Az alvás rendszertelensége árthat a gyermek intelligenciájának

London – Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szül?k nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét – mutatta ki egy brit kutatás.    A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról – írta a BBC hírszolgálata a Journal of Epidemiology and Community Health cím? tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.
    Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az id?ben, vagy 21 óránál kés?bb kerültek ágyba.
    Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.
    Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult el? leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen id?ben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az id?ben, 19.30 és 20.30 között ment aludni.
    „Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni” – magyarázta Amanda Sacker, a University College of London  kutatója, a felmérés vezet?je.
    A kés?n vagy rendszertelen id?ben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzet? családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ?k ehelyett általában – gyakran a saját szobájukban – nézték a televíziót. A társadalmi tényez?k kisz?rése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásid? és a gyengébb szellemi teljesítmény között.
    „Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem kés?” – fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker.
    A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 el?tti altatás javítaná a szellemi teljesítményt.
    „Els? pillantásra úgy t?nhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejl?dés társadalmi és biológiai tényez?i ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk” – hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit Királyi Gyermekgyógyászati és -egészségügyi Kollégium munkatársa. http://www.bbc.co.uk/news/health-23223751

(MTI)