A víz „megolajozza” az agyat egy kutatás szerint

(MTI) – A víz „megolajozza” az agyat: 14 százalékkal gyorsabban járhat az esze annak, aki gondolkodást igényl? feladat megoldása el?tt megiszik fél literrel – állítják brit kutatók.

    A kelet-londoni és a Westminsteri Egyetem tudósai 34 önkéntest kértek meg arra, hogy szellemi teszteket oldjanak meg azután, hogy el?z? éjjel nem isznak semmit. A reggel „szomjgyomorra” érkez?knek azután minden teszt el?tt adtak egy gabonafélékb?l készült kekszet, vizet azonban csak a csapat egyik felének. A szomjazók 14 százalékkal nehézkesebben boldogultak a feladatokkal.
   „Agyunk mintegy 80 százaléka víz, nyilvánvaló, hogy igen fontos elegend? mennyiség?vel ellátni” – idézte Caroline Edmonds pszichológust, a kutatás vezet?jét a The Daily Telegraph cím? brit lap.
Edmonds szerint a szomjúságérzet elvonhatja a figyelmet a feladattól, amit különösen fontos tudni azoknak, akiknek a munkája er?s szellemi összpontosítást igényel. A kutató ezek után azt akarja vizsgálni, hogy a víz h?mérséklete befolyásolja-e a szellemi teljesítményt és hogy pontosan mennyi víz kell a leggyorsabb észtempóhoz.

És ami még kimaradt a cikkb?l:

-Egy korábbi kísérlet szerint azok a gyerekek ,akik úgy oldottak tesztfeladatokat ,hogy közben megittak egy pohár vizet háromszor jobban teljesítettek  – tehát a gyerekeket is ivásra kell szoktatni! 

-Aki nem iszik elég vizet ,annak a szürke állománya csökken , ez pedig újabb mentális teljesítmény csökkenéshez vezet! Ezt ugye nem szeretnénk!

-Továbbá szintén brit kutatók vizsgálták azt ,hogyan hat a tizenévesek agyára  az izzadás(a folyadékvesztés). Néhányuk 90 percig három réteg izzasztó ruhában kerékpározott ,míg a kontroll csoport csupán kellemes öltözékben.A három réteg ruhában kerékpározók – melegít? , vegyvédelmi ruha ,szemetes zsák- körülbelül 0,9 kg folyadékot veszítettek.Koponyájukban az agyszövet szinte összement! A 90 perces intenzív izzadás -folyadékvesztés – alatt annyit csökkent az agyuk térfogata ,mintha egy évet öregedtek volna! A jó hír viszont az ,hogy  kell? mennyiség? folyadékpótlás után minden visszatért az eredeti kerékvágásba!

Nem hiába tanácsolják tehát hogy a meleg nyári napokon nagyobb mennyiség? folyadékot kell fogyasztani id?snek fiatalnak egyaránt!