„Biológiai fegyver” egy minnesotai bevásárlóközpontban

(MTI) – Mintegy hetvenkétezer katicabogarat engedtek szabadon egy amerikai bevásárló- és szórakoztató központban, hogy hadat üzenjenek a zárt épületkomplexumban él?sköd? levéltetveknek.

    A Minnesota állambeli Bloomingtonban található Mall of America nev? központba annak idején harmincezer növényt – köztük 400 fát – telepítettek, hogy természetes légtisztítóként szolgáljanak. Csakhogy a zöld növényzettel együtt jöttek a levéltetvek is, amelyek azóta fölöttébb elszaporodtak a hatalmas, hét amerikaifutball-stadionnyi alapterület? komplexumban. A levéltetveknek van azonban egy ?sellenségük: a katicabogár, amely szívesen lakmározik mindenféle rovarkártev?ket.
A katicabogarakra afféle biológiai védelmi rendszerként tekintünk” – idézte a LiveScience tudományos hírportál a Mall of America igazgatóját, Lydell Newbyt.
A központ már korábban is igénybe vette a bogarak „velük születetett” szolgáltatását rovarirtó szerek alkalmazása helyett. Bár kezdetben akadtak vásárlók, akik attól féltek, hogy a katicák esetleg rászállnak az ételre, a szóviv? megnyugtatóan közölte, hogy szinte kizárólag a növényeken tanyáznak, és nem igazán érdekli ?ket az emberi ennivaló.
  A komplexumnak nem ez az egyetlen természetbarát kezdeményezése. Az éttermeib?l kikerül? elhasználódott süt?zsírt biodízellé alakítják át „házon belül”, és azzal üzemeltetik a biztonsági szolgálat járm?veit. Bár arrafelé igencsak kemények a telek, az épületnek nincs központi f?t?rendszere: „zöld” megoldásként a nap melegét használják f?tésre a 1,5 kilométernyire elnyúló tet?ablakokon keresztül.
A 390 000 négyzetméter alapterület? központot 1992-ben adták át. Évente több mint negyvenmillió látogatót fogad – durván nyolcszor annyit, amennyi Minnesota állam teljes lakossága -, alkalmazottainak a száma tizenkétezer. Három szintjén közel 530 üzlet található, parkolójának befogadóképessége 12 300 járm?.