1956 októberében egy vidéki orvos Németországban telefonhívást kapott Stockholmból hogy elnyerte a Fiziológiai és Orvostudományi Nobel-díjat.Werner Forßmann -mert így hívták az orvost-zavart kérdése csak ennyi volt :MIÉRT??

Forßmann zavara érthet? volt. Az 1929-ben els? ízben él? emberen- saját magán- végzett bravúros szívkatéterezést munkatársai által ellenségeskedés és közöny kísérte. Korán felhagyott úttör? kísérleteivel és urológus lett. A II.világháború után pedig egy dél-németországi kisvárosban Bad Kreuznachban végezte egy betegbiztosítási orvos különlegesnek egyáltalán nem mondható munkáját.”Nyugat-Németországban senki nem fordított figyelmet a munkámra, az amerikaiak voltak azok akik felismerték a benne rejl? lehet?séget-mondta a riportereknek, majd így kommentálta sikertelenségét-1929-ben az id? még nem érett meg erre a felfedezésre.Ez csodálatos érzés, hogy mégis igazam volt.”

Az els? behatolás egy él? emberi szívbe!

Forßmann Berlinben született, édesapja ügyvéd volt aki meghalt az I.Világháborúban.1922-ben kezdte tanulmányait a berlini egyetemen, és 1928-ban sikeres államvizsgát tett. 1929-ben a végzett orvos sebészeti gyakornok lett a Berlinhez közeli Eberswalde  August Victoria Home nev? kis kórházában. Hamarosan megfogalmazta a szívkatéterezés elméleti alapjait. A gondolat el?zménye az el?z? század néhány érdekes esete. Claude Bernard 1844-ben egy higanyos h?mér?t vezetett egy ló nyaki aortáján keresztül a szív bal kamrájába ahol a vér h?mérsékletét mérte. Egy másik nem kevésbé megdöbbent? kísérletben pedig Etienne Jules Marey francia orvos/ fiziológus, és Jean Baptiste Auguste Chauveau az állatorvosi élettan professzora leveg?vel töltött ballonokat vezettek egy állat szívébe, és egy szerkezeten keresztül mérték a nyomás változását a szívciklus alatt az egyes üregekben.Ezek az el?zményeknek hozták lázba, kísértették  éjjel és nappal, míg végül engedélyt kért saját kísérletek megkezdéséhez.

Az eljárás azon alapszik, hogy a ver?erek összefügg? hálózatot alkotnak, és ha valahol bejutunk a rendszerbe, akkor a katéter – fájdalom nélkül – eljuttatható bármely szerv vérellátását biztosító ver?érig. Ha az érbe röntgenárnyékot adó anyagot fecskendezünk, akkor pontosan megállapítható az éren lév? sz?kület vagy elzáródás helye és kiterjedése. A f?ver?éren keresztül bejuthatunk a bal kamrába, vizsgálhatjuk a billenty?k m?ködését is.Steril körülmények között – helyi érzéstelenítésben – egy vastagabb injekciós t?n keresztül egy vékony katétert juttatunk leggyakrabban a comb, ritkábban a kéz egyik artériájába. Az érrendszerbe juttatott katétert a szívig vezetjük, ami a betegnek fájdalmat nem okoz. A szív vizsgálni kívánt részeibe – legtöbbször a koszorúerekbe – kontrasztanyagot juttatunk. 

1929-ben azt hitték a bevezetett katéter összekuszálódhat a szív üregeiben és a szív megállását okozhatja.Ezért a klinika szankciókat helyezett kilátásba  amennyiben a 25 éves orvos kísérletekbe kezdene. Forßmann meg volt gy?z?dve arról hogy ez a technika meglehet?sen hasznos lenne a betegségek tanulmányozásában és segítene az áramlás, a nyomás, az oxygén ellátottság mérésében. Továbbá vészhelyzetekben  a katéter segítségével szeretett volna gyógyszereket juttatni egyenesen a szívbe.

A tiltás ellenére halottakon kísérletezett és meglepetéssel vette észre milyen könny? eljuttatni  egy  katétert egy vénán keresztül a szív jobb oldalába.Majd eljött az id? mikor már él? emberen végezte a kísérletet, saját magán.Egy éjszaka egy rezidens társa segítségével elkezdte az önkísérletet de a fiatal kollega megrémült a lehet?ségt?l hogy Forßmann belehal a dologba és nem volt hajlandó végigcsinálni . Aki azonban nagyon akar valamit az véghez is viszi. Egy héttel kés?bb ebédid?ben(a közkézen forgó történetek szerint) egy n?vér segítségével ismét nekilátott:be kell bizonyítani hogy az ereken keresztül a katétert el lehet juttatni a szívig. Más eszköz nem lévén urológiai katétert használt és csak valamennyi helyi érzéstelenít?t. A bal könyökvénán keresztül felfelé tolta a csövet egészen a kulcscsontig.Mikor odáig eljutott köhögés fogta el de folytatta a kísérletet. Mikor úgy gondolta hogy a kezdetleges katéter eljuthatott a szívig a röntgen szobába futott a kilógó cs?vel a karjában és rávette a radiológust hogy fecskendezzen kontrasztanyagot a katéterbe .Így próbálta bizonyítani hogy  a katéter eljutott a szívbe.

1929-ben Forßmann publikálta kísérletének  eredményeit  „Die Sondierung des Rechten Herzens” címmel de az akkori orvosi társadalom nem tartotta az esetet többnek mint egyszer? cirkuszi mutatványnak.Ennek következtében úttör? tevékenysége semmilyen eredményt nem hozott az orvostudomány számára.

Bár Forßmann helyesen jósolta hogy a katéterezés biztonságos, és eredményesen használható a szívbetegségek diagnosztizálásában és kezelésében. Csak a második világháború után foglalkoztak a kutatók ismét a szívkatéterezéssel és kidolgozták annak  gyakorlati alkalmazását.Különösen André F. Cournand és Dickinson W. Richards a Columbia Egyetemen az Egyesült Államokban járt az élen a kutatásokban, a szív és tüd? katéterezés biztonságos, és praktikus módszerének kidolgozásában.

Munkájuk eredményeként az értelmi szerz? Werner Forßmann és a két amerikai tudós együttesen kapott orvosi Nobel-díjat 1956-ban.

Utószó: mondhatnánk azt a gének nem válnak vízzé! Werner Forßmann hat gyermeke közül kett? szintén nevet szerzett magának az orvostudományok terén. Bernd Forßmann fizikus az els? noninvazív eszköz kidolgozói között volt amellyel az epekövet szét lehet zúzni m?tét nélkül, másik fia Wolf-Georg Forßmann pedig els?ként különítette el a pitvari natriuretikus peptidet.