A druidáktól Pickwick úrig

viscum-album3

Fehér fagyöngy

Most, hogy elkezdődött a meteorológiai tél és a szél is lefújta az utolsó leveleket, egyik-másik fán az erdőkben, gyümölcsösökben és már elég gyakran a városok parkjaiban is fehér, gyöngyszerű bogyókkal ékes, különös, gömbszerűen bokros, örökzöld, félparazita növényi szervezetek tűnnek a szemükbe. E különös növényt a XVI. századi honi botanikai szakemberek fagyöngynek nevezték el, mert december közepétől január végéig nagy csomókban hordták a piacra, hogy ilyenkor városi polgárság lakását, házát díszítse.
A fagyöngy egy nagyon érdekes növénycsaládba tartozik, a szantálfafélékhez, tizenöt nemzetséggel és kb. 900 fajjal. A korábbi rendszertanok a fagyöngyfélék családjába sorolták, de az újabb APG-rendszerek a család nemzetségeit a szantálfafélék családjába vonta össze. Fás szárú, félélősködő (félparazita) életmódú növények tartoznak ide. Félélősködőnek, félparazitának azt a növény nevezzük, amely természetes körülmények között a gazdanövényen élősködik, de emellett fotoszintézist is folytat.
A fagyöngy fákra telepedik és szívógyökérzetét ágaikba mélyeszti, a fából azonban csak vizet és vízben oldott ásványi sókat von el. Zöld leveleivel -miként a többi zöld növény is-fotoszintézis útján állítja elő a tápanyagát.
A sokszínűbb növényi élővilággal megáldott trópusi égövön, az őserdőkben sokféle fagyöngy faj honos. Észak felé haladva azonban ez a szám alaposan lecsökken. Itthon például már csak egy fajtája honos. Nem is olyan régen még a sárgafagyöngyöt is ide sorolták, de ma már egyértelműen kijelenthető, hogy külön családba, a fakínfélékhez tartozik.
De most  térjünk vissza  fagyöngyünkhöz.
A fehér fagyöngy (Viscum album) bárki által könnyen felismerhető örökzöld, bokros cserje, melynek átmérője az egy métert is elérheti, de találtak már majdnem két méteres átmérővel rendelkező példányt is Sárospatakon. A fehér fagyöngy viszonylag rövid 15-30 éves életciklussal rendelkező és viszonylag lassan növekvő növényfaj, amely azonban nagyon kedvező körülmények között 70 évig is elélhet. Kezdetben korlátlan növekedésű, mert a hajtáscsúcs folyamatosan működik, a szerteágazó villák csak a harmadik évben jelennek meg. Rövid szerteágazó ágai álvillás elágazásúak, ami úgy keletkezik, hogy a szár csúcsán virágzat fejlődik, s ezzel a szár beszünteti hosszanti növekedését, azonban a virág alatt kétoldalt egy-egy ág nő tovább. Nemcsak levelei, hanem szára is aranycsillogású sárgászöld, mert elsődleges bőre a száron is megmarad. Levelei akár 3- 4 évig is élhetnek, méretük 2- 8 cm között változhat, de a kezdeti 5 évben nagyobb leveleket és internódiumokat –szártagokat- képez, ami a későbbiek során fokozatosan csökken. Az internódiumok száma alapján pontosan meghatározható a fagyöngy kora.
Fenséges látványt nyújt a havas fákon az örökzöld gömb, melynek szépségét tovább fokozzák a fagyöngy gyöngyházfényű fehér bogyói. A szakemberek ezeket a bogyókat álbogyóknak nevezik, mert nem csupán a termőkből alakulnak ki, hanem a képződésben a virágvackok is részt vesznek. A virágvackok belső része enyvszerű, ragadós nyálkával tölti ki a bogyó belsejét. Sokféle fán élősködik, a lombosfák közül a nyárfán, fűzön, dión, nyírfán, mogyorón, gyertyánon, gesztenyén, hárson, galagonyán, almán, körtén, szilván, cseresznyén, mandulán, juharon, kőrisen, vadgesztenyén, akácon és nagyon ritkán az európai őshonos tölgyeken, azonban a betelepített amerikai tölgyeken gyakrabban megtelepedik. A fenyők közül széleslevelű alakja a jegenyefenyőn, keskenylevelű alakja pedig az erdei- és a feketefenyőn, valamint igen ritkán a lucfenyőn él.
A fehér fagyöngy szívógyökérzete a fán csak jelentéktelen torzulást okoz, de esetenként ez is a szívógyökérzet feletti farész elhalásához vezet, így tulajdonképpen a fagyöngy egy kártékony növény.
Ámde a természetben semmi sem fekete vagy fehér, minden növénynek vannak jó és rossz tulajdonságai, különösen igaz ez a megállapítás a fagyöngyre, amely félparazita, újabban „kártékony” mivolta mellett is nagy tiszteletnek örvendett a régi időkben.
A fagyöngy régi görög-latin elnevezése a viscum, vagy akár a magyar fagyöngy név is, a bogyókra utal. A görögök és a rómaiak ezen a néven nemcsak a növény ismerték, hanem a bogyójából főzött lépet is, amellyel főleg apró énekesmadarakat, rigóféléket ejtettek el- ez a lépezésnek nevezet módszer még a 1700-as években is a hétköznapok része volt. A lépezés során az ember a természetben látott módszert felhasználva ejtette el a madarakat. Természetes – emberi beavatkozás nélküli állapotában a fagyöngy bogyójának ragadós nyálkája a magok megtelepedését biztosítja. Ebben az esetben a bogyót csemegéző madarak, a nyálkával bevont tojásdad magvakat csőrük tisztogatása közben az ágakra kenik, ahol a magok megragadnak és kicsíráznak, a szívógyökér azonnal behatol az ágba, így biztosítva a vizet és az ásványi anyagokat.
A fagyöngy megjelent a régi hitvilágban is, elsősorban a galloknál, akik minden méreg ellenszerének tartották a fagyöngyből készült italt, különösen azt, amely tölgyre telepedett példányból készült. Plinius Naturalis Historia című természetrajzának XVI. könyvében részletesen leírja a druidák ezzel kapcsolatos szertartását.
druidakA druidák, ha találtak, ilyen tölgyre telepedett példányt, akkor ünnepélyesen odavonultak az újhold utáni hatodik napon, amely náluk a hónapnak, az évnek és 30 évenként egy új korszaknak a kezdetét is jelentette. Hitük szerint, már elég ereje volt a Holdnak, de még félig sem telt meg, ezt a napot „mindentgyógyító” napnak nevezték. Ezen a napon egy fehérbe öltözött druida felmászott a fára és arany sarlóval levágta a fagyöngyöt, fehér kendőbe tette, eközben a fa alatt társai lakomáztak és két fehér bikát kötöttek a fához. A lakoma végeztével a két fehér bikát feláldozták és ezzel kérték isten áldását a fagyöngyre.
A tölgyre települő fagyöngy, mint nagy ritkaság és különlegesség, az egész középkorban megtartotta a varázslatban csodálatos erejét. A növények varázserejét ismertető középkori könyvekben a keleti varázslók zárnyitófüvével azonosították, mivel a fát átfúrja, megnyitja.

XJF391500 Mr. Pickwick, a character from 'The Pickwick Papers' by Charles Dickens (litho) by Clarke, Joseph Clayton (Kyd) (fl.1883-94); lithograph; Private Collection; (add. info.: 'The Posthumous Papers of the Pickwick Club'; Samuel Pickwick; Charles Dickens (1812-70)); British, out of copyright

Mr. Pickwick

A XVII. századi természettudományos felvilágosodás vetett csak véget a fagyöngy varázslatos erejének, csak ekkor került ideiglenesen a mesék s mondák világába. Nem tartott sokáig ez a felvilágosult száműzetés, mert a téli időszakban az örökzöldek tiszteletét évezredes hagyomány övezte, és amikor Németországban az örökzöld fenyőt karácsonyfává avatták, Franciaországban és Angliában téli, karácsonyi dísznek a szintén örökzöld fagyöngyöt választották. Elsősorban Angliában terjedt el azon szokás, hogy a fagyöngybokrétát a szoba közepén, a mennyezetre vagy a csillárra akasztják, alatta adják át az ajándékokat, sőt alatta a csók is szabad – kötelező. Elsőként írásos formában, ezzel a „hagyománnyal” Charles Dickens A Pickwick klub című könyvének 28.fejezetében találkozhatunk. „A konyha kellős közepén az öreg Wardle úr éppen akkor akasztott fel a mennyezetre egy nagy ág fagyöngyöt, s a fagyöngy miatt egyszerre olyan általános zűrzavar és fejvesztettség keletkezett, hogy öröm volt nézni. Pickwick úr kézen fogta az öreg nénit és olyan gavallérosan és lovagiasan, hogy az még Lady Tollimglower egyenes leszármazottainak is becsületére vált volna, odavezette a bűvös fagyöngy alá és ott nagy illedelmesen és ünnepélyesen megcsókolta. „
Így érkeztünk meg a jelenbe, ahol nemcsak  karácsonyi díszként tekinthetünk a fehér fagyöngyre, hanem mint olyan gyógynövényre is, melynek egyes hatásait már az orvostudomány is igazolta. De ez már egy következő történet.