Akkor elsavasodunk vagy mégsem?

A  feltevés : lehet hogy a húsban és sajtban gazdag táplálkozás hatására a szervezetet sav-túlterhelés éri emiatt nő a 2-es típusú cukorbetegség kockázata?

A kérdést francia kutatók tették fel egy tanulmányban amelyet  a Diabetológia című szaklapban publikáltak.

vegetabAzt találták hogy a nők akik nagyobb mennyiségű húst, sajtot, tojást, halat, kenyeret és alkoholmentes italokat fogyasztanak 50%-kal nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek akkor is ha elég gyümölcsöt és zöldséget esznek! (Ez már kicsit furcsa nekem: nagyobb mennyiség azt jelenti esetleg  túl sokat ahhoz képest amennyi energiát elfogyasztanak a nap folyamán? Esetleg az az alkoholmentes ital gyümölcslé meg egyéb szénsavas üdítő? Miért keresik ezek után a savasodásban az okot) A kutatók szerint az ok az, hogy a hús és a sajt savtermelő élelmiszer.

A szervezet kémhatása egészséges állapotban enyhén lúgos, de az érték csak minimálisan tér el a semleges kémhatástól. Amikor az élelmiszerek lebomlanak természetesen lúgos vagy savas kémhatású anyagok képződnek. Közkedvelt megfogalmazás szerint néhány élelmiszertől a szervezet savasodik, és ez korántsem attól függ eredeti állapotában hogy nézett ki, vagy milyen volt az íze. Például a narancs maga erőteljesen savas a benne levő savaktól, lebomlása folyamán mégis lúgos kémhatású anyagokat termel.

A húsok, halak, a tenger gyümölcsei, a sajtok, a tojás, a kenyér, a zab , a tészták, a rizs,  a feldolgozott élelmiszerek és szénsavas italok lebomlásuk során savas végtermékekre bomlanak, míg a kávé a gyümölcsök és zöldségek inkább lúgos termékekre.

Kiegyensúlyozott étkezés esetén a végtermékek nagy valószínűséggel semlegesítik egymást .Ugyanakkor a fent említett feltevés szerint a nyugati étrend eltolódott az olyan termékek fogyasztásának irányába amelyek lebomlásukkor inkább savakat termelnek. Tehát savasodunk?? Úgy gondolják ez aztán anyagcsere szövődményekhez vezet mint például a 2-es típusú cukorbetegség. Aztán ha tovább gondolkodunk jönnek a cukorbetegség szövődményei az idegrendszeri károsodások például a  látás romlása, és a cukorbetegség növeli egyéb betegségek kockázatát is.

A feltételezés szerint mindezeknek a betegségeknek a kockázatát csökkenteni lehetne a savasító ételek fogyasztásának mérséklésével.

Néhány éve az úgynevezett lúgosító diéta és annak a fogyasztó hatása már bevette magát a köztudatba és számos ismert személyiség vált a követőjévé. (Mivel az eredeti cikk angol nyelvű  itt Gwyneth Paltrow és Kate Moss neve van megemlítve) A sok savas étel növeli a zsír lerakódását és hosszú távon a rák és a csontritkulás kockázatához vezethet. A szakértők szerint azonban nincs összefüggés ezek között a dolgok között  vagy esetleg annyi a zöldség és gyümölcs alapú étrend eleve sokkal kevesebb kalóriát tartalmaz tehát például fogyaszt  és ehhez a lúgosításnak semmi köze.

Nem kétséges hogy az élelmiszerek lebomlásukkor termelnek savas vagy lúgos anyagokat, de ezek ellen a szervezet kiegyenlítő mechanizmussal védekezik. Tehát csökkenti vagy növeli a pH-t szükség szerint. Mindezt teszi a kiválasztó rendszerek segítségével, mint a tüdő, meg a vese.

Valójában igen kevés a bizonyíték arra hogy a savtermelő élelmiszerek jelentős hatással lennének az egészségre. Dr Tony Leeds  elhízással foglalkozó szakértő szerint (Whittington Hospital, London) az egészséges ember szervezete képes kezelni  a magas savtartalmú élelmiszerek következményeit. Mindaddig amíg a szervezet  normálisan működik képes megbirkózni az anyagcsere által termelt savakkal és kiválasztja azokat.

Egy másik szakértő, Prof. Tom Sanders szerint- aki Londoni King’s College diabetológiával és táplálkozástudományokkal foglalkozó karának vezetője- a kutatás pusztán statisztikai összefüggést mutat a magas savtartalmú ételek fogyasztása és a 2.-es típusú diabétesz között  ( epidemológiai kutatás) és ez nem tekinthető orvosi bizonyítéknak. Ez nem bizonyítja hogy határozott összefüggés van a kettő között, bár a tanulmány azt írta le, hogy a savas étrendet fogyasztók között 56 %-kal nagyobb a cukorbetegség kialakulásának valószínűsége. A fő ok a túlsúly és az elhízás.

Ázsiában például, ahol alacsony a vörös húsok fogyasztása a diabéteszes megbetegedések aránya spirálisan nő, és szintén magas azokban a fekete és ázsiai közösségekben ahol nem fogyasztanak tejterméket.

Több kutatást kell végezni mielőtt ki lehetne jelenteni hogy a magas savtartalmú ételek valamilyen összefüggésbe hozhatók a 2-es típusú diabétesszel.

Forrás: DailyMail

A lugosításról és a szervezet védekező mechanizmusairól itt olvashatnak.