Már négyezer évvel ezelőtt is ismerték az érelmeszesedés problémáját

London – Már a négyezer évvel ezel?tt élt emberek is érelmeszesedéssel küzdöttek – derült ki az eddigi legátfogóbb múmiatanulmányból, amely a betegség nyomai után kutatva vizsgálta a holttesteket.

    A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy a szívbetegség sokkal inkább az öregedés természetes velejárója, és nem köthet? közvetlenül a modern világ olyan kockázati tényez?ihez, mint a dohányzás, a zsíros ételek fogyasztása és a mozgásszegény életmód. Az érelmeszesedés (ateroszklerózis) szívrohamot és agyi érkatasztrófát okozhat – emlékeztetett a tanulmány.
    A 137 múmián végzett komputertomográfiás (CT) vizsgálat az ateroszklerózis lehetséges vagy biztos jeleit mutatta a vizsgált holttestek mintegy harmadánál. Mint azt a tanulmányt vezet? Randall Thompson, a Kansas City-ben m?köd? Szent Lukács Közép-Amerikai Szív Intézet kardiológusa elmondta, a negyvenéves kor után elhunyt egyének mintegy felénél tapasztaltak vaszkuláris kalcifikációt.
    A vizsgált múmiák több mint fele Egyiptomból, a többi Peruból, Délnyugat-Amerikából és az Aleut-szigetekr?l származott a Kr.e. 3800 és a Kr.u. 1900 közötti periódusból. „A szívbetegség már négyezer évvel ezel?tt is kísértette az emberiséget szerte a világon” – közölte Thompson.
    Az érelmeszesedés jeleit mutató múmiák többségénél azonban a szakemberek nem tudták megállapítani, hogy szívbetegség volt-e a halál oka. A tanulmány eredményeit az Amerikai Kardiológiai Testület vasárnapi találkozóján ismertették San Franciscóban, és a Lancet cím? orvostudományi folyóirat internetes oldalán is közzétették azokat.
    A kutatókat meglepte, hogy még az Aleut-szigetek ókori lakóinál is észlelték az üt?erek megkeményedését, róluk ugyanis úgy tartják, hogy vadászó-gy?jtöget? emberek révén egészséges életmódot folytattak. „Kimondhatjuk, hogy a ma emberének nem kellene annyira b?nösnek éreznie magát a szívbetegség esetleges kialakulása miatt, mivel úgy t?nik, hogy túlértékeltük azt az elméletet, amely szerint az egészséges életmóddal teljesen kiküszöbölhet? a kockázat” – húzta alá a szakember.
    Thompson szerint ismeretlen tényez?k is hozzájárulhattak a múmiák összesz?kült ereihez. Az ?si pueblo indiánok, akik földalatti barlangokban éltek a mai Colorado és Utah állam területén, például tüzet használtak a f?téshez és sütéshez, és ezáltal sok füstöt lélegeztek be, aminek ugyanolyan hatása lehetett, mint a cigarettának.
    Korábbi tanulmányok már találtak szívbetegségre utaló bizonyítékokat az egyiptomi múmiáknál, ám a mostani az eddigi legnagyobb és földrajzilag is legátfogóbb tanulmány, amely a témában készült, és amely különböz? társadalmi rétegekb?l származó, illetve nagyon eltér? étrenddel bíró egyéneket vizsgált.
    A Zürichi Egyetemen dolgozó Frank Ruehli, a Svájci Múmia Projekt vezet?je lehetséges tartja, hogy genetikai hajlam is közrejátszik az érelmeszesedés kialakulásában. Más szakért?k azonban a múmiáktól származó adatok óvatos kezelésére intenek.