Szuperbaktériumok garázdálkodnak a kórházakban – Elkerülhető-e a fertőzésveszély?

Hogyan éljük túl a kórházi kezelést? Akár ilyen sarkítva is fogalmazhatunk annak ismeretében, amit a szakemberek állítanak: szerény becslések szerint is legalább százezer kórházi fert?zés – szaknyelven: nozokomiális fert?zés – fordul el? Magyarországon évente. Ebb?l a megállapításból egyenesen következik, hogy a kórház veszélyes üzem. Ahogy Prinz Gyula neves infektológus, a Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Tagozat és Tanács elnöke, a Szent László Kórház egyik fert?z? osztályának f?orvosa hangsúlyozza, valamennyi kórházi beavatkozásnak van kisebb-nagyobb kockázata.
Kockázatot jelent egyrészt a betegek immunállapota, másrészt a kórház jellegzetes mikroflórája, melyben a kórokozók állandóan jelen vannak. Ezen túl a kórházak higiénés körülményei sem mindenütt kielégít?k, mi több, a különféle kezelések, m?tétek, a modern diagnosztikai eszközök egy része is kedvez a különféle fert?zések kialakulásának.
– A modern infektológia nagy kihívása éppen az egészségügyi fert?zések megel?zése, kezelése, mert legalább 30-50 százalékban megel?zhet?ek lennének hatékony „infekciókontroll” alkalmazásával, ami azt jelenti, hogy valamennyi kórházban képzett infektológust kellene alkalmazni – magyarázza a f?orvos. – De ez többféle nehézségbe ütközik. Egyrészt a kórházak egy része anyagi megfontolás, rosszul értelmezett takarékoskodás alapján nem alkalmaz ilyen szakembert, másrészt viszont nincs elegend? infektológus, mert a jelen körülmények között egyáltalán nem népszer? hivatásként választani. A kórházak vezet?i nem ismerték még fel, hogy nem els?sorban pénzkérdésr?l van szó, hanem szemléletr?l. Hiszen a kórházi fert?zések általában hosszas, költségigényes kezelést igényelnek, tehát a befektetés ezek megel?zése céljából mindenképpen jó ügyet szolgál, és meg is térül.

Magyarország világels?

Nagy Károlynak, az Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatójának a közlése szerint a világon 1,4 millió ember kap évente kórházi tartózkodása idején valamilyen fert?zést, és Magyarország e tekintetben világels?.
Az utóbbi négy évben háromszorosára növekedett a kórházi járványok száma Európában: évente 25 ezer ember hal meg olyan bakteriális fert?zések következtében, amelyek nem kezelhet?k a jelenleg forgalomban lév? antibiotikumokkal, éppen a túlzott antibiotikum használat miatt alakulnak ki. A hagyományos kórházi fert?zések mellett – mint a coli, a calici, a szalmonella – ma már sok antibiotikumoknak ellenálló baktérium okoz kórházi fert?zéseket.
– Az MRSA néven ismert bakteriális kórokozó a túlzott antibiotikum alkalmazása következtében lép fel – húzta alá a kutató. – Viszont bizonyos esetekben – transzplantáció, m?tétek, kemoterápia – elengedhetetlen e szerek használata. Mivel a világ legtöbb országában az MRSA okozza leggyakrabban a kórházi fert?zéseket, amelyek hasmenéssel, lázzal, hashártyagyulladással, kiszáradással, vérmérgezéssel és egyéb súlyos következményekkel járhatnak. Intézetünk kutatói az Országos Epidemiológiai Központtal együttm?ködve új eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével el?re jelezhet? egy-egy baktériummal kapcsolatos nagyobb kórházi járvány kialakulása, és várható elterjedése. Laboratóriumi körülmények között tanulmányoztuk három nagy baktériumtörzs viselkedését, és speciális eljárással modelleztük, hogy ezek miként reagálnak a kórházi fert?zések ellen leggyakrabban használt hatóanyagra. Ez azért is fontos, mert jelenleg a baktériumnak igen agresszív típusai támadnak. Vizsgálataink szaporodásukra, életképességükre irányult emelked? koncentrátumú antibiotikum jelenlétében. A vizsgálat eredményéb?l a létrehozott klónok jöv?beli változásaira lehet következtetni, és arra, hogy egy-egy baktérium típus mennyire lesz veszélyes, és agresszíven terjed?.

Hatalmas teher

A szakemberek törekvései, a tudósok kutatásai mind azt célozzák, hogy a kórházi fert?zések számát sikerüljön a jöv?ben visszaszorítani. Bár Prinz Gyula rendkívül fontosnak tartja a „kézmosás kultúráját”, és valamennyi szakember azon a véleményen van, hogy a fert?zésveszély csökkenthet?, ha egy kórház maradéktalanul betartja a higiénés el?írásokat és szabályokat, ezek a fert?zések teljesen nem küszöbölhet?k ki.
Éppen a kórház mili?je miatt. A betegek gyakran már magukban hordoznak valamilyen fert?zést, amikor kórházi ápolásra jelentkeznek. Nagy a zsúfoltság a kórtermekben, a személyzet nem kell?en képzett és el?vigyázatos, a legtöbb helyen a takarításhoz nélkülözhetetlen szerekkel is takarékoskodnak.
A kórház tisztasága els?rend? szempont. Nem egyszer? takarításról van szó, hanem fert?tlenít? jelleg?r?l, ami nem csak „optikai” tisztaságot jelent, hanem mikrobiológiait is.
A kórházi fert?zések hatalmas terhet jelentenek minden egészségügyi intézménynek, anyagilag és erkölcsileg is. Nem beszélve a beteget megvisel? fájdalmakról, elhúzódó kezelésekr?l.
A hazai fert?z?beteg-halálozás élén a kórházi fert?zések állnak. Jelenleg. De nem törvényszer?, hogy ez tendencia legyen. A kedvez? irányú változtatás olyan egészségtudatos magatartást követel – a sikeres tudományos tevékenység folytatásán túl -, amely garantálja a betegek kórházi biztonságát. És ez olyan „munkamegosztás”, amelyben az egészségügyi személyzeten kívül a betegnek is részt kell vennie.

(MTI;  Leopold Györgyi)