Mindent másra kéne használni: zöld tea, kávé, vörösbor

Miután nyár van a pihenés és a nyaralás időszaka gondolom már mindenki kitalálta mire lehetne ezt a három italt használni. Aki pedig még nem gondolkodott rajta annak elárulom: a nap káros sugarainak kivédésére. Természetesen csak kiegészítőként a fényvédő krém mellé – ez a mai viszonyok között már nem hagyható el-de a kutatások szerint mégis némi eredménnyel. 

A zöld tea

A  Journal of Nutrition -ban megjelent kutatás szerint van még egy jó ok arra hogy ezt a szuper italt fogyasszuk. Azoknál a nőknél akik 12 héten át rendszeresen napi 4 csésze zöld teát ittak 25%-kal csökkent a leégés kockázata, nőtt a bőrtömörség és a bőr rugalmassága. Ezek szerint tehát a  zöld teában lévő erős antioxidánsok a katekinek  eredményesen védik a bőrt  nemcsak az öregedéssel járó természetes folyamatoktól hanem az UV sugárzás károsító hatásától is.

A kávé

A tanulmány  forrása  Harvard Medical School tehát hihetünk az eredménynek. Azoknál az embereknél akik kávéznak kisebb valószínűséggel alakul ki a bazalioma  ( a leggyakoribb nonmelanoma bőrrák) mint azoknál akik nem. Sőt a kockázat a legalacsonyabb azoknál akik legalább három csésze kávét fogyasztanak naponta. A nők kedvezőbb helyzetben vannak e téren mint a férfiak, az ő esetükben a kockázat 20%-kal csökken, a férfiaknál csak 9%-kal. A pozitív hatás oka  Fengju Song Ph.D. szerint az, hogy a kávéban levő koffein elősegíti  a rákos sejtekben a természetes sejthalál az apoptózis folyamatát.

A vörös bor

Míg az előző kettőből minél többet kell fogyasztani naponta, a nagy melegben a vörös borral kapcsolatban ezt nem merném ajánlani. (Mint ahogy a cikk sem teszi.) A Barcelonai Egyetem  kutatói szerint a napfényes nyárban egy esti beszélgetéshez jobb választás a vörös bor, mint a fehér. A vörös szőlőben található  proanthocyanidinek segítenek megelőzni   napfény hatására a bőrben létre jövő oxidatív reakciókat amelyek gyulladás formájában jelentkeznek.

Napközben néhány pohár jeges  (zöld)tea és jeges kávé, este egy pohár vörös bor és – erős túlzással természetesen !!-megoldottuk a fényvédelem kérdését.

Jó pihenést a nyaralóknak!

Forrás