A XXI.század alvajárói SMS-eznek álmukban!

Az egyszer? alvajárást már messze meghaladó dolgokat m?velnek sokan alvás közben: SMS-t írnak, esznek, f?znek, órát szerelnek – és reggel nagyot csodálkoznak.

Az egyre kirívóbb eseteket a BBC gy?jtötte csokorba alváskutató klinikák és a Mental Health Foundation (Mentális Egészség Alapítvány) tanulmányai alapján. A statisztikák szerint Nagy-Britannia lakosságának több mint 30 százaléka küszködik álmatlansággal vagy valamilyen más alvászavarral. A klinikák adatai alapján az új esetek száma megötszöröz?dött az utóbbi évtizedben, amiben persze szerepet játszhat, hogy mind több ember „ébred rá” alvásgondjára, és fordul orvoshoz.
Az új jelenségek között a technikai fejl?déssel kapcsolatosak járnak az élen. Egyre több beteg megy azzal orvoshoz, hogy álmában mobiltelefonját használja, üzeneteket pötyög és küld, ám csak másnap, amikor telefonján felfedezi éjszakai cselekedeteit, döbben rá, hogy mit m?velt alvás közben.
„Nagyon gyakori, hogy valaki álmában is olyasmit csinál, amit napközben rendszeresen” – idézte a BBC Kirstie Anderson neurológust, aki megjegyezte, hogy volt már „alvaóraszerel?” betege is: a nagyapja falióráját szedte szét roppant gondosan.
Ezek a betegek mindazonáltal ritkán produkálják „mutatványaikat” ellen?rzött körülmények között, például alvásklinikákon. Mégis nagyot léphet el?re a kutatás, mivel már vannak olyan felszerelések, amelyekkel otthonukban is lehet vizsgálni a pácienseket.
Szintén nem ritka jelenség az alvaevés. Ennek is nyoma marad: üres zacskók, összepiszkított konyha. Így az érintett szintén szembesül felébredése után éji „portyáival”. Vannak, akik egy éjszaka többször is kirándulnak a konyhába: ?k dupla vesztesek, mert alvásuk pihentet? része rövidül, ráadásul még híznak is.
Az alvászavarok további fajtája a szexszomnia, azaz az alvaszeretkezés. Ezen a területen is egyre több a feljegyzett eset, viszont a kutatás még nagyon az elején tart.
Alvászavarcsokrában a BBC kitért az úgynevezett robbanó fej szindrómára. Ez egyel?re keveseket érint, és a lényege: az illet? hatalmas durranásra ébred, amely azonban csak álombeli képzeletének szüleménye. Bombarobbanásként, mennydörgésként, puskalövésként írják le a hangot a jelenségt?l szenved?k. Akadnak, akik hálószobájuk ablakához sietnek, hogy megnézzék, mi robbant fel az utcán. A hanghatás fájdalommentes, ám elszenved?jénél szorongást okozhat.

Forrás:MTI