osteoporosis

Csontritkulás, a néma kór

A csontritkulás – orvosi szóval osteoporosis – a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, melynek során károsodik a csont szerkezete. A kezdetben tünetmentes, néma kórként is emlegetett betegséget hazánkban is elsősorban az érintettek magas száma…


Minden tizedik magyar csontritkulásban szenved

Csaknem minden tizedik magyar oszteoporózisban szenved, és a betegség következtében évente százezer csonttörés következik be Magyarországon – hangzott el azon a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelyet az oszteoporózis október 20-i világnapja alkalmából tartottak. Donáth Judit, az…


No Image

A k2-vitamin a kulcs a csontok egészségéért

A csont élő szövet. Alapvetően a kemény külső és a szivacsosan puha belső részéből áll. Olyannyira életben van, hogy az emberi csontváz hozzávetőlegesen 7 év alatt minden sejtjében kicserélődik. Új sejtek és szövetek épülnek fel, a régiek pedig elbomlanak. Ezt a folyamatot két összetevő szabályozza: az oszteoblaszt sejtek, amik felépítik és az oszteoklasztok, vagy az orvosi köznyelvben csontfaló sejtekként ismert, az öreg csontok szöveteit leépíteni hivatott sejtek.