A rendszertelen alvás növeli a rák kockázatát

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelm?en kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz.

A Current Biology cím? tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott m?szakban dolgozók esetében nagyobb valószín?séggel alakul ki daganatos betegség.
A kutatók úgy vélik, hogy soha nem szabadna váltott m?szakban dolgozni azoknak a n?knek, akiknek családjában nagyobb a mellrák kockázata. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy további kutatások szükségesek emberek körében, hogy állatkísérleteik beigazolódjanak – olvasható a BBC News honlapján.
Az állatkísérletek adataiból az is kiderült, hogy a rendszertelen alvás miatt az állatok 20 százalékkal súlyosabbak voltak annak ellenére, hogy ugyanannyi ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport.
Korábbi tanulmányokból már kiviláglott, hogy a váltott m?szakban dolgozók és a légi utaskísér?k körében  magasabb a betegségek – mint például a mellrák – kockázata. A kutatók feltételezése szerint ennek egyik oka, hogy a szervezet bels? ritmusa, bels? órája felborul, ami növeli a megbetegedés veszélyét.
Legújabb állatkísérleteikben a szakemberek kimutatták, hogy hajlamosabbá váltak az egerek a mellrák kifejl?désére, ha bels? órájuk hetente 12 órás késésben volt egy éven keresztül. Az egereknél általában 50 hét után alakult ki daganat, ám azoknál az állatoknál, amelyek alvásrendjét megzavarták, a daganat nyolc héttel korábban fejl?dött ki.
  „Ez az els? tanulmány, amely egyértelm?en kimutatja a kapcsolatot a krónikus fény-sötétség megfordulás és az eml?rák között” – írták a szakemberek.
    Kutatási eredményeiket ugyan bonyolult emberekre kivetíteni, de a szakemberek úgy becsülték, hogy hasonló hatásokat feltételezve az ember 10 kilogramm súlytöbbletre tehet szert, vagy a kockázatos n?k esetében öt évvel korábban alakulhat ki daganat.
„Olyan helyzetben, amikor egy családban nagyobb a mellrák kockázata, semmi szín alatt sem tanácsolnám ezeknek az embereknek, hogy légi utaskísér?ként vagy váltott m?szakban dolgozzanak – hangoztatta Gijsbetus van der Horst az Erasmus Egyetem orvostudományi központjának szakembere.