Öt érv az olvasás mellett

A Yale Egyetem Közegészségtani Intézete vezetett egy kutatást, amely kiderítette, hogy azok az emberek, akik legalább heti három és fél órát töltenek olvasással, 23 százalékkal kisebb valószín?séggel halnak meg 12 éven belül, szemben az olvasást hanyagolókkal.

Az el?z? kutatásokra hivatkoznak a kutatók, amelyek megállapították, hogy az olvasás növeli az agysejtek közötti kapcsolatokat, ezzel csökkenti az idegrendszeri degenerációs folyamatokat, amelyek megrövidíthetik az életet.

Az olvasás melletti öt érv:

Az olvasás hatékonyan csökkenti a stresszt

A stresszr?l a tudósok azt tartják, hogy körülbelül 60 százalékkal járul hozzá mindegyik emberi megbetegedéshez, 50 százalékkal növeli a sztrók kockázatát és 40 százalékkal a szívbetegségét.

A mindennapi életb?l lehetetlen teljesen szám?zni a stresszt, de vannak olyan tevékenységek, amelyek csökkenteni tudják.

Az olvasás az egyik ilyen stratégia.

Egy 2009-es kutatás szerint (University of Sussex) az olvasás 68 százalékkal tudja csökkenteni a stressz szintjét, ami több mint amennyivel a zene vagy egy séta megnyugtat bennünket.

Dr. David Lewis neuropszichológus úgy találta, hogy azoknak, akik akár csak 6 percre elmerülnek az olvasásban – legyen az újság vagy könyv -, lassul a szívverésük és csökken az izomfeszültségük.

„Nem lényeges, mit olvas az illet?, elmerülve egy könyvben, megszabadul a hétköznapi gondoktól és bosszúságoktól, és a szerz? képzeletvilágában jár. Ez több, mint egyszer? szórakozás, aktív részvétel, mert a nyomtatott bet?k az olvasó kreativitását keltik életre, és az illet? megváltozott tudatállapotba kerül.

„Eddig is elismerték az olvasás el?nyeit, de fontos hozzátenni azt a hasznot is, amelyet személyes egészségünkért és jó közérzetünkért tenni képes.”

–Az olvasás lassítja a kognitív hanyatlást

Ahogy öregszünk, lassabban m?ködik az agyunk, és amit valaha könny?nek találtunk: felidézni egy nevet, egy házszámot, gondot okoz.

Az olvasás megel?zheti a kognitív hanyatlást.

Egy 2013-as kutatás (Rush University, Chicago) ezt bizonyította.

Háromszáz id?s emberrel (89 év átlagéletkor) memória- és tanulási teszteket töltettek ki, plusz egy kérd?ívet: milyen mentális tevékenységet végzetek gyerekkorukban, feln?ttkorukban, illetve öregkorukban.

Haláluk után az agyukat felboncolva kiderült, hogy az olvasással, írással és más, mentálisan stimuláló tevékenységgel foglalkozó emberek agyában kevesebb volt a demenciára – elbutulásra – utaló jel: sérülés, plakk.

„Ezen az alapon, nem lehet eléggé magasra értékelni az olyan hétköznapi tevékenységek hatását, mint az olvasás vagy írás.”

–Az olvasás javítja az alvást

Most, amikor az okostelefon lett a hálótársunk, és még villanyoltás el?tt egy pillantást vetünk a Facebookra, amivel egy kutatás szerint az alvásunk min?ségét rontjuk, ez nagy szó. Egy ez évben, a Social Science & Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerint, ha elalvás el?tt használjuk az okostelefonunkat, rövidebb lesz az alvásid?nk és rosszabb az alvásunk min?sége.

Ez a hatás a telefonból kisugárzó fénnyel van összefüggésben, ami csökkenti a melatonintermelést azt agyban. Egy könyv olvasása megkönnyíti az elalvást – az átmenetet az ébrenlét és az álmosság között.

–Az olvasás fejleszti a társas képességeinket

Bár sok ember arra használja a könyvet, hogy megszökjön a valódi világból, a kutatások mégis azt mutatják, hogy ez nem akadálya a társas képességek fejlesztésének.

Egy 2013-as kutatás, a Science folyóiratban, például úgy találta, hogy az ember, aki regényeket olvas, jobban bele tudja élni magát más emberek lelkivilágába, jobban megérti, hogy más embernek más hiedelmei, vágyai és gondolatai lehetnek. A regényeket olvasó ember magasabb pontszámot ér el az empátia-teszten.

Ez utóbbi tanulmány szerz?je, Keith Oatley (University of Toronto, Kanada) azt állítja, hogy a regény lehet?séget ad arra, hogy a benne szerepl? figurák iránti empátia a realitás világában is empátiát váltson ki más emberek iránt.

„Az emberi lény legfontosabb jellemz?je a társas lét” – jegyzi meg Oatley. „Emberivé az tesz bennünket, hogy társas kapcsolatokat létesítünk más emberekkel: vannak barátaink, szerelmünk, gyermekeink. A regény, a fikció felfokozza ezeket az érzéseket, megérteti velünk társas tapasztalatainkat.”

–Az olvasás fejleszti az intelligenciánkat

A kutatások azt mutatják, hogy az olvasás növeli az egyén szókészletét – ami kapcsolatban van a magasabb intelligenciaszinttel.

Egy 2014-es kutatás (University of Edinburgh, U.K.) kimutatta, hogy a 7 éves korban jobban olvasó gyerekek jobban teljesítettek az IQ teszten.

Független.hu