Levendula

No Picture

Bemutatkozik a pannonhalmi apátság levendulása

(MTI) – Pénteken kezdetét veszi a pannonhalmi Levendulahetek; a július közepéig tartó eseménysorozaton az apátság gyógynövénykertjét, elsősorban is levendulását, valamint a termés felhasználását mutatják be a közönségnek.     Pannonhalmának több olvasata van; ha Győr felől jövünk,…


Levendulabor – ahogy én készítem

Több száz éves hagyomány a borba levendulát tenni és naponta meginni belőle egy – három kupicával álmatlanság, frontérzékenység, migrénes  és ideges eredetű fejfájások esetén. Ehhez a borhoz vörösbort szoktak felhasználni, szerintem leginkább egy félédes “Fekete…


Hogyan merít az orvostudomány a virágok erejéből

A virágokat már régóta használja a hagyományos orvoslás, de az újkeletű medicina is felfedezte magának az erejüket. Használják hatóanyagaikat  a demencia és az álmatlanság kezelésére ,vagy éppen rákterápiára.  A 2008 óta  újonnan kifejlesztett gyógyszerek  egyharmadát…


No Picture

Levendulatúrák és fesztivál Dél-Franciaországban

(MTI) – A levendula, Dél-Franciaország és Provence jelképe, augusztus végéig virágzik, a mezők melletti túraútvonalakon megcsodálhatók a hatalmas, lilavirágos táblák, augusztus közepén pedig fesztivált is rendeznek a növény tiszteletére Saultban, a levendula “fővárosában.”     Franciaország levendulatermelésének…


Mindent másra kéne használni: ismét a levendulaolaj

Mezőgazdasági aromaterápia:levendulaolaj mint növényvédő szer A  levendula olaját természetes gyomirtó szerként használhatnánk.Elena Sturchio és munkacsoportja (Tuscia University,Viterbo)az illóolajok illetve a növényekből kivont phytokemikáliák keverékeinek gyomnövekedésre gyakorolt hatását vizsgálta . Az illóolajok mint a nevük is…


Illóolajok a gyógyításban (5.)

LEVENDULA: BALZSAM A NYUGTALAN LÉLEKNEK Már az ókori görögök is tudták, hogy a Lavandula angustifolia megfelelő feldolgozás mellett nyugtató hatású füstöt bocsát ki magából, ezért több más gyógynövény mellett a levendulát is a “szent eszencia”…