Rosszul vezetni betegség

A WHO adatai szerint Kínában a 15-44 éves korosztályban, jelenleg a közlekedési balesetek jelentik az első számú halálokot. A kínai orvosok a probléma enyhítésének érdekében, újabban megpróbálják betegségként kezelni az országra jellemző rossz autóvezetési technikát.

Dr. Jin Huiqing majdnem három évtizedet töltött annak elemzésével, hogy egyes sofőrök miért hajlamosabbak a balesetekre, mint mások. A leleményes kutató eredményeit jövedelmező vállalkozássá fordította, méghozzá oly módon, hogy tapasztalatait egy közlekedésbiztonsági programcsomaggá alakítva eladta kínai önkormányzatoknak.

Dr. Jin cége, az Anhui Sanlian Group által kifejlesztett, három elemből álló közlekedésbiztonsági program lényege a sofőrök tesztelése, szimulátoros képzése, valamint a veszélyes közlekedési gócpontok folyamatos térfigyelő kamerás kontrollja.
A kutató megpróbálta megcélozni a baleseteket okozó probléma gyökerét, akképpen, hogy azonosította a rossz sofőrök fizikai és pszichológiai vonásait, mint pl. a felesleges kockázatvállalás, vagy az alacsony stressztűrő-képesség stb., és az eredményeik alapján távol tartotta őket a közlekedéstől vagy megfelelő tréninget biztosított számukra. Dr. Jin szerint ugyanis hiába látják el az autókat a legmagasabb színvonalú biztonságtechnikai felszereltséggel, és hiába szigorítják tovább a közlekedési szabályokat, ha az emberek nincsenek tisztában képességeikkel, valamint nem kapják meg a kellő kontrollt és segítséget.

Jinan városában elsőként adoptálták a szisztémát, és a tartományi főváros rendőrségének beszámolója szerint a halálos közúti balesetek száma az utóbbi öt évben a harmadára esett.

Dr. Jin kutatásai során több ezer közlekedési felvételt nézett végig, számtalan neurológiai vizsgálatot végzett és százával elemezte a vérmintákat, mert határozott célja a rossz sofőrökre jellemző genetikai markerek azonosítása.

Kutatásainak szükségességével az üzleti, civil és kormányzati szervezetek csoportosulásaként létrejött Globális Közlekedésbiztonsági Partnerprogram is egyetért, mivel Kínában naponta átlagosan 300 ember hal meg az utakon, ami megfelel egy 747 Boing utasszállító repülőkatasztrófájának

Forrás:telegraph.co.uk