Egészségügyi államtitkárság: nem hátrányos az infarktusos betegeknek a várólista

(MTI) – Nem érinti hátrányosan a sürgősségi ellátást igénylő infarktusos betegeket a várólistarendszer folyamatban lévő átalakítása – szögezte le az egészségügyi államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta: a szakma tiltakozik az ellen, hogy hamarosan az infarktusos betegeket is központi várólistára kell helyezni, “hiszen az akut infarktusnál minden perc számít”.
 A lap közlése szerint a jogszabály tételesen felsorolja azokat a beavatkozásokat, amelyeknél központi várólistarendszert kell alkalmazni, és ezek között szerepel a koszorúér-tágítás, az infarktus korszerű terápiája is, függetlenül attól, hogy sürgősségi vagy megelőzési indokkal végzik. A lapnak nyilatkozó Tomcsányi János, a szakmai kollégium kardiológiai tagozatának elnöke elmondta, hogy a tárcához fordultak ebben az ügyben, de választ nem kaptak.
Az egészségügyi államtitkárság erre reagálva határozottan visszautasította a “félrevezető sajtóhíreket”, és leszögezte: a július elsejétől életbe lépő országos várólista-nyilvántartási rendszerről szóló jogszabálytervezet a várólista átláthatóságát és az ellátásokhoz való hozzáférés igazságosságát biztosítja. A tervezet előkészítésében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetésével az érintett intézmények is részt vettek – tették hozzá.
Azért, hogy – átláthatóság és a betegek érdekében – nyomon követhetőek legyenek a várólistasorrendtől eltérő ellátási esetek, az országos várólista-nyilvántartásba az akut eseteket is fel kell venni. Ez viszont a beteget ellátó orvosoknak nem jelent további adminisztrációs feladatot, hiszen a betegfelvételi adatok automatikusan a várólistára kerülnek. Ezen felül nem jelentheti a beteg azonnali ellátásának akadályát “a vonatkozó miniszteri rendelet folyamatban lévő módosítása szerinti dokumentálási kötelezettség sem, mivel azt természetesen az életmentő beavatkozás elvégzését követően is el lehet végezni” – tették hozzá.

Az egészségügyi államtitkárság – mint fogalmaztak – továbbra is a betegek érdekeit tartja szem előtt, ennek megfelelően hozza meg intézkedéseit. Ezt szolgálja az a tervezet, amely a várólistás ellátások körének pontosításával egyidejűleg három ellátással – többek között a szívkoszorúér-tágítással történő szívinfarktus-kezeléssel – bővíti a teljesítményvolumen-korlát alól mentesített ellátások körét. Annak érdekében viszont, hogy ezek a nagy értékű ellátások ne terheljék indokolatlanul az Egészségbiztosítási Alapot, “elengedhetetlen valamennyi ellátás adminisztrálása” – tették hozzá.

Az államtitkárság a közleményben kiemelte: az egészségügyi ellátórendszer átalakítása jelenleg folyamatban van. A hatékonyabb és magasabb színvonalú betegellátás, valamint “az egészségügyi ellátórendszerben rendelkezésre álló kapacitások racionálisabb kihasználása érdekében újra meghatározzák a kórházak feladatait”. Mindezektől pedig végeredményben azt várják, hogy a várólisták rövidülni fognak – hangsúlyozták.