Új időszámítás az orvostudományban – A modern szívsebészet sikertörténete

Eufórikus izgalommal értesült a világ a futót?zként terjed? szenzációról, miszerint egy Dél-afrikai sebész elvégezte az els? sikeres szívtranszplantációt. Christian Barnardot 1967-ben elvégzett m?tétje után szárnyára kapta a világhír.A szervátültetés gondolata nem volt új, hiszen már a 16. században is foglalkoztatta az emberiséget, de csak a 19. században került elérhet? közelségbe gyakorlati megvalósítása, és végül a 20. század már megvalósult álomként könyvelhette el.
A sebészi bravúr a világ egyre több országában mozgatta meg a tudós professzorok fantáziáját, és mivel a m?tétre szoruló, végstádiumban lév? szívbetegek száma egyre több, sürget? szükségszer?séggé vált a szívtranszplantáció gyakorlati alkalmazása.

Multidiszciplináris feladat több orvosszakma részvételével

Magyarországon 1992. január 3. volt a nevezetes dátum, amikor sor kerülhetett az els? szívátültetésre. A jeles eseményr?l a legilletékesebb emberrel beszélgetünk, akit a hazai szívtranszplantáció atyjának is neveznek. Szabó Zoltán professzor így emlékezik a nagyszer? eseményre:
„Igaz, hogy nálunk csak két évtizeddel ezel?tt kezd?dött a szívtranszplantáció, helyesebben annak gyakorlati megvalósítása. Mert az el?tte történ? felkészülés már sokkal korábban megtörtént. Sokan megkérdezik, most utólag, vajon miért csak 20 évvel Barnard után végeztük el itthon az els? sikeres szívcserét. Egy számunkra teljesen ismeretlen területen kellett elindulni, és nemcsak nekem volt szükségem hosszú tanulmányokra, mint az els? transzplantáló orvoscsoport vezet?jének, hanem munkatársaimnak is.
Nem „egyemberes” feladatról volt szó. Külföldön tanulmányoztuk a nyitott szívm?tétek folyamatát, elméleti és gyakorlati, technikai felkészülésre volt szükség olyan helyzetben, mikor nálunk még a megfelel? m?t?blokk sem állt rendelkezésre. Modellgyakorlatok, folyamatos tréningek el?zték meg az els? transzplantációt. Multidiszciplináris feladatra készültünk, amelyben több orvosszakma képviseltette magát, és a részek fogaskerékszer?en kapcsolódtak egymáshoz.”
Vagyis elmondhatjuk, hogy ez az úttör? munka nem a m?t?asztalon kezd?dött.
„A transzplantációnak szigorú protokoll szerinti folyamata van, a beteg kiválasztásától a donor megkereséséig, a riadótól a m?tét elvégzéséig sok a tennivaló. A megfelel? donorszívet négy órán belül be kell operálni a beteg szíve helyett. El?tte a szöveti, vércsoport-, testsúlyegyezést szükséges vizsgálni, meg kell kezdeni a beteg immunrendszerének gyengítését a kés?bbi szervkilök?dés meggátolására, majd a fert?zésveszély elhárításáról kell gondoskodni a sterilszobában. Utána pedig a rehabilitáció következik, ami bizony élethosszig tart. Ennyi, dióhéjban. A valóságban ez 15-20 ember összehangolt, el?re megtervezett munkája, ha valahol porszem kerül a gépezetbe, akkor az egész folyamat kudarcra van ítélve.”
Szerencsére az els? hazai szívtranszplantáció sikeres volt. Ez nem csak azért volt fontos, mert emberéletet mentettek meg, mert elismerést és hírnevet szereztek a szakmának, akik a beavatkozást végezték, hanem felszabadította a kétked?kben, a bizalmatlanokban a gátlásokat, az ellenállást a modern kor orvosi „csodájával” kapcsolatban.
„Az els? szívtranszplantáltunk, Schwartz Sándor, aki igen rossz állapotban került m?tétre, ma is él, két gyermek apja, dolgozik, remek formában van, és természetesen állandó kapcsolatban állunk, ez a kapcsolat több mint egyszer? orvos-beteg közti kötelez? kontroll és figyelem.”

Kevés beteg van a várólistán

A professzor, aki igazgatója volt a Ér- és Szívsebészeti Klinikának, és az els? sikeres szívtranszplantációt elvégezte csapatával, ma már túl a 80. életévén, nyugdíjban van. Nyugdíjban, de nem nyugalomban, ahogy mondani szokták. Bejár az intézetbe rendszeresen, tanácsokkal segít, figyelemmel kíséri az eredményeket, tanít és vizsgáztat. Nagy id?k tanúja, akinek neve örökre összefonódik a hazai szívsebészet modern kori kialakulásával, és fejl?désével. A 20. század magyar orvoslástörténetének megírásában oroszlánrésze van.
Beszélgetésünkbe bekapcsolódik a tanítvány, aki az els? szívátültetésnél ugyancsak jelen volt, Szabolcs Zoltán, az intézet osztályvezet? f?orvosa, egyike azoknak, akik átvették a stafétabotot, hogy részt vegyenek az életért folyó végtelen váltófutásban.
„Talán meglep?, amit mondok, de most az a gond, hogy nincs elég beteg a várólistán. Mindössze 20-25, míg máshol ez a szám eléri a 100-at is. Ugyanakkor 300 ezer szívelégtelenségben szenved? beteg van, közöttük 12 ezer végstádiumban, transzplantációra 5-600 felel meg közülük.”
Különös ellentmondás: mire jó értelemben, szinte napi rutinná válik a szervátültetés, kevés az erre váró beteg. Tulajdonképpen ki kerülhet a várólistára?
„A végstádiumban lév?, krónikus szívelégtelen beteg. Ez azt jelenti, hogy amit az orvostudomány mai állása szerint lehet, mindent megkapott, de a szív funkciója már nem állítható helyre, sem gyógyszerekkel, sem modern technikai eszközök alkalmazásával.
Ugyanakkor a transzplantálásnak is szigorú kritériumai vannak, az életkor, a várható életkilátások alapvet?en meghatározók, de ezen túl a megfelel? donorszív megtalálása sem könny? feladat szövettani, és egyéb szervi egyezések ugyanis nem hagyhatók figyelmen kívül.

Húsz év alatt 206 szívátültetés

Az alapvet? baj az, hogy a szívelégtelenségben szenved? betegek gondozása, ellátása sok kívánnivalót hagy maga után. Éppen ezért a szívprogramban, közösen a Szív a szívért civil szervezettel arra törekszünk a 2012-es évt?l, hogy országos hálózatot alakítsunk ki, ambulancia centrumokat hozzunk létre. Ez lenne a biztosíték arra, hogy azok a szívbetegek, akik felépülhetnek, akiknek javítható az állapotuk, megkapják a megfelel? ellátást, akiknél nincs más út, azok pedig minél el?bb transzplantációs várólistára kerüljenek és új szívet kaphassanak. A várólista „feltöltése” azért is fontos, mert az Eurotranszplanthoz történt csatlakozásunk után több donorszervet kaphatunk, viszont ha nincs igény donorszívre, akkor más országok kapják meg a nálunk kivett szerveket”.
Vagyis nem kell attól tartani, hogy „kimegy a divatból” a szívtranszplantáció, és a XXI. század új orvosi bravúrokkal rukkol el??
„Mára a szívtranszplantáció biztonságos, valóban új életesélyt, és min?ségi életet kínáló beavatkozás lett. Az elmúlt két évtized alatt 206 szívátültetést végeztünk el itt, a klinikán, a túlélési statisztika kifejezetten jó: a l5 éves túlélés 50 százalékos, a 10 éves 60, és az 5 éves 73 százalék.
Az újszívesek aktív életet élnek, az elmúlt két évtizedben sokat változott a m?téti technika, egyszer?bb lett, az immunszuppresszív terápia is más, kevesebb gyógyszer kell a szervkilök?dés megakadályozására, és m?tét után is kevesebb id?t töltenek a betegek a sterilszobában, vagyis az egész folyamat biztonságosabb, és gyorsabb is.
A ma is él? 110 szívtranszplantálttal rendszeresen találkozunk, közös programokon veszünk részt. Valamennyiüknek két születésnapja van – az élet üzenetét és reményét hozzák el minden találkozás alkalmával. És orvosnak ennél nagyobb örömet, teljesebb sikert semmi nem jelenthet.”

Forrás: MTI, Leopold Györgyi