Orvosvándorlás nyugatról keletre?

Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló „orvostúlkínálat” miatt – írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet.

A londoni gazdasági napilap idéz egy új foglalkoztatási el?rejelzést, amely a brit egészségügyi minisztérium számára készült. A prognózis szerint a brit orvostanhallgatók és a szakorvosi vizsgára készül? frissen végzett orvosok száma a jelenlegi 40 ezerr?l az évtized végéig várhatóan 60 ezerre b?vül.

Mindeközben azonban valószín?tlen, hogy a költségvetésb?l fenntartott, mindenki által ingyenesen igénybe vehet? állami egészségügyi szolgálat (NHS) béralapja ennek megfelel? mértékben b?vülhetne, hiszen az NHS-nek a kormány által kit?zött cél alapjánösszesen 40 milliárd font (14 ezer milliárd forint) költségmegtakarítást kell elérnie ugyanebben az id?szakban.

Ebben a helyzetben a szakorvosi állásokra pályázók esetleg arra kényszerülhetnek, hogy Kelet-Európában keressenek állást – idézi a szombati Financial Times a szakért?i elemzést.

A jelentést összeállító munkapiaci kutatócég, a Centre for Workforce Intelligence vezérigazgatója, Peter Sharp a lapnak elmondta: a brit kormány EU-szint? tárgyalásokat folytat „egyfajta irányított munkaer?-áramlási programról”, amelynek keretében a frissen végzett brit orvosok egy-három évig terjed? id?szakra olyan országokban vállalnának munkát, amelyekben orvoshiány van. A legnagyobb üresedési ráta az orvosi szakellátásban jelenleg a kelet-európai országokban mutatkozik – írta szombaton a Financial Times. A lap által idézett jelentés szerint a brit szakorvosjelöltek számára a másik lehet?ség az, hogy a képzettségüknek megfelel?nél jóval alacsonyabb bérezés? orvosi állásokat fogadnak el a brit állami egészségügyben.

A brit állami egészségügyben foglalkoztatott szakorvosok éves javadalmazása a Financial Times adatai szerint jelenleg átlagosan 108 ezer font (csaknem 40 millió forint).

Forrás:MTI