Árnika-a kétarcú gyógynövény

Ami meglepő hogy növényünkről szót sem ejtenek a görög és római orvosok- a gyógynövény enciklopédiák korabeli szerzői-akikre általában minden gyógynövénnyel kapcsolatban hivatkozni lehet mint korai használókról. Pedig megtalálható a Pireneusok déli lábánál,Portugália északi részén, Észak-Olaszországban, Horvátországban és Moldovában, hihetetlen hogy nem ismerték.

Az első írásos feljegyzésekre a növényről a Középkorig kellett várni. A legkorábbi ismert illusztráció az árnikáról 1558-ból származik és Matthiolus gyógynövénykönyvében található.Az utána következő  pedig a német botanikus-orvos Johann Jakob von Bergzabern (ismertebb nevén Tabernaemontanus ) leírása 1625-ből, aki az ‘arnica by the Medici’ névvel illeti  lévén a választófejedelem udvari orvosa.A leírás már említi a máig hagyományos használati módot: “azok használják akik elestek ,vagy munka közben ártottak maguknak”

Az árnika virágkora a 18. században jött el mikor   számos disszertáció témája volt a  fejlődő, és egyre inkább tudományos  alapokon nyugvó orvoslás idején .Már Johann Jakob von Bergzabern is azt hangsúlyozta hogy vigyázni kell az árnika használatával: a hatása gyorsan kialakul, kis adagokban és nagyon óvatosan kell bánni vele a felhasználás során. Kis adagokban is nagyon hatékony- nem csoda hát hogy később a  homeopátia is alapszerévé választotta az árnikát ahol a mai napig az egyik, laikusok körében is legtöbbet használt szer.

Legismertebb tisztelője e gyógynövénynek talán Goethe volt aki idősebb korában amikor koszorúér betegsége miatt rosszul érezte magát egy csésze árnika teát készített magának.

Honnan ered az árnika név- megfejthetetlen. Először   Matthiolus a 14. században nevezte így “arnich”. A szó eredhet a franciából -jelentése megvédjük magunkat – vagy mint sok más ‘a’ vagy ‘al’ kezdetű név jöhet az arabból , és még az is lehet  a görög  ‘ ptarmica’ tüsszentés a névadó. Ez utóbbi névnek még egyszerű magyarázata is van hiszen a növényt korábban használták mint tubákot vagy elszívták mint a dohányt. Angol nyelvterületen hegyi dohánynak nevezik-mountain tobacco- spanyolul pedig  szintén így: tabaco de Montana, tobacco borde, flor de tabaco, estabaco or tabaco-dos-vosges. Német nevének eredete  “Bergwohlverleih” még kevésbé tisztázott.

A növény nevében a jelzőt -montana- Linné is elfogadta mint a természetes  élőhelyre való  utalást  és máig ismert tudományos nevén Arnica Montana először az ő művében szerepelt.

Érdekes hogy ez a növény szinte minden nyelven  ismert  tudományos nevének rövid változatában: arnica. Bár igen szép számmal találunk magyar megnevezéseket is- angyalital, anyagyökér, kappanfű, máriafű, olaszútifű, angyalital-gyökér, Szent János virága, lúgfű, luciánfű, hájvirág-mégis a legismertebb neve magyarul is így hangzik: árnika.

Az árnika egy lágyszárú évelő növény. 4-6 kocsánytalan lándzsa alakú levele rozettát alkot , az első évben kúszó rozettákat fejleszt.Ezt követi a második évben az 50cm magas mirigyes szőrös szár kifejlődése amelyen ülő átellenes páros leveket fejleszt.A száron fejlődő, összességében sárga–narancssárga színű, 1–5 fészekvirágzat átmérője elérheti a 6-8 cm.is. Májustól júliusig virít, az esetleges másodvirágzás augusztusig eltart.Termése szőrös kaszattermés. Az árnika kedveli a savanyú mészhiányos talajt, megtalálható világos tűlevelű erdőkben,  mocsaras pusztákon  és a trágyázott hegyi réteken  600 és 2700 méter magasságban. Megtalálható Európában, Skandináviában, Portugália északi részén, Spanyolország északi és keleti részein, Észak-Olaszországban és a Balkán-országokban , Kelet- és Dél-Oroszországban, Közép-Ázsiában.  Melegebb éghajlaton csak  nagyobb magasságban fordul elő.  Vadon termő árnika mára  ritkán fordul elő az intenzív gyűjtése miatt. Ennek eredményeként az árnikát felvették a veszélyeztetett növényfajok közé  és az 1981-es Washingtoni egyezmény értelmében fokozott védelem alatt áll. Magyarországon is védett lenne ha lennének még előforduló példányai. Magyarországon a Soproni-hegység területén a Hidegvíz-völgyben (Soproni Tájvédelmi Körzet), a Kőszegi-hegységben (Kőszegi Tájvédelmi Körzet) és a Vendvidéken Szakonyfalu, Kétvölgy és Alsószölnök mellett (Őrségi Nemzeti Park) ismerték előfordulásait, azonban ezekről a helyekről 1999-re kipusztult. Természetes élőhelyére való visszatelepítésére erőfeszítéseket tesznek Magyarországon.

A növény nem él meg szennyezett területeken, emiatt és a fokozott begyűjtés miatt vadon élő egyedeinek száma egyre csökken. Gyógyászati célra termesztett növények szolgálnak.

Az árnika hatóanyagai:

szerves savak:hangyasav,fumársav, tejsav, borostyánkősav, kávésav, almasav,klorogénsav, galluszsav,palnitinsav, sztearinsav, laurinsav

keserűanyagok: helenalin (a virágban),dihydrohelenalin

alkaloidok:betain, arnicin

cukrok: fruktóz és szaccharóz

karotinoidok: luteolin, xantofil, zeaxantin

tanninok, nyálka,alkoholok,és illó olaj amely gazdag thimolban.

A népi gyógyászat hagyományosan  sérülések,  ütések,  zúzódások kezelésére használták, mert enyhítette a fájdalmat, az ödémát, a gyulladást. Igaz ugyan hogy próbálkoztak légúti betegségek gyógyítására de a toxicitás miatt végül az orvosok megegyeztek a csak külsőleges használatban.

Az árnika  jól használható ütésekre, karcolásokra, gyulladt sebek kezelésére,enyhíti a fájdalamat és megelőzi a fertőzéseket. A bőrbe dörzsölve bőrvörösítő hatású , felmelegíti a szöveteket és növeli a véráramlást ezzel gyorsítja a véraláfutások felszívódását.Használható izomfájdalom, rándulások ,ficamok, reumás fájdalmak esetén ép bőrön.

Antibakteriális tulajdonságait a kávésavnak, a klorogénsavnak, a helenalinnak és a timolnak köszönheti.Ez párosulva gyulladáscsökkentő tulajdonságával alkalmassá teszi ekcémás bőr, akné és fekélyek kezelésére. Az érintett területet egy teáskanál szárított növény két dl. vízzel készített forrázatával mossuk. A teát felhasználhatjuk természetes sampon összetevőjeként mint tonikumot, vagy korpásodás kezelésére. A fenti forrázattal lehet gargarizálni szájüregi vagy fogíny-,   torok-, és mandulagyulladás esetén ( a teát ne nyeljük le). Az árnikát széles körben használták az európai népi gyógyászatban, és a korai észak-amerikai telepesek szintén alkoholos tinktúrákat állítottak elő belőle a torokfájás kezelésére, lázcsillapításra és  a keringés támogatására.

Egyéb tradícionális felhasználása: a szárított leveket elégették és a keletkezett füstöt  légzési zavarok , különösen hörghurut és köhögés kezelésére használták bár a füstje gyakran épp a ellenkező hatást váltotta ki.

Elsődlegesen a növény virágját hasznosíthatjuk de a rizómája is értékes hatóanyagokat tartalmaz.

Kétarcú gyógynövény

Pozitív hatásai mellett elmondhatjuk az árnikáról hogy sok-sok kellemetlen mellékhatás is előfordulhat vele kapcsolatban.Kis mennyiségű vagy egyetlen adag gyógynövényt biztonságosan  használhatunk a bőrön. Az  ismételt használat okozhat bőrreakciókat, súlyos gyulladást, viszketést, hólyagokat, fekélyeket és más allergiával kapcsolatos bőrproblémákat. A növényből készült töményebb készítmény tovább növelheti az irritáció kockázatát.

Belső használatra nem ajánlott mert hányást, hasmenést, belső vérzést, gyors szívverést, izomgyengeséget, idegességet, orrvérzést, és kómát okozhat. Az  árnika csökkentheti a magas vérnyomásra szedett gyógyszerek hatékonyságát és növeli a vérzés kockázatát olyan betegeknél, akik véralvadásgátló gyógyszereket szednek.Szívritmus szabályozó gyógyszerek+ árnika tea – az eredmény szintén súlyos lehetne.(Sérült bőrön használva szintén megnő a felszívódás veszélye.)

Azok akik allergiásak az Asteraceae család valamelyik tagjára mint a napraforgó, echinacea, körömvirág, kamilla, vagy a parlagfű nagyobb valószínűséggel allergiásak az  árnikára is .

A fenti mellékhatások miatt sem az amerikai sem az európai gyógyszerügynökség nem javasolja belsőleges használatát.