Kínai szakértők szerint nem veszélyesek a tradicionális kínai gyógyszerek

Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:
Sanghaj, 2012. április 19., csütörtök (MTI) – Kínai szakemberek cáfolták ausztrál kutatók hét elején közzétett tanulmányának megállapításait a hagyományos kínai gyógymódok veszélyeir?l.

„Aggodalomra semmi szükség a tradicionális kínai gyógyszerekkel kapcsolatban, azok érett koncepció alapján és fejlett technológiákkal készülnek” (?????????????)– mondta a Hszinhua hírügynökségnek adott interjújában Csou Csao-fan (Zhou Zhaofan), a kínai orvostudományi akadémia vezet? kutatója. A min?ségre a tradicionális kínai gyógyszerek több mint kétezer éves használata is garancia – hangoztatta.     Ausztrál kutatók a PLoS Genetics cím? tudományos portálon megjelent tanulmányukban 15 különböz? gyógyszer pontos összetételét elemezték DNS-vizsgálat segítségével, és ennek során toxinokat, lehetséges allergéneket, valamint veszélyeztetett állatfajtáktól(????????????) származó anyagokat is kimutattak. 
Csou elismerte, hogy a gyógyszerek többsége „valamennyire mérgez?”, de szerinte „ha megfelel?en használják azokat, a mérgez? hatás enyhül, az egészségre kedvez? hatás viszont feler?södik”. A kínai kutató azt is hangsúlyozta, hogy a tradicionális kínai gyógyszerek – nyugati társaikkal ellentétben – nem univerzálisan, hanem betegr?l-betegre eltér?en alkalmazandók.     Csien Csong-csi (Qian Zhongzhi), a kínai gyógyszerkönyvi hatóság egyik szakért?je is biztonságosnak nevezte a gyógyszereket. A tradicionális kínai gyógyszereket a nyugati országokkal ellentétben a határokon belül gyógyszerként, és nem étrendkiegészít?ként regisztrálják, ennek megfelel?en szigorú szabályok vonatkoznak rájuk – hangsúlyozta.     Nem újkelet?ek a hagyományos kínai gyógyszerekre vonatkozó nyugati aggodalmak . A szerek tavaly május elsején lekerültek az exportpiacok negyedét jelent? Európai Unió (EU) polcairól. Egy közösségi irányelv-módosítás ugyanis a termékek forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szigorú min?ségi, így fizikai-kémiai, biológiai vizsgálatokat, farmakológiai és toxikológiai kísérleteket tett kötelez?vé. (Csak most??)

Tavaly decemberben a kínai vezetés bejelentette: szigorít a tradicionális kínai gyógyszerekre (TCM) vonatkozó szabályozásokon, hogy biztosítsa a szerek min?ségét és az egyetemes egészségügyi szolgáltatást. A terv szerint els? lépésként a következ? öt évben szabványosítják a növényi eredet? gyógyszerek feldolgozását és készítésük eljárásait. Ezen túl egy központi rendszert is felállítanak, amelynek segítségével lehet?vé válik az egyes gyógyszerek alapanyagokig való visszavezetése.(„fejlett technológiával készülnek”??????? ,eddig vajon hogy csinálták?????)

A szerk. megjegyzése: Ezt a cikket gyógyszerész lévén csak viccként tudom felfogni!! És ezzel nem a tradícionális gyógynövények hatásosságát vitatom ,csupán az alapvet? gyógyszerbiztonságot kérem számon.

(MTI)