WHO cukorbeviteli ajánlás

Évek óta a napi teljes kalória bevitel 10%-ában (50 gramm, azaz 12 teáskanál) állapítja meg a feln?ttek és gyermekek ajánlott hozzáadott cukorfogyasztását a WHO1 a túlsúly, az elhízás, és a fogszuvasodás megel?zése érdekében. A mostani kiegészítés ezen nem változtat, de hozzáteszi, az egészséges életmód megvalósításában a napi 5% alatti bevitel további el?nyökkel járna.

Francesco Branca, a WHO táplálkozási igazgatója ugyanakkor elismerte: „az öt százalékot kell megcéloznunk, ha tudjuk, de közelebb áll a valósághoz a tíz százalék”. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint is irreális cél az 5%, a szervezet inkább a táplálkozással kapcsolatos szemléletmód változást szeretne elérni a kiegészítéssel és felhívni a figyelmet arra, hogy az ajánlás betartásával sem d?lhetünk hátra azzal, hogy mindent megtettünk az egészségünkért.

Mely élelmiszerekre és italokra vonatkozik az ajánlás és melyekre nem?

Az új irányelvek az élelmiszerekhez, és az italokhoz, az ipari feldolgozás, illetve a f?zés során és a fogyasztó által hozzáadott cukorra – értsd: monoszacharidok (pl.: glükóz, fruktóz) és diszacharidok (pl.: nád-, maláta- és répacukor) – valamint a mézben, szirupokban, gyümölcslevekben és gyümölcslé koncentrátumokban lév? cukrok fogyasztására vonatkoznak. Nem vonatkoznak ugyanakkor a friss gyümölcsökb?l és zöldségekb?l származó, illetve a tejben természetesen lév? cukorra.

A magyar feln?ttek kevesebb cukrot esznek, mint gondolnánk, a gyerekek cukorfogyasztása viszont problémás

A WHO ajánlást megalapozó kutatások szerint a magyar feln?tt populáció cukorfogyasztása – a norvégokéhoz hasonlóan – a napi teljes energia bevitelnek átlagosan a 7-8%-a , tehát az els?dleges ajánlás alatti. A spanyol és a brit feln?ttek eszik a legtöbb cukrot – a napi teljes energia bevitel 16- 17%-át. A gyerekek napi átlagos cukorfogyasztása azonban világszerte jóval magasabb a feln?ttekénél, 12% (Dánia, Szlovénia) és 25% (Portugália) között mozog. A magyar gyermekek cukorfogyasztása világszinten az alacsonyabb tartományba sorolható, de az els?dleges ajánlásnál sajnos magasabb. Az óvodás korú (4-6 éves) gyermekek napi kalória-felvételük 12, míg az általános iskolások (7-10 évesek) 13 százalékát fogyasztják el hozzáadott cukorból . A feln?ttek és a gyermekek cukorfogyasztására egyaránt jellemz?, hogy az említett mennyiség dönt? része édességekkel, valamint az ételekhez, italokhoz otthon hozzáadott cukor, méz formájában kerül be a szervezetbe. Ennél jóval kisebb arányban jelennek meg a készen kapható cukortartalmú italok (üdít?k, ízesített tejitalok), tejtermékek és gabonafélék. Általánosságban elmondható, hogy a nagyvárosokban cukrosabban esznek, mint vidéken.

„Magyarország jó úton jár, az élelmiszeripar évek óta tesz er?feszítéseket azért, hogy a legfrissebb ajánlásokkal összhangban fejlessze a feldolgozott élelmiszerek összetételét. Mindazonáltal az élelmiszer-újratervezés nem egyszer? feladat. A cukornak például az édes ízt?l eltekintve olyan fontos technológiai funkciói vannak, mint a tartósítás, alapvet? szerepe van a termék tömegének, viszkozitásának kialakításában, továbbá lényegesen befolyásolja az adott élelmiszer ízletességét, élvezeti értékét, az élelmiszer által a szájban keltett érzetet. Ezeket mind figyelembe kell venni, amikor a termékek cukortartalmának csökkentésére törekszünk” – tette hozzá a szabályozás kapcsán az MDOSZ elnök.

MDOSZ