Nem mindennapi:csöppnyi babák beszélgetni tanulnak jelekkel

Leopold Györgyi írja:
(MTI-Press) – Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát – így szól a régi bölcsesség, aminek igazságtartalma mára bizonyos szempontból megváltozott. Egyrészt, mert az anyák többsége szavak, kimondott óhajok nélkül is érti gyermekét, másrészt, mert elterjed?ben van nálunk is az a módszer, amely lehet?séget nyújt arra, hogy a még nem beszél?, néhány hónapos csecsem? is megértesse magát bizonyos, meghatározott jelekkel.

– Nem csodáról van szó, varázslatról sem, hanem egy végtelen egyszer?, kézenfekv? módszerr?l, amelyet a világ több részén már néhány évtizede eredménnyel alkalmaznak – mondja Zentai Katalin, a magyarországi babajelbeszéd-oktatás úttör?je és sikeres gyakorlója.

10-20 jellel is ki tudja fejezni magát

A kicsi babák rendkívül érzelemgazdagok, tele vannak közlési vággyal, de még nem tudnak beszélni, vagyis értelmi fejl?désük gyorsabb a beszédfejl?désnél. Hiába tudja a néhány hónapos csecsem?, hogy mit akar, mire van éppen szüksége, száj- és nyelvmozgása még nem alkalmas a beszédre, hogy él?szóval elmondja.
– Ez a megfigyelés bennem is er?södött, mikor anya lettem, és kisfiam gesztusait, kézmozdulatait figyeltem – idézi fel Zentai Katalin. – Akkor már hallottam arról, hogy az Egyesült Államokban kifejlesztették a baba jelbeszédet, amelynek három évtizedes múltja, gazdag irodalma és tudományos háttere van. Érdekelni kezdett a korai kommunikációnak ez a formája, olyannyira, hogy el is sajátítottam, és miután megszereztem a nemzetközi babajelbeszéd-oktatói képesítést, Beszél? Babakezek elnevezéssel elindítottam egy programot a hazai érdekl?d?k számára. Azóta rendszeresen tanítom a babajelbeszédet, els?sorban édesanyáknak, de édesapák, pedagógusok, pszichológusok is egyre többen érdekl?dnek iránta.
Ahogy az oktatótól megtudom, a babajelbeszéd a siketek jelelési rendszerére épül?, halló szül?k és gyermekek számára adaptált jelekb?l áll. Hathetes tanfolyamon sajátítják el a mamák és azok a hallgatók, akiket érdekel. Van, aki idegenkedik t?le, attól tartva, hogy a baba beszédfejl?dését gátolja ez a módszer, mások „korai tanításnak”, a babák megterhelésének gondolják, de akik megismerik és alkalmazzák, csak pozitívumokat hangoztatnak tapasztalataik során.
– Nem tanításról van szó, nem feladatokról, csupán annak alkalmazásáról, amit a baba amúgy is tud – magyarázza Zentai Katalin. –
A módszer lényege, hogy egy-egy jelhez mindig hozzátartozik a kimondott szó, amely a jelhez kapcsolódik, tehát nem némán mutogat a mama, minden esetben szóval kíséri a jelelést. A lényeg nem az, hány jelet tud a baba, hiszen 10-20 jellel is „ki tudja magát fejezni”, de van olyan csöppség, aki 100 jelet is használ, vagy még ennél többet is. Mindenesetre nem a mennyiségen van a hangsúly, sokkal inkább a szül?-gyermek kapcsolat min?ségén.

Közös élmény

Hogy ennek az egésznek mi az értelme, és haszna, arra pszichológusok adják meg a választ, akik szerint – mivel a hallási ingerhez vizuális és mozgásos ingerek is kapcsolódnak – a jelel? baba hamarabb tanul meg beszélni, nyitottabb lesz és nyugodtabb. Ha már beszélni tud, a legtöbb kicsi elhagyja a jelelést, de olyan is akad, aki megtartja, egyfajta kiegészít? kommunikációs eszközként vagy egyszer?en jó játékként.
A legfigyelmesebb anya is gyakran tanácstalanul áll a síró, verg?d? baba mellett, és képtelen megfejteni, mi lehet a baj. A jeleléssel az egyszer?, hétköznapi dolgok – evés, ivás, alvás – könnyen kifejezhet?k, de bonyolultabb érzelmi igények is kiderülhetnek, ha simogatásra, szeretgetésre vágyik például a baba. Egy kézmozdulat, egy jel, egy gesztus – és minden világossá válik. Egy lehet?ségr?l van szó, amely a babák kézmozdulataira, gesztikuláló képességére épít, tehát természetes folyamatot használ fel úgy, hogy lényegében egy plusz nyelv alakul így ki, olyan közös nyelv, amely alkalmas a baba szükségleteinek, érzelmeinek kifejezésére. Ráadásul közös élményt jelent.
A babajelbeszéd-oktatója szerint nem valami helyett van, hanem többletet ad, gazdagítja a szül?-gyermek kapcsolatot, rövid és hosszú távú el?nyei vannak, hátránya pedig egyáltalán nincs.
Kutatók megállapították, hogy a jelel? babák szókincse, kreativitási képessége gazdagabb lesz, nyelvi, érzelmi fejl?désük gyorsabb. Nagyobb az önbizalmuk, az intelligenciahányadosuk, tökéletesebb érzelmi fejl?désük, általában nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.
Összefoglalva tehát: a beszédet kísér? jelelés nem más, mint korai kommunikáció, amely megkönnyíti a beszélni még nem tudó babák megértését, harmonikusabbá teszi a szül?-baba kapcsolatot, gazdagítja – közös sikerélményt teremtve – az együtt töltött id?t.