Bélférgek és baktériumok-jók vagyunk az ellenük vívott harcban, de vajon felismerjük közölük azokat is  amelyek védik az egészségünket?

Amikor Louis Pasteur és Robert Koch felfedezte a baktériumokat és kifejlesztette az elméletet az 1860-as években- amelyet később csíraelméletnek neveztünk el-ez egy forradalmi és radikális ötletnek tűnt. Az állítás lényege:a baktériumok okozzák a betegségeket.

Munkájuk középpontjában az az elképzelés állt  hogy a baktériumok betörve a szervezetünkbe betegséget okoznak és a fertőzés lényege az, hogy a mikroorganizmusok átjutnak a beteg szervezetből az egészségesbe. A következő század folyamán ez arra késztetett bennünket hogy sikáljuk a kezünket és aktívan harcoljunk a veszélyes baktériumok ellen. Mi tagadás ez a felfogás életek millióit mentette meg a világon. Mégis mi lehet a baj vele? Az új kutatások új kérdéseket vetettek fel.  Ezek a tanulmányok tudósok különböző csoportjaitól származnak, amelyek nem is nagyon figyeltek a többiek munkájára,  mégis akaratlanul is részt vettek a betegségek megfejtésének lassú folyamatában és a szélesebb ökológiai elmélet felállításában.

Íme az új gondolat. Az 1980-as évek végén a mikrobiológusok  és egészségkutatók kezdték észrevenni a vidéki és városi gyerekek közötti különbséget. Úgy tűnt a vidéki gyerekek között ritkábban alakul ki az allergia.Egy új ötlet lebegett a levegőben: talán több baktériumnak vannak kitéve és ez kiegyensúlyozza immunrendszerük működését. Ez az új ötlet, amit azóta higieniai elméletnek neveznek, alátámasztható tudományos kutatásokkal is.

A vidéki gyerekeknek, akik gyakran turkálnak a baktériumokban gazdag talajban és akik gyakran találkoznak haszonállatokkal kevesebb allergiája van. Még az sem  kell  hogy farmon éljenek, néha elég a kitettség  „vad” baktériumtörzseknek. Egy friss tanulmány  amely Ausztráliában készült azt mutatja, hogy azoknak az anyáknak a gyermekei akik várandósságuk alatt kutyákkal éltek együtt kevésbé valószínű hogy allergiások lesznek. E tanulmányok felhívták a figyelmet a „piszkos”  és a ” tiszta ” gyerek immunrendszere közötti különbségre a piszkosak javára.

A közelmúltban a higiéniai elmélet egy új formája bontakozott ki:a hangsúly nem a baktériumok nagy számán van hanem a sokféleségen. Az immunrendszernek számos fajjal kell találkoznia hogy megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól.Enélkül a biodiverzitás nélkül az immunrendszer nem lát eleget a világból és nem tudja mit kell megtámadnia. Enélkül a ” tanulás”  nélkül a pollen ellen fordul, meg saját maga ellen (autoimmun betegségek)

Elgondolkodva a dolgokon  rájöttem, hogy  sok egymástól elszeparált tudományág véli azt,  ha nem vagyunk kitéve a fajok biodiverzitásának  az beteggé tesz minket.

A féregelmélet szerint például a testünkben fejlődő férgek megbízhatóan féken tartják immunrendszerünket és hiányukban néhány embernél  olyan betegségek fejlődnek ki mint a Crohn betegség az SM és az aszthma. Aztán ott van még a „természet hiánya  ” hipotézis, amely szerint a városi gyerek emiatt szenved viselkedési  és egyéb problémákban. Ennek unokatestvérének  nevezhetjük a biophiliai hipotézist, amely azt sugallja a természet szeretete és a biológiai sokféleség előnyöket hordoz, hiánya pedig hátrányos.

Gondoljunk bele, ez az egész nagyon hasonlít arra a  régebbi és teljesen elfogadott feltevésre amely kimondja, hogy bizonyos betegségeket -mint például a skorbut-bizonyos fajok (és a bennük levő tápanyagok ) hiánya okozza az étkezésünkben. Az összefüggés mindenki számára nyilvánvaló.

Mire utalhat ez az egész.Ha a csíraelmélet  arról szól hogy vannak fajok amelyek beteggé tesznek,  ezt nézhetjük a másik oldalról is.  A velünk történelmileg  együtt élő fajok hiánya, vagy eltűnése ugyanúgy betegséghez vezet.Összeállt tehát a puzzle amely megmutatja mit hívunk a  betegség ökológiai szemléletének.A gondolat tehát: a betegség eredhet a számunkra negatív fajok jelenlétéből , vagy a számunkra pozitív fajok hiányából.

Az ökológusoknak és az evolúcióval foglalkozó biológusoknak ez nem hír. Az egymásra utalt fajok végtelen sorát tudják felsorolni kezdve a zuzmótól a korallokon át a csöves férgekig, meg az egyszerű babnövény az ő nitrogéngyűjtő baktériumaival. És akkor vetítsük az emberre: vedd el a fajokat, amelyek előnyeit élveztük nap mint nap, és meghalhatunk számos különböző módon.

A lényeg az, hogy a közegészségügy és az orvosok nem úgy gondolkoznak  mint az ökológusok.Csak azokat a fajokat keresik, amelyeket rossznak ítélnek. Talán mi magunk is furcsának tartanánk már a pióca meg a légykukac orvosi alkalmazását.Az orvosok szinte sosem írnak fel almát, vagy férgeket, vagy baktériumot, vagy más természetes dolgot amely hiányozhat. Talán jobb lenne úgy? És ez a mix távol tartaná az orvost?

Szóval mit kellene tennünk? Az egyik elmélet azt mondja vadásszunk a betegítő fajokra (baktériumok), dörzsöljük le a kezünkről, fertőtlenítsünk. A másik elmélet szerint pedig keressük, vonzzuk magunkhoz és neveljük  az egészség szempontjából jótékony fajokat.De van egy nagy probléma: miközben az utóbbi 200 évben sok időt töltöttünk a ” rosszak ” keresésével, sokkal kevesebbet a jók megismerésével.Ami még rosszabb a fajok közül csak egy maroknyi az igazán halálos szörnyeteg, a hasznos fajok száma pedig százezernyire tehető, vagy több.

Ezek a fajok nem mindig rendelkeznek még névvel sem. Nemrégen megpróbáltam katalogizálni a testemen és a házamban lévő fajokat. A több mint 2000 faj közül sokat a szakértők sem tudtak azonosítani. Melyek voltak a számomra kedvezőek ezek közül  az kideríthetetlen, és főleg az, hogy melyek azok amelyek hiányoznak.

Azért egyre többen tudjuk hogy a természetre szükségünk van. A fajok közül sok kedvez nekünk de még nem vagyunk elég okosak ahhoz ,hogy tudjuk melyek azok. Mi maradt tehát? Várnunk kell az élet szisztematikus katalogizálására, megtalálni a fajokat és elnevezni őket ,majd az ökológusok  és evolúciós biológusok megismerik titkaikat, végül az orvostudomány eldönti melyikre van szükségünk és melyikre nem. De ez időbe telik, nagyon hosszú időbe.

Olyan hosszú ideje elhanyagoltuk az élet könyvét  hogy a kutatások jelenlegi menete szerint egy hatalmas méretű projekt nélkül még elképzelni sem tudjuk, nemhogy behozni a lemaradást több száz évig. Eközben néhány faj véglegesen elveszik számunkra az erdőkből és a vadvilágból amely hozzá járulhatna életünk teljességéhez.

A cikk írója Robert Dunn ( North Carolina State University in Raleigh). Tudományterülete a mindennapi fajok ökológiája ,és  evolúciója.Legújabb könyve  The Wild Life of Our Bodies (Harper, 2011) címmel jelent meg.

Forrás: New Scientist