Széll Kálmán Terv 2.0 – Az Innovatív gyógyszergyártók szerint kritikus helyzetbe kerülhet a gyógyszerellátás

 Budapest, 2012. április 26., csütörtök (MTI) – Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE) álláspontja szerint amennyiben megvalósulnak a Széll Kálmán Terv második változatában kilátásba helyezett, gyógyszerkasszát érintő újabb elvonások, minden korábbinál nagyobb esély van arra, hogy gyógyszerek és gyógyszergyártók tűnjenek el a hazai piacról.

Az innovatív gyógyszergyártó vállalatok szerint elérkezett az a pont, amelyen túl a gyógyszerkassza további elvonásai már nem pusztán a gyártók működésére lesznek hatással, de veszélybe sodorják a betegek gyógyszerellátásának biztonságát is – áll az egyesület csütörtöki közleményében.
Az IGYE arra figyelmeztet, hogy a tagvállalatai által kifejlesztett több száz készítmény jelentős része más gyógyszerekkel nem helyettesíthető. Márpedig akár csak további 10 százalékos árcsökkentés is ezen termékek közel felének társadalombiztosítási támogatásból való azonnali kivonására kényszerítené a gyártókat. Ez pedig legalább félmillió daganatos, pszichiátriai, anyagcsere és szív-, érrendszeri megbetegedésben szenvedő magyar beteg megfelelő gyógyszeres kezelését sodorná veszélybe.
Az egyesület kifogásolja, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyelőre csak újabb kemény megszorító intézkedéseket sejtet, azonban kézzelfogható számokkal nem szolgál. Álláspontjuk szerint nincs mozgástér az ágazaton belül, éppen ezért egy további 10, illetve 40 milliárd forintos megszorítás kritikus helyzetbe hozza az iparági szereplőket.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a közleményében emlékeztet, hogy az elmúlt időszakban kivetett krízisadók és egyéb intézkedések eddig is súlyos terheket róttak az iparágra. A gyógyszergyártó cégek 12 százalékos befizetési kötelezettségének mértéke 20 százalékra emelkedett, az orvoslátogatói díj 5 millió forintról a duplájára, 10 millió forintra nőtt, az újonnan megkötött támogatásvolumen szerződések újrakötése pedig jelentős visszafizetéseket eredményezett a gyártók részéről.
Az első Széll Kálmán Terv 2012-ben 83 milliárd forintos, 2013-ban 37 milliárd és 2014-ben újabb 120 milliárd forintos kiadáscsökkentést írt elő a gyógyszerkasszában. A terv hétfőn bemutatott második változata az idén 10 milliárd forint, jövőre pedig 40 milliárd forint további megtakarítással számol a gyógyszerkiadásokban.