Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. július 1. – Bécs, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és az önzetlenség mintaképe. Pénzszerzés, dics?ség vágya sosem vezérelte. Éjjel-nappal a szenved?k rendelkezésére állt.

Els? munkahelyén, 1846-tól a bécsi közkórházban, majd 1851-t?l következ? munkahelyén a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának (nem tiszteletdíjas) f?orvosaként kimutatta az antiszeptikus (fert?zést megel?z?) eljárások el?nyeit a szülészetben és a sebészetben. Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást, az antiszeptikus eljárások jelent?ségét és annak bevezetését csak Joseph Lister angol sebész meggy?z? munkája nyomán fogadták el lassan, 1877-t?l kezd?d?en.

1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum. Majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban.

Néhány hónappal kés?bb Breit orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, és Semmelweis elvesztette állását. Angol nyelvórákat vett, és az Írországba való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére került. 1847-es itáliai szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még azon év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos.

Felfedezése

Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fert?tlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult el? a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Ignác antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak.

Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történ? belépés el?tti klórmészoldatos kézmosásra, majd októberben kötelez?vé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. Így kezd?dött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit maga Semmelweis nem használt) sem jutott erre az egyszer?, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.

Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerz?dését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-t?l tiszteletbeli osztályvezet? f?orvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. 1871-ben Semmelweis leköszönt a szülészeti osztály vezetésér?l, ahol hat év alatt 1 százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, ahol elmegyógyintézetbe zárták. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószín?leg ennek következtében két hét után meghalt.

El?bb a schmelzi temet?ben temették el, majd annak felszámolása után, 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta saját kerepesi temet?beli sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott. Semmelweis Ignác Fülöp sírja Budapesten. Kerepesi temet?: 34/2-1-1. (Jelképes sír. 1930-tól 1963-ig ez volt Semmelweis negyedik „nyughelye”.)

A halála körüli kérdések

A hivatalos verzió szerint hullamérgezés végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a Dementia luetica jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fert?zésének hipotézisét azonban 1965-ben – az akkor rendelkezésre álló eszközökkel – egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban él? negatív felhangjait. Viszont a 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a h?déses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise), amit valószín?leg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése okozott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála el?tt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani ?t betegeit?l.

A helyes diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisr?l szóló jól ismert, s a Paralysis progressiva kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások az ? megállapításának helyességét igazolták. A vérmérgezéses teóriát, vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szembeni összeesküvés okozta volna, messzemen?en cáfolják az új, alapos, levéltári kutatásra, a korabeli dokumentumokra épül? vizsgálatok is.

Érdekes következtetésre jutott viszont Garamvölgyi László ismert b?nügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megment?jét tényleg brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézet pincéjében. A „qui prodest?” kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége b?ven lehetett és kapóra jött a betegségéb?l adódó fékezhetetlen ?rjöngése is.

Forrás: Wikipédia