Szócska: a kórházberuházásokkal javul a betegellátás színvonala

Szeged – Az országszerte uniós támogatással megvalósuló kórházfejlesztésekkel javul a betegellátás színvonala és jobbá válnak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei – jelentette ki Szócska Miklós, az Emberi Er?források Minisztériumának államtitkára kedden Szegeden.

A csongrádi megyeszékhelyen és az ország több más pontján folyó kórházi beruházások bizonyítják, hogy Magyarországon épül, fejl?dik az egészségügy – mondta az egészségügyért felel?s államtitkár a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új klinikai tömbjének alapk?letételekor.
A szegedi fejlesztés javítja az ellátás hatékonyságát is, mivel párhuzamosan valósul meg a m?téti szakmák összevonását lehet?vé tev? tömbkórház megépítése, valamint a sürg?sségi és a koraszülött-ellátás fejlesztése – emelte ki Szócska Miklós.
Az államtitkár úgy fogalmazott, két éve, amikor az Orbán-kormány átvette az egészségügy irányítását „nem is csontvázakat, hanem húsev? zombikat találtak”. Az uniós fejlesztések rendszerstratégia nélkül indultak meg, és nagyon alapos munkát kellett végezni ahhoz, hogy tartalommal, értelemmel teljenek meg ezek a projektek. Ehhez tisztázni kellett többi között a a térségi csúcsintézmények feladatait, az ellátórendszerben betöltött helyét.
Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és m?szaki f?igazgatója elmondta, 2007-ben indult az új klinikai tömb tervezése. Az egészségügyi beruházás összköltsége 12,3 milliárd forint, ebb?l 11 milliárdot uniós támogatás fedez.
A 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes klinikai tömbben tucatnyi egészségügyi osztály, többi között az általános, ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap helyet, a beruházás a tervek szerint 2013 végére fejez?dhet be – tudatta a szakember.
Pál Attila, az SZTE klinikai központjának elnöke közölte, az egyetem jelenleg 18, közvetlen betegellátást végz? klinikán, 16 ambulancián és egy sürg?sségi betegellátó osztályon fogadja az azonnali ellátásra szoruló betegeket.
A széttagolt rendszer kiváltására alakítják ki az új klinikai tömb szomszédságában az új, 19 ágyas, lényegében a teljes szakmai spektrumot lefed? sürg?sségi betegellátó osztályt – mondta a professzor.
Az új, 670 millió forintból, szintén uniós támogatással kialakítandó osztály évente több mint 100 ezer, azonnali ellátást igényl? beteget lát majd el – tette hozzá.

(MTI)