A bébi nyelvi fejlődését elősegíti az olvasás közbeni interakció az anyával

Az Iowa Egyetem felvette azokat a hangokat, amelyek a 12 hónapos baba és a neki olvasó szül?je között hangzottak el, és megállapította, hogy kapcsolatban vannak a csecsem? nyelvi fejl?désével.

„Sok kutatás kimutatta már, hogy a könyvolvasás korán, hat hónapos korban is fontos segítség lehet a nyelv elsajátításában. Olvassanak sokat a gyereknek a szül?k, ezt feltétlenül tudomásukra kell hozni, de emellett még arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy hogyan és mire kell figyelni könyvolvasás közben.”

A kísérletben bármi volt is a tartalom, az anya a beszédszer? hangokra válaszolt, utánzással vagy a hang kiegészítésével, a szótag folytatásával.
Például, ha a bébi azt mondta: ‘ba’, az anya kiegészítette: ‘baba’ vagy labda (ball), akkor is, ha a történetben szó sem volt babáról vagy labdáról.

A kísérletbe a kutató, Julie Gros-Louis tanársegéd az anyákat vonta be, mert a korábbi kísérletek az anyák és csecsem?ik interakcióját vizsgálták, így könnyebben összehasonlítható lett az új kutatás a régiekkel.

34 anya interakcióját figyelték meg 12 hónapos gyermekével, háromszor 10 percen át, különböz? foglalkozási tevékenységek közben: bábjáték közben, játékkal való játszás közben és könyv olvasása közben.
A báb egy textilmajmocska volt, a játék egy farm-játék, a könyv pedig színes rajzokból és egyszer? mondatokból állt.
A babák egy magas székben ültek az anyjuk közelében, hogy ne keljenek fel, és ne kószáljanak el.

A kutatók kódolták a babák vokalizációit (a kiadott hangokat), és anyjuk válaszát. Vokalizációnak tekintettek minden, a baba által kiadott hangot, a sírás, csuklás, köhögés kivételével.

Az anya válaszát kategóriákba rendezték: pl. értelmezés (mmm- ham), tulajdonítás (csinos), útmutatás (nyomd meg itt), megnevezés (ez egy labda), illetve játékos felkiáltó, utánzó szavak.

„Eredményeink hozzájárulnak annak megértéséhez, hogyan függ össze a még beszélni nem tudó gyermek számára való olvasás a nyelvi fejl?déssel. Ez még kevéssé volt ismert, szemben az id?sebb totyogók interakcióival.”

2014-ben, egy korábbi tanulmányban Gros-Louis azt vizsgálta, hogyan válaszolnak az anyák 8 hónapos csecsem?ik gagyogására. Akkor arra az eredményre jutottak, hogy azok az anyák, akik tudatosan válaszoltak a baba vokalizációjára, felgyorsították vele a nyelvtanulását.

Forrás: Független.hu