Magyar petíció az EP-ben a szülésznők jogai miatt

(MTI) – Hétf?n tartott meghallgatást az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága annak a magyar beadványnak az ügyében, amelyet a Születésház Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és az Alternatal Alapítvány nyújtott be, mert úgy vélik, hogy a Magyarországon alkalmazott gyakorlat sérti a szakmai képesítések elismerésér?l szóló uniós irányelvet.

born    A petíció benyújtói azt kifogásolják, hogy Magyarországon szülészn? nem, csak szülész-n?gyógyász szakorvos diagnosztizálhatja a várandósságot, követheti nyomon a nem veszélyeztetett, hanem „normális” terhesség folyamatát, és végezheti el az ehhez szükséges vizsgálatokat. A panaszosok szerint ezáltal az egészségügyi intézmények monopolhelyzetbe kerülnek ezen a téren, és a felszámított díjakból jelent?s hasznuk is származik. Az irányelv, amelyre hivatkoznak, szerintük mindezt a szülészn?k feladataként határozza meg.
A petíciós bizottság úgy döntött, hogy napirenden tartja a kérdést, és részletes tájékoztatást kér az ügyben az Európai Bizottságtól.
A beadvány készít?i nevében Bodrogi Bea jogász szólalt fel a testület el?tt, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a magyar szülészeti rendszer orvos központú, medikalizált és drága”, ráadásul emiatt a legtöbb n?n szükségtelen beavatkozásokat végeznek el az orvosok, tízb?l hat esetben gátmetszést, a szülések több mint harmadánál pedig császármetszést. A petíció benyújtói arra is kitérnek, hogy a magyarországi gyakorlat szerint a társadalombiztosítás által finanszírozott, „ingyenes” szülés a család nagyjából egy havi bevételét emészti fel.
„Több kutatás is alátámasztja, hogy megfelel? szülészn?i ellátás kevesebb rutinbeavatkozással jár, magas anyai elégedettséghez vezet és olcsóbb” – érvelt Bodrogi az EP bizottsága el?tt. A jogász a beadvány ismertetésekor kiemelte: az egyesület, a TASZ és az alapítvány elismeri annak jelent?ségét, hogy a kormány rendeletben szabályozta az intézeten kívüli szülést, lehet?vé téve, hogy intézeten kívül szülészn? is kísérhessen szülést. Bodrogi arról is tájékoztatta a bizottságot, hogy a kormány szakmai vitát is kezdeményezett a terhesgondozásról szóló rendelet módosításáról, és azt javasolja, hogy a jöv?ben a szülészn?k is végezhessenek terhesgondozást. Kifogásolják ugyanakkor, hogy a tervezett módosítás értelmében továbbra is csak szülész-n?gyógyász szakorvos döntheti majd el, ki veszélyeztetett terhes, s ki nem, valamint a kórházakban továbbra is csak orvos vezethet majd szülést.
Göncz Kinga szocialista EP-képvisel? szerint a magyar szabályok folyamatban lév? módosítása jó lehet?séget teremt az uniós irányelv megfelel? átültetésére és alkalmazására. A politikus szerint Magyarországon súlyos a helyzet, mert a császármetszések aránya például jóval magasabb mint más országokban, s mint amit az Egészségügyi Világszervezet javasol.
 „A beavatkozáspártiság a hálapénz rendszerén alapul, s arra kényszeríti a n?ket, hogy kórházban és ne otthoni körülmények között legyenek kénytelenek világra hozni gyermekeiket” – fogalmazott Göncz Kinga, aki szerint az irányelv megfelel? átültetése emberibbé tehetné az egész szülést, valamint az azt megel?z? és azt követ? egészségügyi ellátást.
    Az Európai Bizottság jelen lév? képvisel?je kifejtette, hogy a szülészn?k esetében két elv, két rendszer találkozik. Egyrészt a szakképzések rendszere, amelyre közös, uniós szabályok vonatkoznak, vagyis a szülészn?knek szerte az Európai Unióban ugyanazt a mércét kell megütniük, ugyanazon feladatok ellátására kell alkalmasnak lenniük. Másrészr?l viszont a szülészn?k az adott ország egészségügyi rendszerében dolgoznak, amelynek felépítése, meghatározása, annak eldöntése, hogy abban ki milyen feladatot lát, láthat el, kizárólagosan tagállami hatáskör, abba az Európai Uniónak nincsen beleszólása.
A tisztvisel? kifejtette, hogy Brüsszel szerint Magyarország megfelel?en átültette a szakképzésekr?l szóló irányelvet, de felveszik a kapcsolatot a magyar hatóságokkal annak érdekében, hogy tisztázni lehessen, nincs-e félreértés, nem sérül-e az uniós irányelv alkalmazása a tagállami hatáskörben kialakított egészségügyi rendszer sajátosságai miatt.