A martilapu, latinul Tussilago farfara, a fészkes virágzatúak családjába tartozó, évelő gyógynövény, amely világossárga, bolyhszerű virágaival a leghihetetlenebb helyeken is képes kellemes meglepetést okozni. Már egészen kora tavasszal, amikor a többi növény még csak éppen rügyfakadásban van.

Eredeti termőhelye Európában, Észak- és Kelet-Ázsiában Illetve Észak-Afrikában van. Rendkívül igénytelen gyógynövény, amely megél a nagyon sovány, csupasz talajon is, és gyakran fellelhető olyan helyeken, ahol aligha lehet számítani arra, hogy ott bármi is megteremjen (árokpartokon, vasúti pályák mentén, útszéleken, parlagföldeken és mezei mezsgyéken). Annak ellenére, hogy egyszerűbb a szabadon növő martilaput összegyűjteni, a saját kertjében is érdemes kiültetni, már csak a szépsége és a belőle sugárzó energia miatt is. Legjobb egy földbesüllyesztett edénybe kiültetni, hogy túlságosan ne tudjon szétterjedni. Nem kell félnie, hogy rákúszik a megtrágyázott, termékeny ágyásokra, mert mértékletes növény.

A martilapu márciustól májusig szüntelenül virágzik, és érdekes, hogy a sötétzöld színű, fogazott szélű levelek csak az elvirágzás után fejlődnek ki a talajszinti levélrózsából. A virágokat szár nélkül, leginkább márciusban és áprilisban érdemes begyűjteni, amikor még fiatalok, legmegfelelőbbek az éppen kifejlődő virágok. A levélnyél nélkül szedett levelek begyűjtése csak májusban történik. Ennek az a hátránya, hogy a leveleket már nem lehet azonosítani a virágok alapján, és könnyen összetéveszthetők az acsalapu leveleivel. A virágok, ellentétben a levelekkel, nagyon könnyen és gyorsan megszáríthatók, és legjobb úgy szárítani őket, hogy az összes bogár kimásszon belőlük.

A latin elnevezés bizonyára a “tussis agare” vagyis a köhögést előzni szóösszetételből ered, és arról tanúskodik, hogy a martilaput már a legrégebbi idők óta használták légúti problémák esetén, illetve mint úgynevezett tüdőre való szert. Magas cseranyag, nyálkaanyag és ásványi só tartalmának köszönhetően fellazítja a ragacsos nyálkaváladékokat, megkönnyíti felköhögésüket, és védi a hörgők gyulladt nyálkahártyáját, amivel jelentős mértékben csillapítja a köhögési ingert. A virágokból származó, flavonoidok néven ismert természetes színezékek erős gyulladáscsillapító hatással rendelkeznek. A virágok főzetét, de a levelekből főzött teát vagy szirupot, martilapus mézet is jól lehet alkalmazni a köhögési inger, meghűlés és váladékozás, légzési nehézségek, felső légúti megbetegedések, hörghurut, krónikus légcsőhurut, asztma és porral terhelt tüdő esetében is. Ha eldugult az orra, tubákolhat az összezúzott levelekből. A martilapu természetesen nem használható bakteriális eredetű gyulladások esetén, és hosszantartó, egyedüli alkalmazása sem javasolt, mivel ez túladagoláshoz vezethetne. Ezt az óvintézkedést a laboratóriumi patkányokon elvégzett kísérletek indokolják, amelyek során megállapítást nyert, hogy a martilapuban lévő alkaloidok túlzott adagjai májrákot okozhatnak. Tömören szólva ez azt jelenti, hogy ha állandóan martilapu főzetet öntögetne magába, martilapu pudingot és martilapuval készített süteményeket fogyasztana, egészségkárosodást okozhatna magának. Talán ezért is virágzik a martilapu viszonylag ilyen rövid ideig. Mindenesetre előnyösebb a martilaput teakeverékek formájában, más köhögés elleni növényekkel (ökörfarkkóró, kakukkfű, kankalin, útifű, bodzabogyó, édesgyökér, vagy menta) együtt alkalmazni. Az már bizonyára kevésbé köztudott az martilapuról, hogy évszázadokon keresztül kedvelt dohánypótló volt. A szárított növényt “brit dohány” néven ismerték, és a gondolatok megnyugtatására, látomások előidézésére sámáni dohánykeverékek alapját képezte. De orvosi szempontból is javasolták a martilapu dohányként való elfüstölését légcsőhurut, köhögés és váladékozás esetén (Plinius). Mindenestre mindkét célra megfelelő. A szárított levelekből készített dohányáról azt állítják, hogy egészen biztosan segít az asztma és a légzési nehézségek esetén. Ha ki szeretné próbálni, először is hagyja megszáradni a martilapu leveleket, távolítsa el a középső levél ereket, és rakja bele egy edénybe úgy, hogy minden rétegre csurgasson egy rumból, vízből és mézből álló keveréket. Helyezzen a tetejére nehezéket, két napig préselje, és utána vágja fel darabokra. Lehet, hogy mégis csak inkább teát főz belőle…

A martilapunak egész sor egyéb hatása is van, amelyeket külsőleg alkalmazva lehet kihasználni. A friss összezúzott levelekkel égési sérüléseket, fekélyeket, nehezen gyógyuló sebeket és daganatokat lehet borogatni. A benne lévő fitoszteroloknak köszönhetően (amelyek kémiailag a mellékvesék hormonjaira hasonlítanak) kedvező hatással van a reumára, köszvényre, izületi fájdalmakra és allergiás bőrbetegségekre. Kneipp ilyen borogatásokat javasolt a testben lévő összes forróság kivonására, Hildegarda pedig hűsítő szernek tekintette. Valószínűleg ugyanarra gondoltak. A martilapu egyszerűen simogatás.

Úgy gondolom, hogy nincs annál tavasszal semmi sem egészségesebb, mint a martilapu gyűjtésekor a puszta földhöz lehajolni, a földhöz, amely éppen áprilisban uralkodik, és ajándékként elfogadni a valószerűtlenül finom, bolyhos virágok összegyűjtött gombolyagát, amelybe oly gyönyörrel süppesztem bele az ujjaimat… Érzi? Tavasz van!

Mgr. Tereza VIKTOROVÁ

Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta, természetgyógyász,