Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület

(MTI/Hszinhua) – Megállíthatja, s?t visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület – derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteib?l. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az id? múlásával egyre kevésbé m?ködik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.

NAD-3D-balls    A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt. A munka során a sejt „akkumulátorára”, a mitokondriumra összpontosítottak, amely a sejtm?ködés folyamataihoz szolgáltatja az energiát. David Sinclair, az Új-Dél-Walesi (UNSW) és a Harvard Egyetem tudósa, a kutatás vezet?je elmondta: egy sor olyan molekuláris eseményt fedeztek fel, amely a mitokondruim és a sejt többi része közötti kommunikációt biztosítja. Ahogy megszakad a kommunikáció, felgyorsul az öregedés.
Sinclair a most feltárt folyamatot a házaspárok életéhez hasonlította: míg fiatalok, sokat beszélgetnek, ám a sok évtizedes együttéléssel a kommunikáció egyre gyengül. „A kommunikáció helyreállítása nem csak a házasság problémáit oldja meg” – fogalmazott a tudós.
A sejten belüli kommunikációt a NAD elnevezés? szállítómolekula indítja. Mennyisége az évek múlásával csökken. A NAD fogyását eddig csak a kalóriabevitel korlátozásával és intenzív edzéssel sikerült megállítani. A kevesebb szállítómolekula miatt a sejtnek kevesebb energia jut, ez pedig öregedéshez vezet.
A kutatók olyan vegyületet adtak az egereknek, amelyet szervezetük NAD szállítómolekulává alakított át, és azt tapasztalták, hogy a molekula szintjének növelése újraindítja a megszakadt kommunikációt, és ezzel visszafordíthatja az id? kerekét. A szer a diéta és a testedzés hatásait utánozta.
Kétéves egereknek adták egy hétig a vegyületet. Ezután megvizsgálták az izmaikat, és azt tapasztalták, hogy olyan állapotba kerültek, mintha csak hat hónapos állatok izmai lennének. A fiatalodást a mitokondrium m?ködésén, az inzulin anyagcseréjén, az izomtömeg-veszteségen és a gyulladások csökkenésén lehetett megfigyelni.
Nigel Turner, az UNSW Gyógyszerészeti Tanszékének kutatója szerint a hatás olyan volt, mintha hatvanéves emberek izmai húszévesekéhez hasonlóvá váltak volna.
A kutatók most a vegyület hosszú távú hatásait vizsgálják az egereken. Azt tanulmányozzák, lehet-e a NAD termel?dését serkent? szerrel ritka mitokondriális betegségeket, illetve 1-es és 2-es típusú cukorbetegséget gyógyítani, és azt is megfigyelik, növeli-e az életkilátásokat, segít-e meg?rizni az egészséget.
A tanulmány a Cell cím? folyóirat legújabb számában jelent meg.