Az anyák megmentőjének rejtélyes halála

Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. július 1. – Bécs, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és az önzetlenség mintaképe. Pénzszerzés, dicsőség vágya sosem vezérelte. Éjjel-nappal a szenvedők rendelkezésére állt.

S.I.Első munkahelyén, 1846-tól a bécsi közkórházban, majd 1851-től következő munkahelyén a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának (nem tiszteletdíjas) főorvosaként kimutatta az antiszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben. Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást, az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája nyomán fogadták el lassan, 1877-től kezdődően.

1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum. Majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban.

Néhány hónappal később Breit orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, és Semmelweis elvesztette állását. Angol nyelvórákat vett, és az Írországba való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére került. 1847-es itáliai szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még azon év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos.

Felfedezése

Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Ignác antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak.

Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmészoldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit maga Semmelweis nem használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.

Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. 1871-ben Semmelweis leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt 1 százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, ahol elmegyógyintézetbe zárták. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.

Előbb a schmelzi temetőben temették el, majd annak felszámolása után, 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta saját kerepesi temetőbeli sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott. Semmelweis Ignác Fülöp sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-1. (Jelképes sír. 1930-tól 1963-ig ez volt Semmelweis negyedik “nyughelye”.)

A halála körüli kérdések

A hivatalos verzió szerint hullamérgezés végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves Semmelweisvolt. Már korábban is a Dementia luetica jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben – az akkor rendelkezésre álló eszközökkel – egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait. Viszont a 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a hűdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise), amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése okozott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani őt betegeitől.

A helyes diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről szóló jól ismert, s a Paralysis progressiva kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások az ő megállapításának helyességét igazolták. A vérmérgezéses teóriát, vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szembeni összeesküvés okozta volna, messzemenően cáfolják az új, alapos, levéltári kutatásra, a korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok is.

Érdekes következtetésre jutott viszont Garamvölgyi László ismert bűnügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megmentőjét tényleg brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézet pincéjében. A “qui prodest?” kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége bőven lehetett és kapóra jött a betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése is.

Forrás: Wikipédia