Miért csökken a segítő szándék, ha más is látja és milyen jól működő segítőrendszerek működnek? Ön segítene, ha bajba kerül a szomszédja? Akkor is, ha ismerősök vagy ismeretlenek veszik körül?

Kitty Genovese esete New Yorkban, Queensben történt 1964. március 13-án, amikor is egy huszonnyolc éves nőt egy férfi (Winston Moseley) harmincnyolc szomszéd szeme láttára késelt meg egy lakónegyed kellős közepén. A rendőrséget – ahogy a New York Times két héttel későbbi lapszámából értesülni lehetett – csak igen kevesen és túl későn értesítették.

Az eset számos szociológust, illetve társadalomlélektannal foglalkozó szakembert ihletett meg, így több kísérlet és okfejtés született az ügyben.

Egymásra figyeltek segítség helyett

Egyik kísérletben például férfi egyetemistákkal tesztet töltettek ki, eközben a szomszéd szobában egy – beépített – nő hallhatóan bajba került. A férfiak jó része (70%-a) a nő segítségére sietett akkor, amikor az illető fültanú egyedül volt a szobában. Ha már ketten voltak, figyelték egymás viselkedését, hogy felmérjék a helyzet komolyságát. A nőnek segítséget nyújtók aránya így jelentősen, csupán 40%-ra csökkent.

A kísérletben – ahogyan nagy valószínűséggel a Genovese esetben is – a felelősség megoszlott az emberek között. Minél több szemtanú van a helyzetben, az emberek sokkal kevésbé tekintik az állapotot vészhelyzetnek, amelyben az ő saját, segítő szerepük fontos. A Genovese esetben az emberek nagy része valószínűleg azért nem tett semmit, mert azt hitte, majd a többiek értesítik a rendőrséget. A jelenséget a pszichológia nyelve a „be nem avatkozás elve”, illetve a „felelősség megoszlása” névvel illeti.

A segítségnyújtásnak ezen felül több fontos befolyásoló tényezője is van. Ilyen például a lakóhely: vizsgálatok szerint vidéken inkább segítenek az emberek másokon, mint nagyvárosban. Ha az emberek azonos (akár ideiglenes) közösséghez tartoznak, szintén nagyobb arányban segítenek, mert ilyenkor kialakulhat egyfajta közössors-érzés is.

Szomszédfigyelő – egymásra figyelés

A Genovese eset kapcsán is látható, hogy a vészhelyzetben tanúsított egyéni reakció – a normakövetés folytán – nagyban függ a többi résztvevő jelenlététől valamint viselkedésétől.

Az ilyen sajnálatos események elkerülésére világszerte számos jó gyakorlat figyelhető meg. Ilyen például a szomszédfigyelő mozgalom, amely az 1960-as években indult Észak-Amerikában, de gyorsan elterjedt Nagy-Britanniában és Kanadában is. A szomszédfigyelő mozgalom amerikai megalapításában konkrétan a Genovese esetnek is szerepe volt abból a megfontolásból, hogy ha a lakosok szervezetten figyelnek környezetükre, az ilyen és hasonló jellegű sajnálatos vagy tragikus események elkerülhetők. Egy kezdeményezés megalakulhat formális úton (mint a hazánkban is működő polgárőrség), illetve akár szervezeti keretek nélkül (például a fent említett szomszédfigyelés).

A szomszédfigyelés lényege, hogy a programban résztvevők figyelnek a környezetükre, és ha valami gyanúsat észlelnek (autólopás, betörés, idegenek megjelenése), értesítik a rendőrséget, remélhetőleg megakadályozva ezzel valamilyen bűncselekményt. Azzal hogy erre illetékes, akár civil személyek ki vannak jelölve erre a feladatra, elkerülhető az, hogy mindenki a helyzet külső megfigyelésével a másik fél reagálására vár. Ez az, amelyet az úgynevezett bámészkodó hatás elkerülésének nevezünk.

A szomszédfigyelés lényege a társadalmi kontroll és az egymásra figyelés. A kutatások szerint az ehhez hasonló helyzetek leginkább a tudatossággal és az egymásra való törődő figyelemmel kerülhetőek el a leginkább.