Régi Idők Gyógynövénye – Orvosi tisztesfű

Több néven néven ismeri a néphagyomány az Orvosi tisztesfüvet (Betonica officinalis), ezek közül a bakfű, a betonika és a sebfű  a legelterjedtebb.

Az orvosi tisztesfű ajakosvirágúak rendjébe és az árvacsalánfélék családjába tartozó növényfaj.30—60 cm centiméter hosszú, egyenes szára van. A szár profilja négyszögletes, szúrós, kevés levelet tartalmaz. Tőlevelei 20 centiméter hosszúságra is megnőhetnek, míg a szárlevelek kisebbek. A levelek csipkésen fogazottak. Örvben álló, bíborszínű virágai, megszakított szártetőző füzérben fejlődnek. A bakfű tisztások, hegyi rétek, legelők virága, egész nyáron gyönyörködhetünk szépségében.

Betonica5Egykoron nagy becsben állt és már Antonius Mura (Augusztus császár háziorvosa) 47 betegséget sorolt fel, melyek gyógyításában e növény leveleit és gyökerét sikerrel alkalmazta. A friss leveleknek és a gyökereknek kissé kellemetlen a szaguk, amely a szárítás alatt eltűnik.
Íze kesernyés és fanyar, ezért többnyire tejben hársfavirággal keverve főzték, asztmánál, tüdőgyulladásnál, gyomorfekélynél, idült reumánál, köszvénynél, sőt még epilepsziánál is alkalmazták.
Külsőleg is felhasználták fejsebek tisztítására, ilyenkor a füvet borecetben főzték és a sebeket a főzettel, naponta 3—4-szer átmosták.

Felhasználási javaslat az 1800-as évekből:
16—20 gr. bakfülevél 10 gr. Bakfügyökérrel vegyítve és 500 gr. (fél liter) vízben, 10 gr. hársfavirággal főzve, aztán megszűrve s színmézzel (1 evőkanál) keverve,
1 nap alatt (minden 2-ik órában, 3 evőkanállal) beveendő. Így egy hétig.

Sokoldalú és hasznos gyógynövényünk volt, ma már nem nagyon használják.