A hosszú élet titkát őrzi egy apró görög sziget

MTI) – A görög Ikaría szigetének lakói átlagosan tíz évvel tovább élnek, mint a többi nyugat-európai ember – mutat rá az Athéni Egyetem szakembereinek tanulmánya, amely részletesen elemzi a szigetlakók hosszú életének titkát.

    Az apró sziget 65 évnél id?sebb lakóinak bevonásával készült vizsgálat szerint a helyiek átlagosan egy évtizeddel tovább élnek, mint az európaiak többsége, és emellett életük végén is remek egészségügyi állapotnak örvendenek. A szakemberek szerint a szigetlakók életmódjának több pontja is meghatározó szerepet játszik hosszú élettartamukban – adta hírül a BBC News.
  Ikaría lakói még a hagyományos mediterrán étrendhez viszonyítva is sok halat, valamint zöldséget esznek, és viszonylag kevés húst fogyasztanak. A kilencven évnél id?sebb szigetlakók esetében tízb?l hatan még mindig nagyon aktívak fizikailag, míg Európa többi részén ez az arány 20 százalék. A helyiek olívaolajban készítik az ételek többségét és a hegyoldalakról gy?jtött vadon term? zöldségeket, illetve gyógyfüveket táplálkozási és gyógyászati célokra használják. 
Az id?sebbek kedvelt napi itala az egyebek között szárított zsályából, kakukkf?b?l, mentából és kamillából f?zött tea, amelyet helyi mézzel édesítenek. Ikarián viszonylag alacsony a dohányzók aránya, bevett szokásnak számít a délutáni szunyókálás, a helyiek életritmusa kellemesen lassú, az emberek szoros kapcsolatot ápolnak a családjukkal, barátaikkal és mérsékelt mennyiség? bort fogyasztanak. A kiterjedt család fontos társadalmi szerepet biztosít az id?seknek, akiknél a depresszió és az id?skori elbutulás aránya is alacsony. 
Az Athéni Egyetem kardiológusaként dolgozó Krisztina Krüszohou szerint a szigetlakók ugyanazoktól a betegségekt?l – egyebek között ráktól, illetve szív- és érrendszeri betegségekt?l – szenvednek, mint a világ bármely más részén él? emberek, ám náluk csupán életük kés?bbi szakaszában jelentkeznek a problémák. „Ezeket a betegségeket nem lehet elkerülni, de az itteniek évekig képesek meg?rizni ugyanazt az életmin?séget” – húzta alá a szakember. Mint hozzátette: a kardiovaszkuláris betegségek nagyjából 55 és 60 éves kor között jelentkeznek, ám az Ikarián él?knek csupán tíz évvel kés?bb kell számolniuk a tünetekkel.
Az egyetem a jöv?ben geológiai tanulmányokat fog végezni annak kiderítése érdekében, hogy a térségben tapasztalható természetes radioaktivitás vajon hatással van-e a rákos megbetegedésekre. Ikariát a közelmúltban az úgynevezett „kék zónák” közé sorolták. Ezen területek – például a japán Okinava, az olaszországi Szardínia és a kaliforniai Loma Linda – lakói az átlagosnál tovább élnek.