(MTI-Press) – Eldoradóban, Sao Paulo egyik legszegényebb és legmegtéveszt?bb nev? favelájában néhány gyerek vidáman ?zi a labdát. Bár makkegészségesnek látszanak, nem azok. A meccs után egy banánnal teli zacskó köré gy?lnek. „Az iskolában minden nap rendes eleséget kapnak, de szünid?ben gyakran úgy jönnek hozzánk, hogy még nem reggeliztek vagy nem ebédeltek – meséli Jonathan Hannay, a Veszélyeztetett Gyermekek Alapítványa nev? helyi jótékonysági szervezet f?titkára. – Banánt adunk nekik, mert az olcsó, laktató és serkenti az agym?ködést.”
Az alultápláltság korábban általánosan jellemz? és láthatatlan volt Eldoradóban. Ma már kevésbé elterjedt, és ami legalább olyan fontos, nem rejt?zködik. Láthatóbbá vált, ami azt jelenti, hogy az emberek tesznek valamit ellene.
Az, hogy az eldoradói gyerekek ma jobban táplálkoznak, mint korábban, részben José Graziano da Silvának köszönhet?, aki a Fome Zero (Nulla éhezés) nev? kampányt vezette: annak eredményeként több mint egyharmadával sikerült csökkenteni a Dél-Amerika legnagyobb államában éhez?k számát. Graziano da Silva most arra törekszik, hogy szélesebb körben alkalmazza a kampányban szerzett tapasztalatokat: nemrég az ENSZ Élelmezési és Mez?gazdasági Szervezete (FAO) vezet?je lett. Mivel világszerte változások tapasztalhatók az éhség elleni harc módszereiben, neki feltehet?en több esélye nyílik a sikerre, mint el?deinek volt.

Az éhez?k száma alig módosult

A The Economist cím? brit hetilap összeállítása szerint a kormányok kezdenek jobban odafigyelni a táplálkozásra. A változó szemléletet követ?k kevesebb hangsúlyt helyeznek arra, hogy több kalóriához, eledelhez juttassák a rászorulókat, és többet arra, hogy javítsák az ellátást olyan mikrotápanyagokból, mint a vas és a vitaminok.
Az 1960-70-es években viszonylag egyszer?nek t?nt az éhezés és az alultápláltság felszámolása: úgy gondolták, hogy elég több élelmiszernövényt termelni. Ahol rossz volt a termés, oda a gazdag országok élelmiszersegélyt küldtek. Az 1984-es etiópiai éhínség azonban megmutatta ennek a megközelítésnek a gyengéit. Bibliai méret? csapás ért egy olyan országot, ahol volt élelmiszer, bebizonyítva, hogy igaz az, amit Amartia Sen indiai közgazdász akkor már hosszú ideje hirdetett: igazából nem az élelem összmennyisége számít, hanem az egyéni hozzájutás lehet?sége.
Az 1990-es években és a 2000-es évek elején a hangsúly áttev?dött az emberek élelmiszerhez jutásának el?segítésére, amihez az kell, hogy csökkenjen a szegénység, és hatékonyabbá váljanak a mez?gazdasági piacok. 1990 és 2005 között azoknak a száma, akik napi 1 dollárnál kevesebb?l élnek a szegény országokban, egyharmadával, 879 millióra csökkent, vagy másképp kifejezve a teljes népesség 24,9 százalékáról 18,6 százalékra.
Az élelmiszerárak 2007-2008-as megugrása azonban jelezte, hogy ennek a megközelítésnek is megvannak a maga korlátai. Sok f?termény ára megduplázódott egy év alatt, és milliókkal gyarapodott az éhez?k tábora.
A világ tehát változatlanul rosszul áll az éhezéssel vívott harcban. A szakért?k vitatkoznak ugyan rajta, hogy pontosan hány ember kénytelen éhezni, de nagyon valószín?, hogy a szám az 1990-es évek óta nem módosult lényegesen, és éppen csak egy kicsivel marad el az egymilliárdtól.
Az emberek ott sem t?nnek egészségesebbnek, ahol van elegend? élelmiszer. Az egymilliárd kevés kalóriához jutón felül van másik egymilliárd, aki abban az értelemben alultáplált, hogy nem jut elegend? mikrotápanyaghoz (ezt nevezik „rejtett éhségnek”). A harmadik milliárd pedig azért rosszul táplált, mert túl sokat eszik, és elhízott. A Föld 7 milliárd lakosából tehát 3 milliárd vagy túl keveset, vagy túl egészségtelenül, vagy túl sokat eszik.

Félelmetes hatások

Ahogy tudatosodnak a veszélyek, a rossz táplálkozás úgy kelt egyre nagyobb figyelmet. A kalóriahiányos étkezés következményeit – felpüffedt has, lesoványodott végtagok, éhezés miatti letargia – könny? észrevenni. Ugyanúgy a túlzott táplálkozás káros hatásait is. A nem megfelel? táplálkozás velejárói azonban nem szembet?n?k, ám ett?l még ugyanolyan félelmetesek.
A fejl?d? országokban több mint 160 millió gyerek szenved A-vitamin-hiánytól, évente egymillió hal meg immunrendszerének gyengesége miatt, és ötszázezer megvakul. A vashiány vérszegénységet okoz, ami a szegény országokban él? gyerekek csaknem felét sújtja, valamint 500 millió n?t, akik közül évente több mint 60 ezren halnak meg terhességt?l. A só jódozásával könnyen gyógyítható jódhiány miatt évente 18 millió értelmi fogyatékos gyerek születik.
A gyermekkorban elhunytak több mint egyharmadának halálát a rossz táplálkozás okozza, amely számos betegség esetében a legsúlyosabb rizikófaktor. A világ összes gyerekének egyharmada vagy súlyhiányos, vagy korához képest alacsony, ami klasszikus tünete az alultápláltságnak.
Az alultápláltság által a születés utáni els? ezer napban okozott károk helyrehozhatatlanok. Egy kutatás, amelyr?l a The Lancet cím? orvosi folyóirat számolt be, kiderítette, hogy a rosszul táplált gyerekek (minden egyéb tényez? azonossága mellett) kisebb valószín?séggel kerülnek iskolába, mint normálisan táplált társaik, és nagyobb a valószín?sége annak, hogy tanulási problémákkal kell küszködniük. Életük folyamán kevesebbet keresnek, mint a megfelel?en táplálkozók, szegényebb házastársat találnak és hamarabb halnak meg.

Alultápláltságból túltápláltság

Paradox módon az alultápláltság az élet egy kés?bbi szakaszában túltápláltságot okozhat. Az anyaméhben és a születés utáni els? néhány évben a test úgy alkalmazkodik a rossz táplálkozáshoz, hogy energiatároló zsírként raktároz el mindent, amit tud.

Ez a szerzett anyagcseremód kés?bb is megmarad, és magyarázza, hogy miért olyan rengeteg a túltáplált ember a szegényb?l közepes jövedelm?vé vált országokban. Mexikóban például a túltápláltság az 1980-as években csaknem ismeretlen volt, most viszont a feln?tt mexikóiak 30 százaléka túltáplált, 70 százalékuk pedig túlsúlyos.

A táplálkozás néhány rejtélyes vonása miatt is figyelmet érdemel. Néhány országban, például Indiában és Egyiptomban az alultápláltság nagyobb, mintsem az a gazdasági növekedés és mez?gazdasági termelés adataiból következne.
Indiában például az egy f?re jutó jövedelem 1990 és 2010 között megnégyszerez?dött, a súlyhiányos gyerekek aránya azonban csak mintegy a negyedével mérsékl?dött. Összehasonlításként a fele akkora egy f?re jutó jövedelemmel rendelkez? Bangladesben az említett id?szakban csak háromszoros jövedelemnövekedés következett be, és mégis, a súlyhiányos gyerekek aránya egyharmadával csökkent, és ma kisebb, mint Indiában.
Egyiptomban a mez?gazdaságban keletkez? hozzáadott érték több mint 20 százalékkal n?tt 1990 és 2007 között – eközben az alultápláltak és a túlsúlyosak aránya egyaránt n?tt, ami igen szokatlan párosítás.
Ami viszont kedvez?, az az a körülmény, hogy a jobb táplálkozás rendkívül jó befektetés. A mikrotápanyag-hiány megszüntetése nem kerül sokba. A vitaminkiegészít?k ára elhanyagolható, és egy egész életre szóló haszonnal járnak. Minden, a kórházakban az anyatejes táplálás el?segítésére fordított dollár 5-67 dollár közti összeget jövedelmez, a terhes n?k vasellátásának javítására fordított minden dollárnak pedig 6-14 dollár között van a haszna. Nincs a fejlesztéspolitikának még egy területe, ahol ekkora hozadéka lenne a befektetésnek. Néhány éve nyolc vezet?, díjnyertes közgazdásznak fel kellett sorolnia azokat a területeket, amelyeken szerintük a legtöbb jó születhet (75 milliárd dollárt kellett elméletben szétosztaniuk): négyen vették fel közülük a listájukra a táplálkozást…

A televízió fontosabb, mint az ennivaló

Ha a rosszul tápláltság ennyi kárt okoz, de olcsón és hatékonyan lehet küzdeni ellene, akkor miért nem veszik komolyabban a problémát?
Van néhány ország, amelyben sikeresen tesznek ellene. Brazília például 1986 és 1996 között évente 0,7 százalékkal csökkentette a súlyhiányos emberek számát. Bangladesben évi 2 százalékos volt az apadás.
Számos országban azonban a „rejtett éhség” problémája az áldozatok el?l is rejtve marad, és ezért nem is tesznek ellene. Ha egy faluban mindenki alultáplált, akkor a rossz táplálkozás általános normává válik, amelyet mindenki elfogad. Ez magyarázza a szegény, rosszul táplált emberek vonakodását attól, hogy több pénzt költsenek élelmiszerre, és a hajlandóságukat, hogy inkább televíziót vegyenek vagy pazar esküv?t tartsanak az evésre fordítandó pénzb?l. Amikor egy kutatócsoport munkatársai egy gyengén táplálkozó marokkói családot költési szokásairól kérdeztek, a válasz a következ? volt: „A televízió fontosabb, mint az ennivaló.”
Logikusnak t?nhet, hogy akkor a hasznos intézkedéseket titokban kell megtenni. A HarvestPlus nev? kutatócsoport például extra tápérték? f?terményeket állít el?, és biológiailag feler?sített magvakat terjeszt Nigériában. 2011-ben megnövelt a-vitamintartalmú maniókát osztott, idei tervei között pedig megnövelt a-vitamintartalmú kukorica zambiai, illetve vasban gazdag borsó és köles ruandai és indiai terjesztése szerepel. Az üzemi el?állítású élelmiszerek terén is van példa: a Kraft Indonéziában terjesztett Biskuat nev? kekszéhez kilenc vitamint és hatféle ásványt adnak.

Kulturális sajátosságok

Több országban a táplálkozási szabványok évszakról évszakra változnak. Gyakran az élelem mennyisége és min?sége is riasztóan megcsappan a f? betakarítás el?tti hónapokban.
A táplálkozás családonként is változó lehet. Az anyák gyakran kevesebbet esznek rossz id?kben, hogy több maradjon id?sebb gyerekeiknek, ami károsan hat a még szoptatott csecsem?kre. A kulturális sajátosságok ugyancsak részét képezik a problémának. Banglades falvaiban az a törekvés, hogy fiatal anyák képzésével javítsanak a táplálkozáson, kudarcot vallott, mert kiderült, hogy a család étrendjét nem az anyák, hanem az anyósok határozzák meg.
A táplálkozás a legkülönböz?bb módokon javítható: jobb közegészségügyi viszonyokkal, amelyek visszafoghatják a bélrendszeri megbetegedések számát, és segítenek abban, hogy az emberek szervezete több tápanyagot szívjon fel; a kisgazdaságok fejlesztésével, amelyek hozzájárulhatnak a változatosabb táplálkozáshoz; a gyerekek betegségek elleni oltásával; a n?k oktatásával arra, hogy tovább szoptassák a gyerekeiket, er?sítve ezzel szervezetük immunitását. Marie Ruel, a washingtoni Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet munkatársa a következ?ket nevezte meg legfontosabb feladatként: hangsúly fektetése az emberi élet els? 1000 napjára (beleértve a terhesség id?szakát is); az anyaegészségügyi programok elterjesztése és a jó táplálkozási gyakorlat oktatása; a figyelem összpontosítása a szegényekre; a problémával kapcsolatos folyamatos mérések és monitorozás.
Mindez azt jelenti, hogy a táplálkozás csak akkor javítható sikeresen, ha az összes számba jöhet? területen egyszerre tesznek érte. A brazil Fome Zero kampánynak 90 különböz? programja van, és azokat 19 minisztérium irányítja. Ekkora er?feszítést nehéz megszervezni, és nem is sikerülhet kell? politikai támogatás nélkül. „A rosszul tápláltság visszaszorításának olyan bajnokokra van szüksége, akik tudják, hogyan kell keresztülvinni a dolgokat a kormányokon, elkerülni a bürokratikus halandzsát, és befejezni azt, ami egyszer elkezd?dött” – fogalmazott Lawrence Haddad, a Fejlesztési Tanulmányok Nagy-Britanniai Intézetének igazgatója.