadályozni a cseppfertőzés terjedését olyan helyeken, ahol sok ember gyűlik össze.

A tömjént azonban napjainkban nem csak füstölőként használják. Gyógyhatásainak köszönhetően felkeltette a gyógyszeripar figyelmét is, és ma már több gyógyhatású készítmény egyik összetevője. Vizsgálatok bebizonyították, hogy a tömjén leghatékonyabb eleme, a boswelliasavak származéka (pentaciklikus triterpén savak), erős gyulladásellenes hatású. A tömjén reményt adhat a reumás arthritisben, a colitis ulcerosában, esetleg Crohn-szindrómában, de a krónikus belső szerv-gyulladásban (pl. húgyhólyag), krónikus bőrgyulladásban vagy a bronchiális asztmában szenvedőknek. A tömjén-kivonat hasznosnak bizonyult az ízületek egészségének fenntartása esetén is. Nemcsak hogy segít megszüntetni az ízületi gyulladást és a különböző duzzanatokat, de fájdalomcsillapító hatású is egyben, javítja a mozgást, és támogatja az ízületi porcok regenerálódását. A tömjén-kivonat használata ezért hathatós segítséget nyújthat arthrosis, arthritis, reuma, köszvény, ízületi merevség, krónikus ízületi gyulladások, valamint ízület- és hátfájás gyógyítása esetén. A boswelliasavak képesek továbbá csökkenteni a koleszterin- és a triacilgliceridek-szintjét a vérben, védik a szívet és az ereket (antiatherosclerotikus hatással bírnak), és többek között pozitívan befolyásolják a fogyást. A boswelliasavak, valamint a tömjén-kivonat hosszantartó használata során soha nem mutattak ki negatív mellékhatásokat, illetve olyan okot, ami ellenjavallatot jelentene.

Írta: Tereza Viktorova

Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta természetgyógyász,