Kapotnyak-méreg vagy orvosság

Taken at Santa Barbara Botanical Garden, Santa Barbara, California

A kereklevelű kapotnyak (Asarum europaeum) a farkasalmafélék (Aristolochiaceae) családjába tartozó örökzöld évelő növény. Vékony, a talajban vízszintesen kúszó,  helyenként elágazó gyökértörzse  a szárcsomókon pikkelyszerű barna alleveleket visel. A  föld fölé általában csak párosan álló, hosszú nyelű, vese alakú,  többnyire  a színen fényes a fonákon pedig borzas levelei emelkednek. Szétdörzsölve levele  és rizómája sajátságos borsra emlékeztető fűszeres illatú. A levelek általában télen is zöldek maradnak és jóval feltűnőbbek mint magányos bordó színű, szerényen  a talajszintben rejtőző virágai, melyek rendszerint csak akkor láthatók ha a levelek tövéből eltávolítjuk az avart. Toktermése kívül szőrös, válaszfalakkal 6 üregre osztott,  és szabálytalanul reped fel. Magvai hosszúkásak.

Dél-és Közép-Európában, Szibériában, és a Kaukázusban őshonos faj,  előnyben részesíti az árnyékos területeket és a nedves, humuszban gazdag, meszes talajt. A kapotnyak üde erdőkben, bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben az aljnövényzetben él, hazánkban gyakori faj.  A növény a világ számos mérsékelt éghajlatú területén népszerűvé vált mint dísznövény, mivel örökzöld, és gyönyörű talajtakarót alkot.

Korábbi magyar gyógyszerkönyvekben  gyógynövényként  szerepelt. A teljes növény képezte a drogot, beleértve a gyökértörzset is (Asari herba cum radice). A drogot szellős, árnyékos helyen kell szárítani, a szárított és porított növény keserű ízű.

Aktív összetevők és anyagok : A növény gyantát, keményítőt, tanninokat, flavonoidokat, arisztolokinsavat és legfeljebb 4% illóolajat tartalmaz. Az illóolajban számos egyéb vegyület mellett  legnagyobb mennyiségben asaron (30%), metyleugenol (20%) és  aborin-acetát (15%) található.

A kapotnyak első gyógyászati alkalmazása az ókori görögök idejéből származik. A középkorban vízhajtóként, hashajtóként és hánytató szerként alkalmazták. Mielőtt az ipekakuánát (Cephaëlis Ipecacuanha, Dél-Amerikából származó, hánytató köptető tulajdonságokkal, és sokkal kevesebb mellékhatással rendelkező növény)  bevezették volna Európába az 1600-as években, a kapotnyak volt az élelmiszer- vagy gomba mérgezés fő gyógymódja. Azt azonban elmondhatjuk a növény a toxicitása miatt többet ártott, mint használt.

A múltban orrnyálkahártyagyulladás (rhinitis), tüdőgyulladás, angina pectoris, migrén, májbetegségek és sárgaság kezelésére, valamint  a menstruáció és az abortusz kiváltásához használták.

A szárított és porrá tört levelek előfordultak tüsszentő por alkotórészeként, hogy segítsen kiüríteni a nyálkát a légzőrendszerből.

Mint gyógynövény napjainkban házi használatra nem ajánlott mivel igen mérgező. Ezért a tulajdonságért két hatóanyag a felelős:az asaron és az arisztolokinsav. Furcsa módon ugyanez  a két  anyag hordozza  feltehetőleg a terápiás tulajdonságokat is, így a növényre fokozottan igaz az a régi mondás, miszerint a méreg és az orvosság közötti  különbség a dózisban rejlik.

A fentiek miatt az asaron és az arisztolokinsavat tartalmazó növényeken végzett tudományos vizsgálatok többségének célja a két vegyület helyes terápiás mennyiségének és farmakológiai és toxikológiai tulajdonságainak meghatározása.

Ma a gyógynövényt csak standard formában használják bronhitisz, laryngitisz, asztma, szilikózis és köhögés kezelésére.

A növény elfogyasztásakor mérgezési tünetek lépnek fel. Tünetei égési sérülés a szájban, gyomorégés, hányás, súlyos hasi fájdalom, hasmenés és veseelégtelenség. Vérzést indukál a méhben, és abortív hatása lehet.  Nincsenek beszámolók arról, hogy az állatok a kapotnyak  mérgezést kapnának, ami valószínűleg azért van, mert nem szeretik a gyógynövény keserű ízét ezért el sem fogyasztják.

Az egereken végzett laboratóriumi kísérletek azt mutatták, hogy az asaron májrákot,  az arisztolochinsav nefropatiát és veseelégtelenséget okozhat, de további vizsgálatokra van szükség ennek megerősítésére.