Az orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) nemzetsége, elnevezése szerint a latin pulmo, azaz tüdő szóból ered. A szignatúratan szerint az Úr azzal adott az embereknek segítséget a növények
orvosi felhasználásához, hogy azokat egy-egy emberi szerv formájára teremtette. A tüdőfű levelei erősen emlékeztetnek a tüdőlebenyek alakjára. A szignatúratan elméleteit később ugyan cáfolták, ám a tüdőfű (nem csak a tüdőre kifejtett) jótékony hatásait a tudomány már többször igazolta.

Az egészség mutatója
A Pulmonaria nemzetség az érdeslevelűek családjába tartozik. Egyes tájakon pettyegtetett tüdőfűként, dongóvirágként ismert növény. Az orvosi tüdőfű közép-európai flóraelem. Skandinávia déli részétől kezdődően, Észak-Olaszországon és Bulgárián át a Kaukázusig megtalálható. Kedveli a lombhullató erdők, ligetek és bozótosok tápanyagokban gazdag talaját. Szerény igényei vannak, de a tisztasághoz ragaszkodik – ő az ökoszisztéma egészségének mutatója.
A tüdőfű 10 vagy akár 30 cm magas, egyenes, szőrös növényszárú, évelő növény. Földközeli levélrózsájának áttelelő, terebélyes levelei szintén szőrösek, tojásdad alakúak, feltűnően pöttyösek és hosszú levélnyelesek. A száron található levelek háromszor kisebbek, lándzsa alakúak és kocsánytalanok. A tüdőfű szőnyegtakarói márciustól májusig ragyogják be a lombhullató fák által még be nem árnyékolt erdei aljnövényzetet.
A kunkorvirágzatba rendeződő, kezdetben rózsaszín és vörös virágai a beporzás után lilás színűvé válnak. Virágkoronája csak kicsivel hosszabb, mint szőrös, trombitaszerű kelyhe. Termése négy darab, fényes aszmagtermés. A tüdőfű csomói megosztásával is szaporítható. Nálunk zöldlevelű tüdőfűvel és a hegyi tüdőfűvel (nem szőrös) is gyakran találkozhatunk. Létezik még fehér változata, de annak nincsenek gyógyító hatásai.

Nem csak tüdőbetegségre

A tüdőfű évente kétszer szedhető és szárítható: kora tavasszal virágzó szárát gyűjtjük, később, nyár elején, virágzás után, a föld közeli leveleit szedhetjük. Maximum 40°C-os, árnyékos helyen szárítjuk, és jól zárható edényekben tároljuk. A tüdőfű legfontosabb hatóanyaga az allantoin. Tartalmaz még akár 4% kovasavat, 10% cserzőanyagot, flavonoidokat, szaponint, alkaloidot, szerves savakat, ásványi anyagokat, C-vitamint és egyéb hatóanyagokat. Páratlan összetételének köszönhetően, megérdemelten foglal helyet a természetes antibiotikumok sorában.
Gyógynövény-leírásokban a középkortól kezdődően találkozhatunk a tüdőfű nevével. Gyakorta használatos gyógynövénynek számított különböző légzőszervi megbetegedések, tüdőbetegségek, tuberkulózis és bubópestis gyógyításában. Fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású, elősegíti a nyálkahártyák regenerálódását, megkönnyíti a váladékok felköhögését, ezért is ajánlják légúti panaszok kezelésére, az asztmától kezdve a köhögésen és hörghuruton át a tüdőgyulladásig. Vérzéscsillapító és összehúzó, enyhén vizelethajtó hatású. Főzetként elkészítve, belsőleg történő használattal, igen jótékonyan hathat emésztési panaszokra, kiválasztási problémákra, hasmenésre és különböző gyulladásos panaszok esetén. Külsőleg használva (fürdő, pakolás, borogatás) segítséget nyújthat gennyes sebek, kiütések, aranyér, égési sérülések kezelésében, valamint a bőr regenerálásában és védelmében. A tüdőfű használata hajhullás esetén is ajánlott.

Használata

A tüdőfű pirrolizidin alkaloidokat tartalmaz, ezért hosszú távú használata nem ajánlott. Különösen gyermekek és várandós nők számára nem javasolt. Figyelembe kell venni véralvasztó hatását – óvatosan, körültekintéssel használandó! Alkalmazásakor javasolt növelni a folyadékok bevitelét, illetve véralvadást csökkentő gyógynövényekkel társítani. Gyakran kombinálják pl. martilapuval, zsurlóval, keserűfűvel vagy útifűvel.  A tüdőfű zsenge, kicsit kesernyés ízű levelei kiválóan felhasználhatók az üde tavaszi saláták készítéséhez.

Írta: VLADIMÍR VONÁSEK
Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta, természetgyógyász,