Kanyaró elleni védőoltások beadatását sürgette az amerikai szülőknél a Fehér Ház

Washington – Kanyaró elleni védőoltás beadatását sürgető felhívással fordult az amerikai szülőkhöz pénteken a Fehér Ház, miután a vírus Disneylandből kiindulva, hat államban legalább 90 embert betegített meg, főleg gyerekeket.

    oltasJosh Earnest, az amerikai elnöki hivatal szóvivője kijelentette, hogy Barack Obama elnök szerint a gyerekek beoltatásával kapcsolatos döntés a szülők kezében van, de meggyőződése, hogy az embereknek hallgatniuk kellene a tudomány és közegészségügy szakembereire. A szóvivő amiatt szólalt meg a kérdésben, mert az Egyesült Államokban már legyőzöttnek hitt betegség újbóli megjelenése nyomán ismét felélénkült a védőoltás állítólagos veszélyei körüli vita.
    A védőoltás ellenzői szerint a vakcina mellékhatásként autizmus kialakulásához vezethet. Az elméletet egészségügyi szakértők megcáfolták, az amerikai szülők egy kisebb hányada mégsem hagyja beoltatni a gyerekét.
    “A tudomány (álláspontja) ebben a kérdésben teljesen világos” – mondta Earnest. Egy nappal korábban a szövetségi járványügyi hatóság (CDC) is arra bátorította az amerikaiakat, hogy oltassák be magukat a betegség ellen.
    Az Egyesült Államok hivatalosan 2000-ben jelentette be a hazai eredetű kanyaró felszámolását, de a betegség vírusát azóta többször behurcolták az országba.
    A kanyaró legújabban decemberben ütötte fel a fejét: a Los Angeles melletti Disneylandből kezdett el terjedni. Az amerikai hatóságok gyanúja szerint a vélhetően december 15. és 20. között elindult fertőzés most is egy külföldi személytől eredhet. A betegek közül legalább öten a Disney alkalmazottjai.
    A védőoltással a betegség csaknem 100 százalékosan megelőzhető, ám a kanyaró rendkívül gyorsan terjed a be nem oltott gyerekek között. Kaliforniában az oltatlan gyerekek aránya valamivel nagyobb az országos átlagnál.
    A kanyaró lappangási ideje egy-két hét lehet. A légi úton terjedő betegség tünetei először a nátha, a láz, a köhögés, a kötőhártya-gyulladás, a szájüregi nyálkahártyán jelentkező úgynevezett Koplik-foltok, majd bőrkiütések. Különleges kezelési módja nincs, a legtöbb fertőzött heteken belül felépül. Alultápláltság vagy az immunrendszer gyengesége esetén azonban – más tényezőkkel együtt – a betegség komplikációkkal járhat, például vakságot, agyvelő- vagy tüdőgyulladást, fülfertőzést, erős hasmenést okozhat.

(Pogár Demeter; MTI)