Furcsa tudomány-spórolás az orvoslásban ,egyszer már átültetett szervek újrahasznosítása

(MTI-Press) – Úgy t?nik, hogy a vesék és más átültetett szervek újrahasznosíthatók. Nemrég Chicagóban – az Egyesült Államokban el?ször – egy nem jól m?köd? átültetett vesét kivettek az él? páciensb?l, és valaki másnak adták. Az 1980-as évek óta voltak egyéb esetek is, amikor egy átültetett szervet többször is felhasználtak, de ezek ritkán fordultak el?, és csak akkor, ha az, aki el?ször megkapta a szervet, meghalt.
Ha egy átültetett szerv felmondja a szolgálatot egy él? páciensben, akkor az orvosok általában kidobják. De mivel az Egyesült Államokban több mint 73 ezer ember vár szervátültetésre, vannak szakemberek, akik azt mondják, hogy az orvosoknak meg kellene próbálniuk több szervet újrahasznosítani, hogy enyhítsék a súlyos hiányt.
„Kapacitásunk nem elegend? ahhoz, hogy kielégítsük a veseátültetés iránti igényt – mondta az AP hírügynökségnek Lorenzo Gallon, az Északnyugati Egyetem szervátültetési specialistája, aki az újbóli veseátültetést irányította Chicagóban. – Emberek halnak meg dialízis közben. miközben vesére várnak.”

Etikai kérdések

Ez a sors várt volna a bevezet?ben említett eset szerepl?ire is. Az átültetett vese mindössze két hétig m?ködött az els? páciensben, egy 27 éves illinois-i férfiban, Ray Fearingben. A betegség, amely saját veséjét tönkretette, a n?vérét?l kapott vesét is károsítani kezdte. Az illet? állapota egyre romlott, és az orvosoknak gyorsan kellett cselekedniük, ha meg akarták menteni a szervet. A férfi és n?vére engedélyével eltávolították, és beültették egy 67 éves indianai férfiba. Az illinois-i beteg azóta újból dialízisre jár, és valószín?leg egy másik vesét fog kapni.
Egy átültetett szerv újbóli hasznosítása azonban nehéz és kockázatos lehet, mert a sebészeknek a szerv körül kialakult hegesedett szövettel kell dolgozniuk.
Ráadásul – mint Wayne Shelton, a New York államban m?köd? Albanyi Orvosi Egyetem bioetikusa megállapította – ez a gyakorlat etikai kérdéseket is felvethet. Az orvosoknak biztosnak kell lenniük abban, hogy a páciensek, akiknek újból hasznosított szervet ajánlanak, ismernek minden kockázatot, és nem érzik úgy, hogy kényszerítik ?ket a szerv elfogadására. „És mivel ezek az esetek igen ritkák, nincs adat arra nézvést, hogyan érzik magukat az újrahasznosított szervet kapott páciensek” – mutatott rá Shelton.
Jonathan Brombert, a Marylandi Egyetem Orvosi Központjának transzplantációért felel?s igazgatója elismeréssel szólt az Északnyugati Egyetem orvosairól, de hozzátette, hogy a szervek újrahasznosítása valószín?leg nem válik általános gyakorlattá, mert ritkán fordul el?, hogy egy átültetett szerv annyira egészséges, hogy újból hasznosítani lehessen.
Bostonban 2009-ben egy férfi nem sokkal azután, hogy új szívet kapott, meghalt, és a szerv elég jó állapotban volt ahhoz, hogy valaki másba átültessék. Egy orvosi szaklapban 2005-ben megjelent cikk három olyan, az Egyesült Államokban történt esetr?l számolt be, amikor átültetett májat – miután a páciens meghalt – újabb emberbe ültettek át. A szaklap szerint 1987 és 2005 között összesen 11 ilyen eset volt. Az orvosi irodalomban beszámolók szerepelnek az 1990-es évekb?l egy spanyolországi újbóli veseátültetésr?l és svájci másodszori szívfelhasználásról.

Aggódott, hogy „selejtes árut” kap

Joel Newman, a Szervmegosztás Egységes Hálózatának szóviv?je szerint az Egyesült Államokban korábban akkor fordult el? szervújrahasznosítás, „amikor a szervet els?ként megkapó nem sokkal a m?tét után meghalt, de maga a szerv m?köd?képes maradt. Tudomásunk szerint a chicagói az els? olyan hivatalosan bejelentett eset, amikor él? emberb?l vettek ki egy vesét, mert fél? volt, hogy m?ködésképtelenné válik, és aztán másba ültették”.
Ray Fearingnek olyan betegsége volt, amely megakadályozta veséjét abban, hogy kisz?rje a vérb?l a salakanyagokat. Ott kellett hagynia a munkahelyét, és m?vesére kapcsolták. A n?vére egy évvel ezel?tt átadta neki egyik veséjét: elmondása szerint az volt „élete legboldogabb pillanata”. A legrosszabb néhány nappal kés?bb következett be, amikor az orvosok közölték vele, hogy a vese károsodott, és el kell távolítani.
Az Északnyugati Egyetem veseátültetési programjának orvosigazgatója úgy gondolta, hogy a szervet még oda lehet adni valakinek, ha gyorsan eltávolítják, még miel?tt helyrehozhatatlan kár éri. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükség volt Fearing beleegyezésére, s?t Lorenzo Gallon a n?vér, Cera Fearing beleegyezését is kérte.
A fiatalember nagyon el volt keseredve, nem akart megválni a szervt?l, amelyr?l úgy érezte, hogy egyetlen reménye a normális életre, de végül úgy döntött, hogy ez az egyetlen értelmes lehet?ség számára. A n?vérét is lesújtotta a hír, de egy pillanatig se habozott, amikor közölték vele, hogy a veséje még segíthet valaki másnak.
„Azt hittem, hogy tönkre ment, hogy szemétre való. De a hír, hogy odaadhatják valaki másnak, akin még segíthet, nagyszer? volt” – mesélte.
Azért választották Erwin Gomezt, mert megfelel? befogadó alanynak bizonyult. Gomez addig nem is hallott arról, hogy egy átültetett szervet újból felhasználjanak, és aggódott, hogy „selejtes árut” kap. De miután az orvosok megismertették az átültetés kockázataival és lehetséges hasznával, igent mondott.
A vese eltávolítása és újbóli beültetése után két nappal a szerv újból normálisan m?ködött. Gomez kilök?dést gátló gyógyszereket szed, de nem szorul dialízisre. „Végre normálisan érzem magam” – mondta.
Fearing újból dialízist kap, és ? is azt állítja, hogy jól érzi magát.
Gallon szerint nem ritka, hogy a fiatalember betegségében szenved?kön egynél több veseátültetést hajtanak végre. Személy szerint arra számít, hogy a beteg meg fog gyógyulni.