No comment!

Amerikai kutatóknak el?ször sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát el?állítani – számolt be a BBC hírportálja a Cell cím? szaklapban megjelent tanulmányról.

Ez az els? bizonyíték, hogy ember és állat génjeinek kombinálásával kimérát lehet készíteni, ám a kutatásban résztvev? tudósok szerint az eljárás bonyolult és nehézkes, az pedig még igen távoli, hogy transzplantálható emberi szerveket növeszthessenek állatokban.
A kiméraembrót úgy állították el?, hogy emberi ?ssejteket – vagyis olyan sejteket, amelyekb?l bármilyen szövet kifejl?dhet – sertésembrióba ültettek. Az így keletkezett kiméraembriót visszaültették a kocába, ahol négy hétig hagyták fejl?dni.
Az eljárás hatásfoka igen gyenge, a 2075 beültetett embrióból csak 186 érte el a 28. napot. A kutatók azonban ennél sokkal jelent?sebbnek tartják, hogy a kiméraembrión belül az emberi sejtek m?ködtek, bár ezek a teljes szervezetnek csak egészen kis részét teszik ki.
„Ez az els? eset, hogy emberi sejtek növekedését látjuk egy nagy test? állat szervezetén belül” – mondta el Juan Carlos Izpisua Belmonte, a kaliforniai Salk Biológiai Kutatóintézet professzora a BBC-nek.
Az eljárás gyenge hatásfokát azzal magyarázta, hogy az ember és a sertés az evolúció során igen korán elvált egymástól, ezenkívül a sertésnél a magzati növekedés sokkal gyorsabb, a vemhesség négy hónapnál rövidebb, míg az emberi várandósság nagyjából kilenc hónap.
A professzor szerint egyel?re „nagy a távolság” a jelenlegi eredmények és az emberi szervek – szív, hasnyálmirigy, máj – állati szervezeten belüli növesztésének lehet?sége között.
A Salk kutatói szerint a kimérák készítése addig is segíthet gyógyszerek tesztelésében, még miel?tt az emberi klinikai próbák elkezd?dnének, az emberi betegségek kialakulásának és a humán embrió legkorábbi fejl?dési korszakainak tanulmányozásában, valamint a különböz? fajok szervei közötti eltérések megértésében.
A kutatók nem találták jelét annak, hogy az emberi sejtek beépültek volna a kialakuló agyszövetbe.
Az emberi szervek el?állításának hosszú távon valószín?leg jobb gazdateste lesz a szarvasmarha, mert annak a vemhessége is nagyjából kilenc hónapig tart – vélték a kutatók.
A Salk tudósai tisztában vannak azzal, milyen morális kétségek merültek fel a kiméraembriók miatt, kísérleteik a legális keretek között maradnak.
„Az embrió fejl?dését egy hónapra korlátozzuk, ennyi id? elég ahhoz, hogy a sejtek keveredését, differenciálódását és integrációját tanulmányozzuk. Lehetséges lenne, hogy kivárjuk, amíg ezek az állatok megszületnek, ám jelenleg ezt nem engedhetjük meg. Ami tudományosan lehetséges lenne, azt nem kell feltétlenül meg is tennünk. A társadalomnak kell eldöntenie, mi az, amit megtehetünk” – mutatott rá Belmonte.

MTI