A házi (kerti) berkenye – a folytatás

A dicső múlt megismerése után joggal merül fel a kérdés, hogy a mai kor embere miért is felejtette el a környezetét egyértelműen uraló, terebélyes lombkoronával rendelkező, természeti csodát. Azt a fát, amely a Sorbus nemzetség tagja és szabad állásban mindössze tíz- tizenöt, állományban pedig a huszonöt – harminc méteres magasságot is elérheti.

Ennek az óriásnak a lombkoronája fiatal korában leginkább keskeny, a régi kandelábereket idéző, ami szabad állású példányainál idősebb korára oválisan vagy gömbszerűen kiterebélyesedik, állományban mindvégig megtartja a keskeny koronaformát. Gyökérzete a kezdetekben a karógyökér jellemzőit viseli magán, ami idővel átvált szívógyökérzetbe. Főgyökere akár a két méteres mélységre is lehúzódhat, aminek teljes hosszában mellékgyökerek fejlődnek. Anatómiai szempontból érdemes megjegyezni, hogy gyökérzetének az alap- és szállítószövetek sejtfalai vastagok, a szállítóedények hosszúak és nagyszámúak, valamint a gyökér külső szövetei extrém módon megvastagodtak. A ilyen gyökérzet felépítés jelentősen megkönnyíti az életét a melegebb és szárazabb termőhelyeken is. Levelei páratlanul szárnyaltak, felületes szemlélők szerint hasonlatosak a madárberkenyééhez, azonban a szimmetrikus levélváll, az előreálló levélfogak, valamint a molyhos levélgerinc jól megkülönbözteti tőle. Őszi lombszíneződése a sárga, a narancs, a piros és a barna színeiben pompázik, amit a lehullott lombszőnyegben egészen tavaszig fellelhetünk, mert a tél folyamán nem rohad el.

A házi berkenye bódító illatú virágai májusban többé-kevésbé a levelek megjelenésével egy időben nyílnak, melynek beporzását elsősorban rovarok végzik – kiváltképpen gyakori a rózsabogár jelenléte, azonban a szél beporzó hatása sem elhanyagolható. Szabad állású ideális termőhelyen már tíz-tizenöt éves korában is virágzik, de Magyarországon inkább csak húsz évesen hozza meg első virágait és termését. Talán ezen megfigyelés adja az alapját Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényében is olvasható javallatnak. „De berkenyefát soha ne ültess… A berkenyefa… nem terem addig… ameddig az ültetője él…”

Termését tekintve állományban ritkábban és kevesebbet hoz, mint szabad állásban, de átlagosan minden második évben bő termést ad. Termése körte, ritkábban alma alakú, hosszúsága és szélessége 10- 30 mm közé esik, de ez akár évjáratonként is jelentősen változhat. A termések színe is igen változatos, lehet sárga, sárgáspiros, barnássárga, barnászöld, vagy az egyik oldalán piros, a másikon sárga, sárgásbarna. A gyümölcs héja vékony, de szilárd, rajta is lehet számos világos paraszemölcs, de előfordulhat a deresedő felület is. A pompásan megszínesedett, kifejlett gyümölcs a benne lévő kősejtek miatt még étkezési szempontból ehetetlen, a fojtós íze miatt, amelyekért elsősorban a gyümölcsben ilyenkor még jelentős mennyiségben jelen lévő csersavak felelősek. A gyümölcs a színes érést követően egy-két hét alatt megbarnul, és puhává válik. A termés teljes beérése általában szeptemberre tehető, de ez az időpont augusztus közepére és akár november elejére is eltolódhat. Szabad állásban, ideális környezetben akár 500 évig is bő terméssel látja el környezetét.
A házi berkenye 2001 óta védett hazánkban, természetvédelmi értéke a kicsit vicces, vagy inkább siralmas 2 000 Ft-ról 2012-ben 10 000 Ft-ra emelkedett. A kihalással fenyegetett fajok vörös listája veszélyeztetettség közeli fajként tünteti fel.