Reklámkorlátozás az gyermekek egészségesebb táplálkozásának érdekében

 A gyermekeknek szóló élelmiszerreklámok önkéntes korlátozását vállalta nyolc jelentős magyarországi vállalat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének jelenlétében, szerdán a fővárosban.

A cégek a dokumentum ünnepélyes aláírásával azt rögzítették, hogy a kifejezetten a gyermekek táplálkozási igényeire szabott termékeik kivételével nem hirdetik áruikat olyan médiaközönségnek, amely legalább 35 százalékban tizenkét évesnél fiatalabb gyermekekből áll, vagyis például az édességreklámok nemcsak a gyermek-, hanem a családi filmek elől is eltűnnek. 
Szalai Annamária, az NMHH elnöke fontosnak nevezte, hogy a tudatos médiahasználat a fiatalok egészséges gondolkodásának és mindennapi kultúrájának részévé váljon. Az elnök rámutatott arra is, hogy az ezért vállalt felelősségen az aláírók partnerként osztoznak.
A hatóság számos olyan kezdeményezést támogat és indít maga is, amely a gyermekek és a fiatalok tudatos médiahasználatát szolgálja – fűzte hozzá az NMHH elnöke. Példaként említette a Bűvösvölgy nevű médiaértés-oktató központot, amely már jövőre nyitva áll a diákok előtt, hogy interaktív programokkal tanítsa meg őket a többi közt arra: hogyan viszonyuljanak a reklámokhoz, valamint a hatóság által üzemeltetett Internet Hotline oldalt, amely elsősorban a gyermekek védelmét szolgálja.
    A megállapodást a Coca-Cola, a Danone, a Ferrero, az Intersnack, a Kraft Foods, a Mars, a Nestlé és az Unilever képviselői írták alá. A cégek vállalják azt is, hogy az internetes hirdetéseikben, valamint saját honlapjaikon is korlátot szabnak hirdetéseiknek, emellett nem folytatnak termékekkel kapcsolatos kommunikációt az általános iskolákban, kivéve, ha ezt az iskola vezetése kéri. 
Pócsik Ilona, a MediaSmart Hungary Oktatási Kht. elnöke is üdvözölte, hogy a vállalatok a magyarországi jogszabályokon túlmenő kötelezettségeket vállalnak a gyermekek egészsége érdekében. A MediaSmart tevékenységét ismertetve elmondta: oktatóanyagok készítésével járulnak hozzá a gyermekek médiaértéséhez.
Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára emlékeztetett arra, hogy a vállalás az Európai Bizottság 2005-ben indult kezdeményezése nyomán született, amely arra bátorította a vállalatokat, hogy tegyenek az egészséges életmód előmozdításáért. Emlékeztetett arra is, hogy szervezete 2009-ben kódexet fogadott el, amely kitért a gyermekeket célzó élelmiszerreklámokra is.
Az EU-vállalást a többi között Portugália, Lengyelország vagy Belgium vállalatai már adaptálták, és létrehozták saját helyi platformjaikat.
Az Önszabályozó Reklámtestület mellett a vállalás magyarországi aláírását a Magyar Márkaszövetség kezdeményezte, amelynek főtitkára, Fekete Zoltán az élelmiszeriparban tapasztalható önszabályozás erősödését hangsúlyozta.