Nehézsúlyú bajnokok: a hízás világa

Bolygónk lakói közül körülbelül 1,6 milliárd ember hordoz túlsúlyt: a The Daily Telegraph cím? brit napilap a Yale Egyetem tanulmánya alapján ismertetette a nehézsúly bajnokait.

   Miközben az Egyesült Államokban az emberek öt százaléka azt állítja, hogy inkább elvesztené egy végtagját, semmint kövér legyen, az ország lakosságának 70,8 százaléka túlsúlyos. A bostoni ment?szolgálat 2011-ben kénytelen volt bevezetni egy elhízottak számára készült ment?autót, amelyhez egy 454 kilogramm teherbírású hidraulikus lift is tartozik, a hordágya pedig 386 kilogrammot bír.
Megnyílt a piac az extraszélesség? és meger?sített székek és fotelok el?tt is, ahogy a hagyományosan 120 kilogrammig mér? személymérlegek skáláját is ki kellett terjeszteni, s?t a WC-csészék választékát is extra nagy mérettel b?vítették. Külön oktatják már az amerikai rend?röknek az elhízott emberek szakszer?, hajlatokra is kiterjed? motozását, miközben saját tanácsadói csoportja van az érintetteknek Nemzeti Társaság a Zsírelfogadás Fejl?déséért ( National Association to Advance Fat Acceptance) elnevezéssel.
Az alig több mint 70 százalékos túlsúlyaránnyal azonban még mindig nem az amerikaiaké az els?ség, hiszen Nauru lakosságának 94,5 százaléka túlsúlyos, így a 21 négyzetkilométeres csendes-óceáni szigetállam szerezte meg a világ legkövérebb nemzete min?sítést. Nauruban egyébként a férfiak várható élettartama 59 év, a n?ké 64 év. Kilencven százalék fölött (90,8) van a túlsúlyos emberek aránya Tongában is, ahol ezért az importált tartósított élelmiszereket okolják.
A brazilok a középmez?nyben foglalnak helyet, náluk 51,7 százalék a túlsúlyos emberek aránya. Az ország b?vül? gazdasága lakói derékb?ségének növekedését is maga után vonta, ha folytatódik az elhízásnak az elmúlt években tapasztalt üteme, akkor 2022-re utolérhetik az Egyesült Államokat. Ezen kevéssé segít a brazilok édesszájúsága, ami az önmagukban is édes gyümölcsök, például az ananász cukrozásában nyilvánul meg, de kedvelt presszókávéjukban is több a cukor, mint a folyadék.
Ausztráliában, ahol a lakosság 63,7 százaléka túlsúlyos, szintén felkészülnek a súlyosbodó gondokra. Az adelaide-i kórházban nemrégiben cserélték ki er?sebbre az ágyakat és a kerekes székeket, emel?szerkezeteket helyeztek üzembe és az orvosi képalkotó berendezésekb?l is nagyobbakat állítottak üzembe.
A lista legalján van ugyan Kína, ahol a túlsúlyos emberek aránya mindössze 24,5 százalék, de számszer?ségében ez 325 millió embert jelent. Szakért?k ráadásul arra számítanak, hogy a következ? két évtizedben ez a szám megduplázódhat.
Magyarország nem szerepel a The Daily Telegraph által közzétett listán, de a legutóbbi adatok szerint körülbelül 67 százalék a túlsúlyos vagy elhízott magyarok aránya.

(MTI)