Kevés gyógynövénynek van ennyire kifejező neve. A közönséges mesterlapu (Imperatoria ostruthium) a zeller illatára emlékeztető, évelő növény. Hatóanyagai a gyökértörzsében találhatók, ezért olykor az egész növényt mestergyökérnek nevezzük. A növénytannal foglalkozók napjainkban ritkábban veszik elő, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne jövője. Múltja pedig biztosan van, hiszen neve már a középkor óta ismert, amikor is az emberek univerzális, testet és lelket egyaránt gyógyító, isteni gyógyszernek tekintették.

Alkalmazták reuma, emésztési problémák, esetleg légszomj ellen, illetve a “megtépázott, felborzolt” idegekre, valamint a jó alvás eléréséhez. Ha készítenek maguknak egy kis jófajta “mester bort”, kipróbálhatják a növény vágykeltő tulajdonságait is.

Igénytelen hegylakó

A közönséges mesterlapu az ernyősvirágzatúak családjába tartozó, évelő, erős aromájú növény. A rövid, körülbelül egy centiméter vastag gyökértörzséből kibújó üreges, bordázott és kevéssé szétágazó növényszára – sötétzöld, háromlevélkés, fogazott szélű leveleivel – akár egy méter magasra is megnőhet. Levelei a növény alsó részén levélnyelesek, kb. 35 cm hosszúak, fent pedig hüvelyekben simulnak a szárhoz.
Júniustól augusztusig virágzik, gazdag, több tucat fehér és rózsaszínbe hajló virágból álló, ernyős virágzattal. Termései szárnyas ikerkaszatok.
A talaj minőségét tekintve a mesterlapu igénytelen, sőt a fagyokat is jól tűri. Eredendően az Alpok és a Pireneusok lejtőiről származik, de az ember hathatós közbenjárásának köszönhetően – aki gyorsan elkezdte háza környékén termeszteni – egész Európában elterjedt. A háztáji kertekből gyorsan elvadult, és napjainkban számtalan helyen megtalálható. A nedvesebb, napsütötte helyeket kedveli: az erdő széli, az utak menti vagy a patakok melletti cserjésben, esetleg a hegyi mezőkön, egészen a törpefenyőkig húzódó sávban.
Gyűjtésekor legyünk óvatosak! Ne tévesszük össze a mesterlaput a hozzá hasonló kocsorddal. Rendszerint a növény gyökerét szokás gyűjteni, a szárát csak kivételes esetekben (főleg fürdővízbe). A gyökértörzset kora tavasszal vagy ősszel gyűjtsük be, majd gyorsan és alaposan szárítsuk ki, és a levegőtől elzárva, hermetikusan tároljuk (ugyanis könnyen nedvesedik és penészesedik).
Kivonata aromás illatú, maró, csípős ízű. Fontos összetevői közé tartoznak a limonén, a fellandrén és a pinén illóolajok, továbbá a keserű anyagok, a cserzőanyagok, a szerves savak, a gyanta, a viaszok stb.

Mi mindenre jó?

A növény kivonata aromás illatú és kesernyés ízű. Főzet, tinktúra, kenőcs, fürdőadalék, pirula és balzsam formájában a humán és az állatorvoslásban egyaránt alkalmazzák. Összességében serkenti az anyagcserét, így segítséget nyújt gyomorproblémák, bélpanaszok, máj-, lép-, vesebetegségek, valamint húgyúti megbetegedések esetén. Használata étvágytalanságnál, felfújódásnál és görcsös gyomorfájdalomnál kifejezetten javasolt.

Jótékonyan hat továbbá a felső légúti megbetegedésekre, hörghurutra, illetve az asztmára. Javítja a vérkeringést, támogatja a káros anyagoknak a vizeleten és a verejtéken keresztül történő kiválasztását, amivel óriási segítséget jelent reumásoknak, köszvényben vagy bőrbetegségekben szenvedőknek. Gyulladásellenes, valamint lázcsillapító hatásait orvosi kutatások is igazolják.

Sikeresen alkalmazható migrén, fogfájás vagy menstruációs fájdalom csillapítására.

Mindemellett nyugtatja az elmét, sőt euforikus állapotot idézhet elő: a szorongás, a feszültség és a stressz érzése elmúlik, helyére mély, minőségi alvás lép.

Meglepetés a konyhában

A homeopátiában is alkalmazzák, főleg gyomor- és bőrproblémákra.
Ezt a kiváló gyógynövényt akár a konyhában is próbára tehetik, erős aromájának köszönhetően ugyanis kiválóan ízesíthetik ételeiket a növény megfőzött leveleivel vagy lereszelt gyökerével. De vigyázat: mindent csak mértékkel, mert még a borsnál is erősebb!

A mesterlapu gyökeréből készített savanyított ital ugyancsak igen közkedvelt.

Írta: VLADIMÍR VONÁSEK
Szakmailag ellenőrizte, kiegészítette: NÉMETH IMRÉNÉ ÉVA fitoterapeuta, természetgyógyász,