A NŐ kétszer-de hosszabb élet!

A n?k immunrendszere lassabban öregszik egy tanulmány szerint

(MTI) – A n?k azért élnek hosszabb ideig, mint a férfiak, mert immunrendszerük lassabban öregszik – derítette ki egy japán tudósok által publikált tanulmány.

 Amint az id?k során az immunrendszer egyre gyengül, a férfiak egyre fogékonyabbak lesznek a betegségekre, ami megrövidíti életkilátásaikat. Az immunfunkció ellen?rzése jelzést adhat az ember valódi biológiai koráról – ismertette az Immunity & Ageing cím? folyóiratban megjelent tanulmányt szerdán a BBC hírszolgálatának honlapja.
Az immunrendszer védi meg a szervezetet a ráktól és a fert?zésekt?l, ugyanakkor ha m?ködésében zavar áll be, maga is megbetegedést okozhat.
A japán kutatók annak jártak utána: vajon az immunrendszerben a korosodás következtében bekövetkez? változások felel?ssé tehet?k-e azért, hogy a n?k életkilátásai hosszabbak, mint a férfiaké.
A Tokiói Orvosi és Fogorvosi Egyetem tudósai, Hirokava Kacuiku professzor vezetésével 356 egészséges, 20-90 éves férfi és n? vérmintáit elemezték. Megmérték a fehér vérsejtek és az immunválaszban szerepet kapó citokinek mennyiségét. Ahogy azt a korábbi tanulmányok is bizonyították, az életkor növekedésével mindkét nem esetében csökken a fehér vérsejtek száma.
A figyelmesebb vizsgálat azonban kiderítette, hogy az immunrendszer szempontjából két kulcsfontosságú komponensben – a fert?zést?l véd? T-sejtek és az antitesteket termel? B-sejtek tekintetében – különbség található férfiak és n?k között.
A T- és B-sejtes limfociták aránya gyorsabban csökken a férfiakban, és az id? el?rehaladtával a férfiak esetében két citokin szintje is nagyobb visszaesést mutat.
Az immunrendszer fert?zésekkel szembeszálló kétféle sejtje, – a CD4 T-sejtek és a „természetes gyilkos”-sejtek – száma az öregedéssel növekedést mutat, ugyanakkor a n?knél jobban n? az arányuk, mint a férfiaknál.
A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egy személy immunológiai paraméterei jelezhetik valódi biológiai korát. Egyúttal a vizsgálat eredményeként kijelentették: „az, hogy az immunológiai paraméterek hanyatlása lassabb a n?kben, mint a férfiakban, konzisztens azzal a ténnyel, hogy a n?k tovább élnek, mint a férfiak”.
 Tom Kirkwood professzor, a Newcastle Egyetem szakért?je ugyanakkor rámutatott, hogy a japán kutatás eredménye értékes ugyan, de nem igazán meglep?. Mint monda: a n?k immunrendszerének lassabb öregedése inkább azzal függ össze, hogy általában lassabban öregszik a szervezetük.